Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. március 6. | 18:00
26. forduló
Városi Sportcsarnok
122 -116
(30-19, 16-14, 18-13, 9-27, 12-12, 14-14,
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, dr. Mészáros Balázs, Pozsonyi László (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Szrecsko Szekulovics : – Mindkét csapatnak gratulálok! Nagyon korán ünnepeltünk, tudtuk, hogy milyen veszélyes a Kecskemét, és hogy nem adják fel akkor sem, ha több mint húszpontos hátrányban vagyunk. A tanulság, hogy negyven percen keresztül kell jól játszanunk. A második félidőben nem a saját ritmusunkban játszottunk, ettől függetlenül boldog vagyok a győzelem miatt.

Vendég edző nyilatkozata
Váradi Kornél : – Gratulálok a Szegednek a győzelemhez, és a saját csapatomnak is gratulálok. Puhán kezdtünk, de ismételten megmutattuk a karakterünket. A második félidőben jobb ritmusban kosárlabdáztunk, de az egész meccs olyan volt, mint a szezonunk, egy hullámvölgy. A hosszabbításban minden második esélyből kosarat kaptunk, ami megadta a Szegednek azt az esélyt, hogy kiegyenlítsenek. Magas színvonalú, küzdelmes meccs volt. Ebből a mentális erőből van esélyünk tovább építkezni.

Hazai játékos nyilatkozata
Kerpel-Fronius Balázs : – Boldog vagyok a győzelem miatt. Egész héten erről beszéltünk, hogy a Kecskemét egy olyan csapat, amelyik ellen nem elég húsz ponttal vezetni, most is megmutatták, hogy bárhonnan képesek nagyon rövid idő alatt visszajönni a meccsbe, gratulálok nekik ehhez. A meccs végén szerencsénk volt, de ez nem tart ki mindig, viszont egy győzelemből könnyebb tanulni.

Vendég játékos nyilatkozata
Wittmann Krisztián : – Mindkét csapat mindent megtett a győzelemért, és egyik csapat sem érdemelt vereséget. Visszajöttünk a mérkőzésbe egy több mint húszpontos hátrány után, de a hosszabbításban a kétes labdánk rendre nem hozzánk kerültek. Gratulálok a Szegednek, reméljük, előbb-utóbb a szerencse is mellénk áll ilyen helyzetekben. Megyünk tovább, és a következő mérkőzésre koncentrálunk.


Dobástérkép
Szedeák
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szedeák
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Szedeák
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
53%
56%
2p ktáv.
Szedeák
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
64%
26%
3p táv.
Szedeák
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
43%
31%
1p bünt.
Szedeák
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
72%
79%
Szedeák Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 19 11
Lepattanó 50 50
Gólpassz 34 15
Fault 24 23
VAL 167 142
Statisztika
Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Govens

Darrin Anthony
X 25 3 6 50 2 5 40 4 9 44 9 20 45 3 5 60 6 0 6 2 3 4 3 16 1 0 37 58 0

Gjorgji

Dzeletovic
X 25 2 4 50 1 2 50 5 11 45 8 17 47 4 5 80 3 1 4 0 4 4 7 5 0 1 27 47 0

Dickey III

James L
X 15 4 9 44 3 4 75 0 0 0 7 13 54 1 2 50 17 6 23 0 5 3 2 5 2 0 35 46 0

Brown

Zachary Garrett
X 23 5 6 83 1 1 100 3 9 33 9 16 56 2 3 67 5 1 6 3 3 5 3 1 0 1 25 43 0

Kerpel-Fronius

Gáspár
X 3 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 1 100 2 1 3 0 0 1 1 3 0 0 9 20 0

Keller

Iván
13 1 2 50 0 0 0 3 6 50 4 8 50 2 2 100 2 2 4 0 1 3 1 2 0 0 15 39 0

Bognár

Kristóf
9 1 2 50 2 2 100 1 2 50 4 6 67 0 0 0 3 1 4 0 0 0 3 0 0 0 14 17 0

Kerpel-Fronius

Balázs
9 0 1 0 0 0 0 3 5 60 3 6 50 0 0 0 0 0 0 1 2 2 0 1 0 0 6 14 0

Olasz

Ádám Zsolt
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 1 0 0 -1 9 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 7 0

Balogh

Szilárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 122 17 32 53 9 14 64 19 44 43 45 90 50 13 18 72 38 12 50 6 19 24 21 34 3 2 167 300
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wittmann

Krisztián
X 18 2 6 33 1 4 25 3 9 33 6 19 32 3 3 100 3 1 4 2 2 1 3 3 0 1 15 54 0

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 20 6 9 67 2 6 33 1 7 14 9 22 41 1 2 50 6 3 9 0 0 4 2 4 0 0 21 50 0

Karahodzic

Kemal
X 13 6 7 86 0 3 0 0 0 0 6 10 60 1 2 50 5 2 7 3 3 2 6 1 1 0 23 40 0

Derasimovic

Marko
X 9 3 7 43 0 0 0 0 1 0 3 8 38 3 4 75 3 0 3 1 1 4 2 0 0 1 8 37 0

Kucsera

Dániel
X 2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 4 2 6 1 0 3 0 0 0 0 7 15 0

Dramicanin

Rastko
23 3 4 75 1 2 50 4 8 50 8 14 57 3 4 75 5 3 8 2 2 2 3 2 0 0 29 44 0

Jaramaz

Nemanja
23 4 6 67 1 3 33 2 7 29 7 16 44 7 8 88 4 1 5 1 1 3 4 3 1 1 26 30 0

Horti

Bálint
5 2 8 25 0 1 0 0 0 0 2 9 22 1 1 100 2 6 8 0 1 3 4 2 0 0 11 20 0

Lukács

Döme
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 2 10 0

Lewis

Chester
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserkó

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 116 27 48 56 5 19 26 11 35 31 43 102 42 19 24 79 32 18 50 10 11 23 24 15 2 3 142 300
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek