Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. február 3. | 18:00
21. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
92 -69
(20-16, 31-11, 17-20, 24-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Frányó Péter, Boros Tamás (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Luca Bechi : Lehetett a levegőben érezni, hogy a városnak nagyon fontos ez a meccs. A játékosok, az edzők, az egész csapat átérezte ennek a jelentőségét. A vezetők és a játékosokkal együtt örülök a sikernek. A játékosok nagyon odatették magukat és a pályán is megvalósult, amit elterveztünk. Tudtuk, hogy a támadásainkban jó ritmust kell elkapnunk, ami csak a jó védekezésből indult ki. Ezért nagyon nyomtunk az egész meccsen, nem hagytuk egy pillanatra se visszajönni a Körmendet. Szerettünk volna a negatív dolgokból pozitívan átfordulni, ehhez ez a győzelem nagyon fontos volt számunkra. És remélem, most új lendületet kapunk tőle.

Vendég edző nyilatkozata
Ziga Mravljak : Szeretnék gratulálni a Zalaegerszegnek egy jól megérdemelt győzelemhez. Egyértelműen látszott, hogy a csapatom fizikálisan és érzelmileg is üres volt az első pillanattól kezdve. Csak néhány játékosnak láttam a tüzet a szemében. Egyszerűen nem tudtunk méltó ellenfelei lenni a hazaiaknak. Nyílván a hollandiai utazás sem segített, de nem akarok ezzel takarózni. Meg kell néznünk, hogy mi volt az, ami miatt ma nem sikerült jól játszanunk. A következőben fejben kell felfrissülnünk, hiszen fontos mérkőzés vár ránk a hétvégén.

Hazai játékos nyilatkozata
Tonko Vuko : Sokkal nagyobb energiával játszottunk már a meccs elején, mint ezelőtt. Működött a védekezésünk és ebből adódóan a támadásunk is. Ugyan kihagytunk néhány dobás, de nagyon jól játszottunk a ma.

Vendég játékos nyilatkozata
Ferencz Csaba : Először is gratulálok a ZTE-nek, nagyon jól játszottak és extrán dobtak. Régen láttam ilyen jó dobószázalékot. Nekünk viszont bocsánatot kell kérnünk a szurkolóinktól és az összes embertől, aki a klubért dolgozik, mert ez a mai teljesítmény gyenge volt, és most teljesen mindegy, hogy milyen hosszú út után érkeztünk, ezt nem lehet semmire sem fogni. Meg kell beszélnünk, hogy mik voltak a problémák, most össze kell zárnunk és összefogni, mert most van egy mélypont a csapatunknál. Megpróbáltunk mindent, nem lehet azt mondani, hogy nem, mert kapartunk, de egyszerűen nem jöttek azok a pluszok, amik átlendítettek volna minket a nehéz pillanatokon, ezért beleszaladtunk egy ilyen pofonba. Még egyszer mondom, hogy bocsánatot kérünk a szurkolóinktól és megpróbálunk a következő mérkőzésen javulni és javítani.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
81%
47%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
50%
57%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
59%
30%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
89%
80%
Zalakerámia ZTE KK Egis Körmend
Szerzett labda 9 8
Eladott labda 12 12
Lepattanó 25 22
Gólpassz 20 15
Fault 13 15
VAL 134 78
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Glenn

Ja Barion
X 12 3 3 100 3 4 75 0 0 0 6 7 86 0 0 0 4 1 5 3 0 2 0 5 3 0 27 34 0

Duren

Tyreek Andrew
X 24 4 4 100 1 2 50 4 4 100 9 10 90 2 2 100 2 0 2 1 6 2 5 2 1 0 28 28 0

Donovan Treveon

Donaldson
X 15 3 5 60 1 2 50 2 3 67 6 10 60 1 1 100 2 0 2 0 2 2 1 1 0 1 13 27 0

Vuko

Tonko
X 18 4 5 80 0 0 0 2 4 50 6 9 67 4 4 100 1 1 2 1 0 0 4 4 0 0 26 24 0

Bonifert

Bendegúz
X 2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 2 1 1 0 0 0 1 2 22 0

Szabó

Zsolt András
11 3 3 100 1 3 33 1 1 100 5 7 71 0 0 0 7 0 7 1 0 3 0 2 0 0 19 20 0

WIGGS

Sekou Aole
5 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 1 2 50 3 0 3 1 3 1 3 5 0 0 12 20 0

Simon

Kristóf Gábor
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 2 2 1 0 0 5 17 0

Polster

Attila
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 6 0

Csuti

Kornél
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 3 2 0

Plézer

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Völgyi

Marcell Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 21 26 81 6 12 50 10 17 59 37 55 67 8 9 89 22 3 25 9 12 13 15 20 4 2 134 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thames

Xavier Raynard
X 4 1 4 25 1 2 50 0 2 0 2 8 25 0 0 0 0 0 0 2 2 2 1 5 1 2 5 31 0

Mócsán

Bálint
X 19 2 7 29 2 3 67 3 5 60 7 15 47 2 2 100 0 1 1 0 2 1 3 1 1 0 15 29 0

Taylor

Travis T.
X 16 7 11 64 0 0 0 0 1 0 7 12 58 2 4 50 3 5 8 2 0 0 4 2 0 1 25 25 0

Durázi

Krisztofer
X 2 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 5 0 2 2 100 3 0 3 1 2 3 1 2 0 1 2 18 0

Németh

Ákos
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 2 1 2 1 0 0 0 0 3 16 0

IRELAND

ANTHONY BERNARD
7 1 3 33 1 1 100 1 1 100 3 5 60 0 0 0 0 1 1 1 1 2 2 3 0 0 11 23 0

Simons

Benjamin David
8 1 2 50 0 1 0 2 6 33 3 9 33 0 0 0 2 0 2 1 1 2 1 0 0 0 5 22 0

Tóth

Norbert Péter
6 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 1 2 3 0 0 2 1 1 0 0 11 16 0

Ferencz

Csaba
5 1 2 50 0 0 0 1 5 20 2 7 29 0 0 0 1 1 2 0 1 0 0 1 0 0 2 16 0

Takács

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 4 0

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Oroszi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 16 34 47 4 7 57 7 23 30 27 64 42 8 10 80 11 11 22 8 12 15 13 15 2 4 78 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek