Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. február 6. | 18:00
22. forduló
Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
86 -81
(24-19, 20-17, 21-20, 21-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Ádám József, Györfy Rúben (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Először is nagyon kemény meccs volt, gratulálok a csapatnak a győzelemhez, nagy szükségünk volt rá, Nagyon fontos meccs volt, tulajdonképpen a Falco-t kivéve minden hátralévő meccs nagyon fontos nekünk, szóval meg kellett ezt nyerni, és amikor nyerni kell az extra nyomást jelent a csapatnak, de a csapat nagyon jól reagált. Tartottuk a ritmust negyven percen keresztül, persze volt némi fenn és lent de Máté a nagy triplákkal játékban tartott minket. Nagyszerű győzelem ez a számunkra, most végre lesz egy kis időnk edzeni, és kiheverni a bajnokság eddigi szakaszát, és aztán megyünk az utolsó hat fordulóba harcolni a rájátszásért.

Vendég edző nyilatkozata
Luka Bechi : Igaz amit Sekou mondott, megkértem őket, hogy változtassanak a hozzáállásukon a meccs során. Nagyon lassan, puhán kezdtünk, és szenvedtünk az agresszív játékuktól védekezésben. Széttörték a játékunkat, próbáltuk kicsit keverni a védekezésünk, hogy zavarba hozzuk, lelassítsuk őket, és valamennyire sikerült de mégis valami mindig hiányzott. Hol egy lepattanó, hol egy visszafutás és nem tudtunk visszajönni a meccsbe az utolsó két percig, ahol kritikus pillanatban rontottunk dobást. De azt mondtam a játékosoknak, hogy előre kell nézni, még kialakulóban vagyunk, most jött egy új játékosunk is Sekou személyében, én is még csak egy hónapja vagyok itt. Tanulnunk kell ezekből a meccsekből, és a maximumot kell nyújtanunk, hogy megnyerjük a következőt.

Hazai játékos nyilatkozata
Illés Máté : Nagyon fontos mérkőzés volt ez a számunkra, hála Istennek sikerült jól kezdenünk a mérkőzést, ez abszolút nagy energiákat adott végig, mondhatom, hogy a negyedik negyedig. A harmadik negyed vége felé a zalaegerszegiek extra dobásokat értékesítettek, de nagyon örülök, hogy kitartott akoncentrációnk és fókuszáltunk négy negyeden keresztül. Szeretnénk ezt a formát tovább vinni a szünet utáni időszakra, és szeretnénk bekerülni a rájátszásba.

Vendég játékos nyilatkozata
Sekou Wiggs : Kicsit lassan kezdtünk, nem volt túl magas az energia szintünk, az edzőnk meg is kért minket, hogy pumpáljuk fel az energiáinkat. Az Ose Nagyon agresszívan, erősen kezdett, jól fejbekólintottak minket és mi nem reagáltunk. Megyünk tovább és készülünk a következő meccsre.


Dobástérkép
OSE Lions
Zalakerámia ZTE KK
OSE Lions
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
OSE Lions
Zalakerámia ZTE KK
61%
58%
2p ktáv.
OSE Lions
Zalakerámia ZTE KK
43%
21%
3p táv.
OSE Lions
Zalakerámia ZTE KK
38%
50%
1p bünt.
OSE Lions
Zalakerámia ZTE KK
67%
82%
OSE Lions Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 5 6
Eladott labda 8 13
Lepattanó 34 31
Gólpassz 12 13
Fault 20 21
VAL 112 105
Statisztika
OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Washington

Eric Gerard
X 20 2 3 67 4 6 67 2 5 40 8 14 57 2 2 100 1 2 3 0 1 4 2 3 0 0 21 32 0

Bailey

Adrio Ramone
X 17 7 8 88 1 1 100 0 1 0 8 10 80 1 5 20 6 4 10 2 5 3 6 0 3 0 27 31 0

Abell

Remy
X 9 3 6 50 0 2 0 1 1 100 4 9 44 0 0 0 2 0 2 1 0 1 1 4 0 2 12 28 0

Bíró

Olivér
X 6 3 3 100 0 0 0 0 2 0 3 5 60 0 0 0 2 1 3 0 1 3 1 1 1 0 9 23 0

Kucsora

Csaba Ákos
X 3 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 12 0

Anderson Jr

Cedric Paul Anderson
0 0 3 0 0 1 0 0 2 0 0 6 0 0 0 0 3 1 4 0 0 1 2 4 0 0 4 22 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
5 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 1 2 50 2 2 4 1 0 1 2 0 0 0 9 18 0

Illés

Máté Csongor
14 0 0 0 1 1 100 4 6 67 5 7 71 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 14 18 0

Morgan

Dwayne Tequan
8 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 6 6 100 1 5 6 0 0 4 3 0 0 0 14 8 0

Mucza

Tamás
4 2 3 67 0 1 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 2 8 0

Anda

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabadfi

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 20 33 61 6 14 43 8 21 38 34 68 50 10 15 67 19 15 34 5 8 20 18 12 4 2 112 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Donovan Treveon

Donaldson
X 18 2 3 67 0 2 0 3 9 33 5 14 36 5 5 100 4 0 4 0 2 2 5 2 0 0 18 38 0

Glenn

Ja Barion
X 14 4 7 57 2 6 33 0 0 0 6 13 46 2 4 50 3 6 9 1 0 3 3 2 0 1 20 27 0

Vuko

Tonko
X 2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 3 0 3 0 3 2 0 2 0 1 0 25 0

Duren

Tyreek Andrew
X 3 0 0 0 0 3 0 1 1 100 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 1 0 0 2 0 0 4 25 0

Bonifert

Bendegúz
X 3 0 1 0 0 1 0 1 1 100 1 3 33 0 0 0 0 3 3 0 3 1 1 0 0 1 2 12 0

WIGGS

Sekou Aole
23 5 8 63 0 0 0 2 4 50 7 12 58 7 8 88 2 1 3 2 3 3 9 1 0 1 29 29 0

Szabó

Zsolt András
12 2 2 100 1 2 50 2 3 67 5 7 71 0 0 0 4 0 4 1 1 5 1 2 1 0 18 20 0

Simon

Kristóf Gábor
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 2 0 2 0 0 3 1 1 0 0 10 16 0

Völgyi

Marcell Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 1 1 0 4 8 0

Plézer

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csuti

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Polster

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 14 24 58 3 14 21 11 22 50 28 60 47 14 17 82 21 10 31 6 13 21 20 13 2 4 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek