Férfi NB I. B Piros csoport- 2020/2021
2020. október 9. | 18:00
2. forduló
Continental Aréna
82 -63
(14-22, 28-17, 26-17, 14-7)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gál János, Domán István, Marton Péter (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Siska János : Gratulálok mind a két csapatnak, mert egy nagyon hajtós mérkőzés van mögöttünk. Az elején megleptek minket, számítottunk arra, hogy erőszakos kosárlabdát fognak játszani, keményen védekeznek és abból gyorsan indulnak. Egy kicsivel később vettük fel a ritmust, gyakorlatilag másfél negyedet adtunk az ellenfélnek, aztán utána mi is elkezdtünk keményebben védekezni, váltogattuk a védekezéseket a pick and rolloknál, illetve a harmadik negyedtől a letámadást is bevetettük és ezzel tudtuk felőrölni a PVSK-t. Én úgy gondolom, hogy ez a csapat jobb helyen fog végezni a bajnokságban,mint az előző szezonban, biztos vagyok benne, hogy nem a mezőny hátsó részében fognak végezni. Ezzel a játékkal biztosan sok csapatot meg fognak verni, főleg hazai pályán. A mi játékunkon látszik, hogy akadozik még, hiszen nem tudunk rendesen edzeni azzal a csapattal, akikkel elkezdtük a felkészülést. Gondolok itt arra hogy meghatározó játékosaink még mindig nem tudnak edzeni velünk,vagyis most kezdték el ezen a héten. Még mindig kell idő, hogy azt a játékot mutassuk, amit szeretnénk. Fizikálisan már egyre jobbak vagyunk. Az látszik, hogy az utolsó negyedben is még rá tudtunk rakni és ugye 7 pontot kaptunk összesen az utolsó negyedben.Gratulálok még a csapatomnak külön még ahhoz, hogy igazi csapatmunka volt és mindenki kivette a részét . Bízom benne, hogy ettől csak jobbak leszünk.

Vendég edző nyilatkozata
Rab Gyula : Először is szeretnék gratulálni a Nyíregyházának a győzelemhez. Úgy gondolom, hogy az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, jól kontrolláltuk a pályán történteket, vezettünk is. A második tíz perc végén egy kicsit megtorpantunk, ezzel feljött a Nyíregyháza. A harmadik negyedtől egy picit pontatlanná váltunk. Sokkal erőszakosabban kezdtek el védekezni a hazaiak, ezért a kinti dobásainkra odaértek, nem tudtunk olyan hatékonyan dobni kintről, továbbá főleg a centerjátékukkal őröltek fel minket. Ezzel alakították ki a különbséget. Tudtuk, hogy egy jobb csapat otthonába jövünk, tudtunk a problémáikról, megpróbáltunk szoros mérkőzést játszani velük. Sajnálom, hogy a végén egy kicsit szétnyílt az olló, a srácoknak gratulálok, mert ez más csapat ellen nem biztos, hogy győzelmet ér, de sokkal szorosabb mérkőzéseket fogunk tudni játszani. Még egyszer gratulálok a Nyíregyházának a győzelemhez.


Dobástérkép
Nyíregyháza
PVSK-CARGATE
Nyíregyháza
PVSK-CARGATE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Nyíregyháza
PVSK-CARGATE
62%
65%
2p ktáv.
Nyíregyháza
PVSK-CARGATE
40%
33%
3p táv.
Nyíregyháza
PVSK-CARGATE
46%
21%
1p bünt.
Nyíregyháza
PVSK-CARGATE
62%
58%
Nyíregyháza PVSK-CARGATE
Szerzett labda 3 7
Eladott labda 10 7
Lepattanó 37 30
Gólpassz 22 14
Fault 19 23
VAL 125 82
Statisztika
Nyíregyháza
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dr. Mohácsi

Máté
X 14 2 4 50 1 1 100 2 7 29 5 12 42 2 3 67 7 2 9 1 2 3 3 4 0 0 21 40 0

Vaskó

György
X 9 0 0 0 0 0 0 3 6 50 3 6 50 0 0 0 4 0 4 0 1 5 1 2 0 0 12 36 0

Ubilla

Emmanuel
X 30 5 6 83 0 2 0 5 6 83 10 14 71 5 8 63 6 2 8 0 3 1 8 9 0 0 45 36 0

Szobi

Dániel
X 8 1 4 25 1 1 100 1 3 33 3 8 38 1 2 50 3 1 4 1 2 4 1 5 0 0 11 33 0

Tóth

Gergely
X 15 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 5 8 63 4 1 5 0 1 2 8 2 1 0 24 28 0

Czinger

Zoltán
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 3 2 5 0 1 4 1 0 1 0 12 12 0

Kuttor

Gergő
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 1 8 0

Demeter

Ádám
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 -2 7 0

Csikós

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hengsperger

István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0

Gerőcs

Roland Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Végső

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 16 26 62 2 5 40 11 24 46 29 55 53 13 21 62 29 8 37 3 10 19 23 22 2 0 125 200
PVSK-CARGATE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bíró

Levente
X 29 5 7 71 3 8 38 4 8 50 12 23 52 1 2 50 0 1 1 2 1 2 5 6 0 0 30 34 0

Erdei

Ádám
X 13 1 2 50 1 1 100 2 5 40 4 8 50 3 4 75 8 1 9 0 1 4 4 0 0 0 20 33 0

Carev

Aleksej
X 11 4 4 100 0 0 0 0 7 0 4 11 36 3 6 50 4 1 5 1 3 4 6 2 0 0 12 31 0

Laufer

Gergely
X 4 2 3 67 0 1 0 0 3 0 2 7 29 0 0 0 4 1 5 1 0 0 1 1 0 0 7 19 0

Marjanovic

Jakov Jozo
X 2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 1 0 16 0

Riskó

Dávid
4 2 2 100 0 1 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 2 0 2 0 0 5 0 1 0 0 5 23 0

Mándity

Markó
0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 3 0 3 2 0 0 2 3 0 1 6 18 0

Kovacevic

Vladan
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 2 5 0 1 2 1 0 0 0 4 14 0

Bor

Sándor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 -1 7 0

Lakatos

Péter
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 5 0

Juric

Franko Josip
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pákozdi

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 15 23 65 4 12 33 6 29 21 25 64 39 7 12 58 24 6 30 7 7 23 19 14 0 2 82 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek