Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. március 12. | 17:00
23. forduló
Kaposvár Aréna
93 -72
(28-15, 23-17, 20-22, 22-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Tóth Cecília, Kovács Nimród János (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Nikola Lazics : Abszolút megérdemelt a győzelmünk, mert az első perctől mi vezettünk és kontrolláltuk a mérkőzést. Az első és második negyedben jól védekeztünk és jó ritmusban voltunk. Jó döntéseket hoztunk és sok könnyű pontot dobtunk. Előnyt szereztünk és utána sokkal könnyebb volt játszani. A harmadik és negyedik negyedben kicsit megtorpantunk. Elsősorban azért, mert a Debrecen is sokkal agresszívebb volt. Curry ma abszolút vezér volt a pályán. Nagyon büszke vagyok a csapatra!

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Adrián : Gratulálok a Kaposvárnak! Sokkal jobban kosárlabdáztak ma nálunk, abszolút megérdemelten győztek. Nyilván a nyolc zsinórban megnyert meccs után és a korábbi nagyarányú Kaposvár elleni sikerünk után mentálisan nem úgy érkeztünk erre a mérkőzésre, ahogy kellett volna. Ez természetesen az én hibám. Legközelebb egy kicsit máshogy kell készülnünk ilyen szempontból, hiszen a technikai, taktikai felkészülés mellett az is nagyon fontos, hogy a srácok mentálisan miként érkeznek egy mérkőzésre. Rengeteg gyermeteg hibát vétettünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Morris Curry : Nagyon jó mérkőzést játszottunk, jó eredménnyel. Igazi csapatként játszottunk, sajnálom, hogy ez nem a kezdetek óta van így. Úgy kosárlabdáztunk, hogy közben jól is érezzük magunkat. Gratulálok az ellenfélnek és saját csapatomnak is!

Vendég játékos nyilatkozata
Ronald Moore : Nagyon agresszíven játszott a Kaposvár, mi pedig túl lassan reagáltunk erre. Próbáltuk visszajönni a játékba és kijavítani a hibáinkat, de ez nem ment túl jól. Megérdemelten nyert a Kaposvár. Tanulnunk kell a hibákból és minél jobban felkészülni a következő mérkőzésre.


Dobástérkép
Kaposvári KK
DEAC
Kaposvári KK
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
DEAC
69%
61%
2p ktáv.
Kaposvári KK
DEAC
56%
13%
3p táv.
Kaposvári KK
DEAC
47%
32%
1p bünt.
Kaposvári KK
DEAC
76%
71%
Kaposvári KK DEAC
Szerzett labda 9 10
Eladott labda 15 15
Lepattanó 30 24
Gólpassz 16 8
Fault 19 23
VAL 131 84
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rivers

Demetre Earl
X 21 6 9 67 2 4 50 0 1 0 8 14 57 5 6 83 4 3 7 3 3 2 4 3 1 1 29 37 0

Curry

Morris Sharaud
X 27 0 1 0 3 3 100 6 9 67 9 13 69 3 3 100 1 1 2 0 8 0 6 7 0 1 30 35 0

Allen

Jeffery Edward
X 11 5 8 63 0 2 0 0 0 0 5 10 50 1 1 100 9 0 9 2 1 4 2 3 1 0 22 26 0

Krnjajski

Boris
X 7 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 2 4 50 3 0 3 0 1 4 4 1 0 0 11 24 0

Révész

Ádám
X 6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 0 1 1 0 0 2 1 0 0 0 8 19 0

Milisavljevic

Milos
11 3 4 75 0 0 0 1 3 33 4 7 57 2 2 100 0 0 0 4 2 2 2 1 0 1 13 22 0

Hendlein

Roland
4 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 0 1 0 5 1 6 0 0 1 2 1 1 1 10 22 0

Bogdán

Benedek
6 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 3 4 75 2 0 2 0 0 4 2 0 0 0 8 11 0

Plézer

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Baki

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Arnold
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 20 29 69 5 9 56 9 19 47 34 57 60 16 21 76 24 6 30 9 15 19 23 16 3 4 131 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Ádám
X 12 6 9 67 0 1 0 0 0 0 6 10 60 0 0 0 1 3 4 3 1 3 4 0 0 0 18 30 0

Ronald

Moore
X 7 0 2 0 1 1 100 1 2 50 2 5 40 2 2 100 4 0 4 2 1 2 1 4 0 0 14 29 0

Hines

Shaqiulle Savan
X 13 3 7 43 0 3 0 1 2 50 4 12 33 4 7 57 5 2 7 0 2 2 4 2 3 2 16 28 0

Guyton

Carlton
X 4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 3 5 1 1 0 0 3 17 0

Somogyi

Ádám
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 3 1 0 1 0 1 -3 12 0

Drenovac

Dorde
21 5 6 83 0 2 0 2 4 50 7 12 58 5 6 83 3 2 5 2 2 2 5 0 1 0 26 30 0

Moody

Stefan Tyler
13 3 3 100 0 0 0 2 7 29 5 10 50 1 2 50 0 0 0 2 1 4 2 0 0 0 10 23 0

Polyák

László
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 -3 13 0

Molnár

Márton
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 2 2 0 0 2 0 0 0 0 3 10 0

Molnár

Dániel
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 1 5 0

Neuwirth

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 3 0

Asszú

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 20 33 61 1 8 13 6 19 32 27 60 45 12 17 71 15 9 24 10 15 23 19 8 4 3 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek