Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. február 27. | 18:00
25. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
87 -95
(28-30, 17-24, 16-29, 26-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Söjtöry Tamás Ferenc, Kovács Nimród János (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Luca Bechi : A Szeged egy nagyon erős csapat, főleg a festéken belül. Megpróbáltuk őket megállítani támadásban és védekezésben is. Azt tudtuk, hogy ellenfelünk az egyik legjobb csapat a gyorsindítások terén az idei bajnokságban, amit kevés sikerrel tudtunk megállítani. Megpróbáltunk a negyedik negyedben visszajönni, de amit játszottunk, nem volt elég, hogy győzni tudjunk.

Vendég edző nyilatkozata
Srecko Sekulovic : Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hiszen tudtuk, hogy nehéz játszani Zalaegerszegen. A háromhetes szünet után mindig nehéz újra játszani. Sikerült három negyeden keresztül uralni a játékot, a negyedikben kicsit kiengedtünk. A lényeg, hogy megnyertük a mérkőzést. Dolgozunk tovább, hiszen szeretnénk minél jóbb pozícióba lenni a rájátszásban.

Hazai játékos nyilatkozata
Simon Krisztóf : Teljesen megérdemelten nyert a Szeged. Három negyeden keresztül kontrollálták a mérkőzést és a gyorsindításaikat sem tudtuk megakadályozni. Három hetünk volt felkészülni, de amit gyakoroltunk, abból semmi sem valósult meg. Hogy a negyedik negyedben vissza tudtunk jönni, azt mutatja, hogy vannak olyanok, akik tudnak és szeretnének küzdeni. Ezt a lendületet és akaratot kell átvenni mindenkinek és akkor érhetünk el sikereket. Ha egyénieskedünk és mindenki egyedül akarja megnyerni a mérkőzést, az nem vezethet eredményre.

Vendég játékos nyilatkozata
James Dickey : Nagyon jó csapat ellen játszottunk nehéz mérkőzést. Megpróbáltuk betartani az edzőnk utasításait és így sikerült nyernünk.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
Szedeák
Zalakerámia ZTE KK
Szedeák
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Szedeák
60%
73%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Szedeák
67%
50%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Szedeák
36%
44%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Szedeák
79%
73%
Zalakerámia ZTE KK Szedeák
Szerzett labda 6 5
Eladott labda 12 16
Lepattanó 24 29
Gólpassz 8 21
Fault 23 18
VAL 97 128
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vuko

Tonko
X 20 7 10 70 1 1 100 0 0 0 8 11 73 4 6 67 4 1 5 1 2 3 3 1 0 0 23 30 0

WIGGS

Sekou Aole
X 13 2 8 25 0 0 0 3 4 75 5 12 42 0 0 0 2 0 2 0 3 0 2 2 0 1 9 27 0

Glenn

Ja Barion
X 17 7 7 100 0 0 0 0 0 0 7 7 100 3 4 75 3 5 8 1 0 3 2 2 0 0 29 27 0

Duren

Tyreek Andrew
X 14 4 5 80 1 1 100 1 4 25 6 10 60 1 1 100 1 0 1 1 0 2 3 1 0 1 16 21 0

Bonifert

Bendegúz
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 2 3 0 0 0 0 -3 14 0

Donovan Treveon

Donaldson
3 1 2 50 0 0 0 0 5 0 1 7 14 1 1 100 1 0 1 0 1 2 3 1 0 0 1 27 0

Polster

Attila
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 2 0 2 2 0 3 0 0 0 0 10 18 0

Völgyi

Marcell Zoltán
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 3 2 1 0 0 3 14 0

Simon

Kristóf Gábor
12 3 5 60 0 0 0 2 5 40 5 10 50 0 0 0 0 0 0 1 2 0 1 0 0 1 7 12 0

Szabó

Zsolt András
2 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 2 2 100 3 0 3 0 2 4 2 0 0 0 2 10 0

Csuti

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Antoni

Csanád Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 24 40 60 2 3 67 8 22 36 34 65 52 11 14 79 17 7 24 6 12 23 18 8 0 3 97 200
Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brown

Zachary Garrett
X 20 5 6 83 1 2 50 2 3 67 8 11 73 2 3 67 3 1 4 2 3 3 2 3 1 0 25 35 0

Govens

Darrin Anthony
X 18 3 4 75 0 0 0 2 4 50 5 8 63 6 7 86 2 0 2 1 5 3 4 7 0 0 23 33 0

Dickey III

James L
X 20 9 10 90 0 0 0 0 0 0 9 10 90 2 4 50 12 1 13 0 4 3 4 2 2 0 34 33 0

Gjorgji

Dzeletovic
X 20 5 8 63 1 2 50 2 3 67 8 13 62 2 4 50 2 0 2 0 0 1 3 1 0 0 19 26 0

Kerpel-Fronius

Gáspár
X 2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 1 0 1 1 0 4 1 6 0 0 9 23 0

Bognár

Kristóf
7 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 6 33 2 2 100 3 3 6 0 2 4 2 1 0 0 10 21 0

Keller

Iván
3 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 3 4 75 1 0 1 1 2 0 2 0 0 0 2 16 0

Kerpel-Fronius

Balázs
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 6 13 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balogh

Szilárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Olasz

Ádám Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 95 24 33 73 2 4 50 8 18 44 34 55 62 19 26 73 24 5 29 5 16 18 19 21 3 0 128 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek