Férfi NB I. B Piros csoport- 2020/2021
2021. március 3. | 17:30
20. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
101 -91
(26-24, 27-17, 27-25, 21-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Alajos, DR. MAGYARI TIBOR, Benedek Zoltán (Domokos Lőrinc)

Hazai edző nyilatkozata
Rab Gyula : Aminek ma örülhetünk az, hogy nyerni tudtunk. A támadójátékunkkal nem volt probléma, de a védekezésünkben több hibát is vétettünk. A BKG vezetőinek és játékosainak mielőbbi gyógyulást kívánunk.

Vendég edző nyilatkozata
Nagy Botond Ágoston : Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen továbbra sem tudtunk úgy készülni, ahogy szerettük volna. Az edzések száma sem volt megfelelő, így kifejezetten nehéz dolgunk volt. Próbálkoztunk több dologgal támadásban és védekezésben is. Sajnos kulcsmomentumokban a házigazdák A csoportos játékosa, Lewis mindig betalált, illetve Carev is úgy tudott hozzátenni a játékhoz, ami nekünk nem kifejezetten feküdt. Ennek ellenére a végsőkig küzdöttünk, és, ahogy a végeredményen ez látszik a végjátékot egy kicsit szorosabbá tudtuk tenni.


Dobástérkép
PVSK-CARGATE
BKG Príma
PVSK-CARGATE
BKG Príma
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK-CARGATE
BKG Príma
66%
58%
2p ktáv.
PVSK-CARGATE
BKG Príma
60%
23%
3p táv.
PVSK-CARGATE
BKG Príma
48%
44%
1p bünt.
PVSK-CARGATE
BKG Príma
50%
50%
PVSK-CARGATE BKG Príma
Szerzett labda 7 11
Eladott labda 15 9
Lepattanó 38 35
Gólpassz 29 15
Fault 16 12
VAL 139 113
Statisztika
PVSK-CARGATE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rátvay

Balázs
X 22 10 13 77 0 0 0 0 0 0 10 13 77 2 5 40 6 4 10 0 5 2 5 0 0 0 26 32 0

LEWIS

Mike
X 30 5 5 100 1 2 50 6 9 67 12 16 75 0 0 0 5 0 5 1 1 1 1 4 0 0 36 31 0

Meleg

Gergő Zoárd
X 15 6 10 60 0 0 0 1 6 17 7 16 44 0 0 0 9 2 11 0 2 0 1 6 1 0 23 31 0

Carev

Aleksej
X 20 0 0 0 1 1 100 6 9 67 7 10 70 0 0 0 3 0 3 0 3 4 1 5 0 0 23 30 0

Bor

Sándor
X 2 0 2 0 1 1 100 0 1 0 1 4 25 0 0 0 1 2 3 5 1 1 1 7 0 0 14 25 0

Mándity

Markó
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 3 0 4 1 0 1 16 0

Hőgye

Patrik
6 2 3 67 0 1 0 0 2 0 2 6 33 2 3 67 1 2 3 1 0 1 1 2 0 0 8 16 0

Riskó

Dávid
6 0 1 0 0 0 0 2 2 100 2 3 67 0 0 0 0 1 1 0 0 2 1 1 0 0 8 13 0

Kovacevic

Vladan
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 0 0 0 0 4 0

Heimann

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 101 23 35 66 3 5 60 15 31 48 41 71 58 4 8 50 26 12 38 7 15 16 11 29 2 0 139 200
BKG Príma
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Armaghani

Ármin
X 33 13 20 65 0 2 0 2 7 29 15 29 52 1 3 33 4 2 6 3 2 1 4 2 0 2 30 40 0

Szanyi

Róbert
X 8 0 2 0 1 2 50 2 7 29 3 11 27 0 0 0 5 1 6 1 2 2 0 5 0 0 10 40 0

Nagy

Simon
X 27 2 3 67 1 7 14 7 11 64 10 21 48 0 0 0 3 2 5 3 3 4 3 5 0 0 29 40 0

Szeleczki

István
X 9 4 8 50 0 0 0 0 0 0 4 8 50 1 4 25 7 6 13 3 1 3 2 2 0 0 21 40 0

Halász

Ákos
X 14 3 5 60 1 2 50 1 2 50 5 9 56 3 3 100 3 2 5 1 1 2 7 1 0 0 23 40 0

Nagy

Benedek Ágost
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cooper

Davante Tyji
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Reizer

Roland
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Buzás

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Nagy

Botond Ágoston
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 91 22 38 58 3 13 23 12 27 44 37 78 47 5 10 50 22 13 35 11 9 12 16 15 0 2 113 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek