Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. január 30. | 18:00
21. forduló
Arena Savaria
88 -68
(25-23, 19-24, 20-14, 24-7)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Fodor Attila, Szilágyi Bálint (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Az első félidő teljesen úgy alakult, ahogy azt a Kecskemét csapata akarta. Lassították a játékot és 5-5 elleni felállt támadásokra kényszerítettek Minket. A második félidőben sikerült ritmust fognunk, főleg a védekezésünk állt össze. A labdaszerzésekből és a védőlepattanókból sikerült rendezetlen védelem ellen támadnunk, ez a Mi játékunk. Ebből sikerült a nagyobb előnyt megszereznünk. Sok sikert kívánok a Kecskemétnek a 8-ba kerüléshez.

Vendég edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Három negyeden keresztül jól játszottunk és még a félidőben vezettünk is. A Falco a 4. negyedre ritmust váltott és védekezésen is szigorítottak. Voltak így is üres dobásaink, de sajnos kimaradtak azok, hisz már nem úgy jöttek ki ezek a helyzetek. A negyedik negyedre kiszállt Wittmann Krisztián és Nemanja Jaramaz ez is sokat számított. Rengeteget tanultunk ma és a mutatott játékból tudunk építkezni. 2 fontos mérkőzésünk van még hátra a szünetig, amiket jó lenne megnyerni. Játékosaimnak a teljesítményükért a Falconak pedig a győzelemhez gratlulálok.

Hazai játékos nyilatkozata
De'Quon Lake : Nagyon fizikális mérkőzés volt. Lassú ritmusban kezdtünk, kicsit fáradtak voltunk, de a félidőben megbeszéltük, hogy miken kell változtatnunk. Sikerült, szigorítottunk a védekezésen és sikerült győzni a mai bajnokin.

Vendég játékos nyilatkozata
Lukács Döme : Gratulálok a Falco csapatának remekül játszottak és megérdemelték a győzelmet. 3 negyeden keresztül remekül játszottunk és partiban voltunk. A negyedik negyedben két kulcs játékosunk is kiszállt, ami a végén nagyon számított. Fontos mérkőzéseink következnek, de úgy érzem, hogyha úgy tudunk játszani Szeged ellen, mint a mai nap, akkor ellenük is lehet esélyünk.


Dobástérkép
Falco KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Falco KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
67%
57%
2p ktáv.
Falco KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
40%
50%
3p táv.
Falco KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
38%
31%
1p bünt.
Falco KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
80%
67%
Falco KC Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 7 4
Eladott labda 11 8
Lepattanó 31 28
Gólpassz 21 9
Fault 19 23
VAL 129 83
Statisztika
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Váradi

Benedek
X 20 2 2 100 1 1 100 4 7 57 7 10 70 2 2 100 4 1 5 0 2 3 5 8 0 0 33 29 0

Benke

Szilárd
X 1 0 3 0 0 2 0 0 5 0 0 10 0 1 1 100 0 0 0 2 1 2 0 3 1 0 -4 29 0

Bruinsma

Evan John
X 18 5 6 83 0 0 0 2 4 50 7 10 70 2 3 67 9 0 9 1 0 3 8 2 0 0 34 29 0

Keller

Ákos
X 6 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 0 2 0 1 2 3 1 1 0 1 3 0 0 9 23 0

Doktor

Péter László
X 3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 0 0 0 1 17 0

Perl

Zoltán
24 4 8 50 1 2 50 1 2 50 6 12 50 11 11 100 3 1 4 1 1 1 7 3 0 0 32 25 0

Barac

Boris
10 5 5 100 0 0 0 0 1 0 5 6 83 0 0 0 2 1 3 0 1 2 1 1 0 0 13 19 0

Lake

De'Quon
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 1 0 4 0 4 1 2 3 1 1 0 0 10 17 0

Dancsecs

András
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 1 1 0 0 0 0 -1 9 0

Kovács

Benedek Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 0 0 0 2 3 0
Összesen 5 88 22 33 67 2 5 40 8 21 38 32 59 54 16 20 80 25 6 31 7 11 19 23 21 1 0 129 200
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 20 5 8 63 2 2 100 1 4 25 8 14 57 3 4 75 6 0 6 1 1 3 6 0 0 0 25 32 0

Derasimovic

Marko
X 7 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 3 4 75 2 1 3 1 1 3 4 1 0 0 11 25 0

Karahodzic

Kemal
X 3 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 4 25 3 0 3 1 1 1 2 2 0 0 6 23 0

Wittmann

Krisztián
X 3 0 1 0 0 1 0 1 6 17 1 8 13 0 0 0 1 1 2 0 0 3 1 5 0 0 4 20 0

Kucsera

Dániel
X 3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 2 4 0 0 0 0 1 17 0

Dramicanin

Rastko
7 2 3 67 1 1 100 0 3 0 3 7 43 1 1 100 2 2 4 0 0 1 2 0 0 0 9 23 0

Horti

Bálint
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 0 3 0 0 0 0 4 18 0

Lukács

Döme
9 0 2 0 0 2 0 3 4 75 3 8 38 0 0 0 1 0 1 0 1 4 1 0 0 1 5 18 0

Jaramaz

Nemanja
12 1 1 100 1 2 50 2 3 67 4 6 67 2 2 100 2 0 2 0 1 0 3 1 0 0 15 17 0

Lewis

Chester
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 1 1 0 0 0 0 3 5 0

Cserkó

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 68 13 23 57 4 8 50 8 26 31 25 57 44 10 15 67 22 6 28 4 8 23 19 9 0 1 83 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek