Férfi NB I. B Piros csoport- 2020/2021
2020. október 14. | 18:30
3. forduló
Sport 11 Sportcentrum
93-75
(23-20, 23-18, 25-20, 22-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Nepp László Oszkár, Gaál Norbert (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Faragó Péter : A mérkőzésen meglepően jó kinti dobásokkal kezdett a TF, amire nem számítottunk, mert azt gondoltuk, hogy inkább a leválót fogják megjátszani mint a sarok hárompontost. Korán előnyt szereztek, de szerencsére nyugodtak maradtunk és visszaszereztük az előnyt a negyed végére. Onnan úgy gondolom, hogy már kontrolláltuk a meccset, így teljesen megérdemelten nyertünk jó védekezéssel és helyenként látványos támadásokkal. Gratulálok a csapatnak, a Tf-nek pedig sok sikert.

Vendég edző nyilatkozata
Beák Gábor : Nagyon brusztolós mérkőzés volt, úgy gondolom, hogy az első félidőben mind a két csapat mindent megtett azért, hogy ellépjen a másiktól. Sajnos voltak védekezési hibáink és ezeket a Vasas kegyetlenül megtorolta. Külső dobásaik ültek nekik, ez köszönhető talán annak, hogy a védekezésünk egy kicsit felpuhult. Úgy gondolom, hogy emiatt következett a végére ez a nagyobb különbség.


CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
TF-BP
61%
55%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
TF-BP
40%
20%
3p táv.
Vasas Akadémia
TF-BP
45%
37%
1p bünt.
Vasas Akadémia
TF-BP
69%
78%
Vasas Akadémia TF-BP
Szerzett labda 15 11
Eladott labda 17 16
Lepattanó 40 30
Gólpassz 26 17
Fault 14 14
VAL 140 91
VIDEÓK
Statisztika
Vasas Akadémia
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Radics

Gerzson
X 13 3 4 75 1 1 100 1 1 100 5 6 83 2 5 40 4 2 6 0 0 1 4 1 1 0 21 25 0

Farkas

Attila
X 14 0 1 0 1 2 50 4 9 44 5 12 42 0 0 0 2 0 2 2 1 1 1 4 0 0 15 23 0

Boros

Márk
X 6 3 4 75 0 0 0 0 2 0 3 6 50 0 0 0 2 1 3 2 3 2 0 3 0 0 8 21 0

Debreceni

Dániel
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 7 0 7 0 1 0 0 1 0 0 10 21 0

Andrássy

Géza
X 6 3 5 60 0 0 0 0 2 0 3 7 43 0 0 0 3 3 6 4 2 1 1 1 0 1 12 20 0

Kelenföldi

Domonkos
20 3 4 75 1 2 50 3 4 75 7 10 70 3 4 75 6 3 9 1 3 0 2 2 4 0 31 22 0

Dormán

Balázs
7 1 2 50 0 1 0 1 1 100 2 4 50 2 2 100 0 1 1 4 0 1 1 3 0 1 14 19 0

Moravcsik

Áron
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 1 2 0 4 2 0 7 0 0 8 17 0

Sólyom

Botond
7 0 0 0 1 4 25 1 2 50 2 6 33 2 2 100 2 0 2 1 2 3 3 4 0 0 11 15 0

Barócsi

Ádám
10 4 6 67 0 0 0 0 1 0 4 7 57 2 3 67 0 1 1 1 1 2 2 0 0 0 9 11 0

Kódor

Tamás Olivér
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 1 0 1 3 0

Steier

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0
Összesen 5 93 22 36 61 4 10 40 10 22 45 36 68 53 11 16 69 27 13 40 15 17 14 14 26 6 2 140 200
TF-BP
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kerkai

Ákos
X 14 2 4 50 0 3 0 2 3 67 4 10 40 4 4 100 5 0 5 3 5 1 4 7 0 1 22 36 0

Kutrovich

Bence Csaba
X 12 4 7 57 0 2 0 1 6 17 5 15 33 1 2 50 2 0 2 1 1 3 4 4 0 1 11 36 0

Somogyfoki

Péter Gábor
X 18 3 5 60 1 1 100 3 8 38 7 14 50 1 1 100 3 1 4 3 3 2 2 3 1 1 21 31 0

Karosi

Gergely
X 8 1 1 100 0 2 0 2 6 33 3 9 33 0 0 0 2 2 4 3 1 3 0 1 0 1 9 30 0

Timkó

Norbert
X 4 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 0 0 0 6 2 8 0 1 2 0 1 0 2 8 26 0

Rozs

Máté Zoltán
8 2 5 40 0 0 0 1 1 100 3 6 50 1 2 50 1 2 3 1 0 1 3 0 0 0 11 16 0

Tökölyi

Kornél
8 3 3 100 1 1 100 0 2 0 4 6 67 0 0 0 2 1 3 0 1 0 0 0 1 0 9 14 0

Szántó

Dániel
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 2 2 0 1 0 0 3 7 0

Csík

Richárd
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 -3 4 0

Magda

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Máté Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Korompai

Ákos István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 17 31 55 2 10 20 10 27 37 29 68 43 7 9 78 21 9 30 11 16 14 13 17 2 6 91 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek