Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2020. október 10. | 16:30
2. forduló
Tungsram Csarnok
100 -70
(29-13, 24-22, 28-18, 19-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Nepp László Oszkár, Németh Patrik, Kruk Melinda (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Magáról a mérkőzésről most nem szeretnék nyilatkozni. A győzelem számomra jelen pillanatban sokadlagos. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy jobbulást kívánjak Soós Bencének, illetve a távol maradó Márkus Robiéknak és szeretném mihamarabb a pályán látni őket újra játszani. Sok sikert kívánok a Sopronnak a továbbiakban.

Vendég edző nyilatkozata
Meszlényi Róbert : Azt gondolom, az adott helyzetben kiválóan játszottunk. Úgy érkeztünk, hogy a két irányítónk a járvány miatt nem tudott velünk jönni, illetve a harmadik irányítónk a 15. másodpercben súlyosan megsérült. Azt gondolom, tragikomikus a helyzet, mert így nagyon nehéz játszani. De a többiek ehhez képest nagyon szépen lehozták a meccset. És hát így nagyon nehéz helyzetben vagyunk, mert a két pozitívunk szerintem csak decemberre fog tudni visszatérni, Bence pedig szerintem csak a következő szezonban. Úgyhogy itt valami megoldást kell találnunk, hogy mi legyen a csapattal.


Dobástérkép
Újpest-MT
SMAFC
Újpest-MT
SMAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Újpest-MT
SMAFC
73%
51%
2p ktáv.
Újpest-MT
SMAFC
63%
33%
3p táv.
Újpest-MT
SMAFC
27%
30%
1p bünt.
Újpest-MT
SMAFC
92%
67%
Újpest-MT SMAFC
Szerzett labda 13 3
Eladott labda 5 19
Lepattanó 34 42
Gólpassz 22 17
Fault 11 18
VAL 145 80
Statisztika
Újpest-MT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Ákos
X 12 0 1 0 1 1 100 2 7 29 3 9 33 4 4 100 7 1 8 2 1 1 4 5 0 0 24 30 0

Angelo Rackley

Darion
X 17 6 7 86 1 1 100 0 4 0 7 12 58 3 3 100 2 2 4 6 2 0 3 7 0 0 30 27 0

dr. Franczva

Ádám
X 12 3 4 75 0 0 0 2 4 50 5 8 63 0 0 0 4 1 5 0 0 3 0 0 2 0 16 23 0

Varga

Balázs Péter
X 6 3 6 50 0 0 0 0 2 0 3 8 38 0 0 0 4 0 4 0 0 3 0 2 0 0 7 20 0

Pollák

Árpád
X 9 1 1 100 1 3 33 1 3 33 3 7 43 2 2 100 1 0 1 1 0 1 4 1 0 0 12 18 0

Csaba

György
27 8 9 89 2 3 67 2 4 50 12 16 75 1 2 50 3 1 4 2 1 0 3 3 0 0 33 28 0

Ondima

Olivér
10 2 3 67 0 0 0 2 6 33 4 9 44 0 0 0 1 2 3 0 1 0 0 2 0 0 9 21 0

Kelemen

Balázs
7 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 2 2 100 3 0 3 2 0 2 2 1 1 0 12 16 0

Jenei

Koppány Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 0 8 0

Fülöp

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 7 0

Francia

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0
Összesen 5 100 24 33 73 5 8 63 10 37 27 39 78 50 12 13 92 27 7 34 13 5 11 18 22 3 0 145 200
SMAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bakk

Krisztián
X 15 3 5 60 1 2 50 2 6 33 6 13 46 1 1 100 11 0 11 0 4 4 3 3 0 0 21 39 0

Simon

Balázs
X 4 1 1 100 1 3 33 0 3 0 2 7 29 0 0 0 4 0 4 0 7 4 2 7 0 0 5 37 0

Kovács

Benedek
X 17 7 16 44 0 2 0 0 0 0 7 18 39 3 6 50 8 5 13 1 4 2 4 1 0 1 18 26 0

Németh

Márk
X 7 2 3 67 0 1 0 1 4 25 3 8 38 0 0 0 3 3 6 0 0 1 0 2 0 1 10 23 0

Soós

Bence
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Heiszenberger

Norbert
3 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 2 3 1 2 0 0 4 22 0

Szegedi

Márton Dezső
18 4 6 67 1 1 100 2 2 100 7 9 78 2 2 100 1 1 2 1 0 1 1 0 0 0 20 21 0

Hipságh

Barna
0 0 3 0 0 0 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 1 -3 14 0

Mándity

Dániel
4 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 4 50 0 0 0 0 1 1 0 2 1 0 1 0 0 2 14 0

Hencz

Balázs
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 3 3 0

Kertész

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Réti

Boldizsár Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 18 35 51 5 15 33 6 20 30 29 70 41 6 9 67 30 12 42 3 19 18 11 17 0 3 80 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek