Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2020. december 11. | 19:00
12. forduló
Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok
73 -63
(22-12, 16-22, 18-10, 17-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
DR. MAGYARI TIBOR, Benedek Zoltán, Csák Máté Károly (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Meszlényi Róbert : : Nagyon örülünk a győzelemnek, ebben az évben ez volt a második! A csapat utoljára januárban nyert bajnoki mérkőzést. Végig a kezünkbe volt a találkozó, azt gondolom, hogy magabiztosan sikerült győzni. Bár aki látta a meccset az azért látta, hogy nagyon két viharvert csapat játszott egymás ellen, de hála Istennek a hazai csapat tudott győzni és ennek mi nagyon örülünk most.

Vendég edző nyilatkozata
Szendrey Zsombor : A mérkőzés elején nem védekeztünk jól, oda passzoltak és ott dobott kosarat az ellenfél ahol akart. Utána, ezen sikerült változtatnunk, viszont már egy ideje be vagyunk oltva a dobások ellen nem használjuk megfelelően a társainkat és addig míg nem találjuk meg a dobókezünket és nem játszunk csapatként addig maximum csak szerencsével tudunk győzni. Itt most ez be is bizonyosodott, hiszen az utolsó két mérkőzésünket elvesztettük olyan csapatok ellen, akiknek nem volt még győzelmük, persze egyszer az is meg, hogy törjön. Nagyon is gratulálok az ellenfélnek, hiszen nagyon jól játszottak és szerintem megérdemelték ezt a mai győzelmet. További sok sikert kívánok a Sopronnak.


Dobástérkép
SMAFC
Tiszaújvárosi Phoenix KK
SMAFC
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC
Tiszaújvárosi Phoenix KK
78%
53%
2p ktáv.
SMAFC
Tiszaújvárosi Phoenix KK
40%
22%
3p táv.
SMAFC
Tiszaújvárosi Phoenix KK
21%
22%
1p bünt.
SMAFC
Tiszaújvárosi Phoenix KK
65%
67%
SMAFC Tiszaújvárosi Phoenix KK
Szerzett labda 5 6
Eladott labda 12 10
Lepattanó 38 33
Gólpassz 18 10
Fault 15 19
VAL 105 72
Statisztika
SMAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Németh

Márk
X 15 4 5 80 2 3 67 1 7 14 7 15 47 0 0 0 6 2 8 1 4 2 1 2 1 0 16 39 0

Márkus

Tamás
X 11 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 8 9 89 2 1 3 0 3 2 9 5 1 0 21 38 0

Papp

Barna
X 13 4 5 80 0 2 0 1 5 20 5 12 42 2 3 67 3 3 6 1 1 1 3 7 0 0 21 35 0

Kovács

Benedek
X 23 9 11 82 2 3 67 0 0 0 11 14 79 1 5 20 13 2 15 3 3 4 5 0 2 0 38 34 0

Simon

Balázs
X 8 1 1 100 0 2 0 2 6 33 3 9 33 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 3 0 0 6 27 0

Heiszenberger

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 5 0 0 0 0 3 1 4 0 0 4 0 1 0 0 0 20 0

Mándity

Dániel
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 5 0

Réti

Boldizsár Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Hipságh

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hencz

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 18 23 78 4 10 40 6 28 21 28 61 46 11 17 65 29 9 38 5 12 15 18 18 4 0 105 200
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lajsz

Gergely
X 14 4 6 67 1 2 50 0 0 0 5 8 63 4 6 67 4 3 7 0 1 1 5 3 0 0 23 38 0

Drahos

Gábor
X 14 3 7 43 0 2 0 2 6 33 5 15 33 2 2 100 9 1 10 3 0 4 4 1 0 1 22 35 0

Molnár

Bence
X 4 1 3 33 0 1 0 0 3 0 1 7 14 2 3 67 3 1 4 2 1 5 1 1 0 1 4 34 0

Kovács

Zoltán
X 4 1 2 50 1 2 50 0 4 0 2 8 25 0 0 0 1 1 2 0 4 0 0 0 0 0 -4 26 0

Orliczki

Bence Barnabás
X 4 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 2 4 50 2 1 3 0 1 1 5 1 0 0 9 17 0

Kovács

Martin
19 5 9 56 0 0 0 3 8 38 8 17 47 0 0 0 3 0 3 1 1 3 0 3 0 2 16 30 0

Szilasi

Bence
2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 1 0 0 0 10 0

Asszú

Áron
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 0 0 0 2 8 0

Eremiás

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Taskó

István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 17 32 53 2 9 22 5 23 22 24 64 38 10 15 67 25 8 33 6 10 19 15 10 0 4 72 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek