Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. január 16. | 18:45
19. forduló
NOVOMATIC Aréna
83 -76
(17-27, 20-15, 23-19, 23-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, dr. Mészáros Balázs, Goda László (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Kostas Flevarakis : Hatalmas győzelem volt! Sok problémával küzdöttünk mostanában, mindenki tudja, hogy Elmore idén a harmadik irányítónk, egy hónapig játszottunk center nélkül Padgett érkezése előtt. Ez egy nehéz helyzet, hiszen a két legfontosabb pozícióban kellett cserélnünk, időbe telik, hogy a játékosok megszokják az új csapatot, és a csapattársaknak is idő kell, hogy megszokják az új társakat. A kulcsjátékosaink sok edzést hagytak ki mostanában, vagy éppen nem végeztek teljes értékű munkát, ebből is látszik, hogy milyen hatalmas győzelmet arattunk egy nagyon jól játszó ellenfél ellen. Boriszov és Jogéla nagyon jól játszott, Halász is hasznosan játszott, Takács pedig a végén mutatott be egy jó védekezést, majd elsüllyesztett egy nagy dobást. A játékosaim tudják, hogy minden labdabirtoklásnál készen kell állniuk, nem számít, hogy az első, vagy az utolsó támadásról van szó, döntő lehet a csapat számára.

Vendég edző nyilatkozata
Dragan Aleksic : Az első félidőben irányítottuk a találkozót, a harmadik negyedben azonban többet hibáztunk, elvesztettük a ritmusunkat, az energiánkat, a Sopron tapasztaltabb játékosai, Boriszov és Thompson pedig eldöntötték a mérkőzést. A legfontosabb pillanatokban szereztek kosarakat, mi pedig nem tudtunk érdemben válaszolni. Mindkét csapat számára nehéz mérkőzés volt, amelyet mi vesztettünk el, remélem a következő találkozóra fel tudunk javulni.

Hazai játékos nyilatkozata
Jonathan Elmore : Nagy győzelem volt! Sok új játékosunk van – én és James [Padgett] – és nem volt sok időnk együtt edzeni, még szoknunk kell egymást, de ez egy nagy győzelem volt, én pedig izgatottan várom a következő mérkőzéseket!

Vendég játékos nyilatkozata
Ruják András : Huszonöt percig jó volt szinte minden, persze azért közben vétettünk hibákat. A harmadik negyedben volt egy szakasz, amikor elvesztettük a fejünket, és belementünk egy adok-kapokba, amelyből a Sopron jött ki jobban, majd pedig tökéletesen kihasználták, hogy megbomlott a játékunk, bedobták a fontos helyzeteket, és szerintem ott fordult meg a mérkőzés.


Dobástérkép
Sopron KC
PVSK-VEOLIA
Sopron KC
PVSK-VEOLIA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
PVSK-VEOLIA
50%
49%
2p ktáv.
Sopron KC
PVSK-VEOLIA
50%
50%
3p táv.
Sopron KC
PVSK-VEOLIA
39%
36%
1p bünt.
Sopron KC
PVSK-VEOLIA
75%
59%
Sopron KC PVSK-VEOLIA
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 12 9
Lepattanó 39 35
Gólpassz 17 10
Fault 19 24
VAL 120 98
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thompson

James Bernard
X 29 4 5 80 1 1 100 4 8 50 9 14 64 7 8 88 9 1 10 3 3 2 6 5 1 0 45 39 0

Elmore

Jonathan Barett
X 13 3 6 50 0 0 0 1 4 25 4 10 40 4 5 80 4 0 4 1 2 2 4 1 0 0 14 38 0

Jogéla

Tauras
X 16 5 7 71 0 2 0 1 1 100 6 10 60 3 4 75 3 2 5 0 2 4 7 3 0 1 24 29 0

Padgett

James
X 10 4 9 44 0 0 0 0 0 0 4 9 44 2 4 50 3 1 4 0 2 0 3 1 2 2 11 23 0

Fazekas

Csaba Balázs
X 0 0 3 0 0 0 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 2 0 0 -2 15 0

Borisov

Milos
10 1 4 25 1 1 100 2 3 67 4 8 50 0 1 0 6 4 10 0 2 3 2 3 0 0 18 27 0

Halász

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 1 1 2 0 2 0 0 4 12 0

Takács

Norbert
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 4 10 0

Sitku

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 -1 5 0

Bagó

Martin
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 3 2 0

Popadic

Miljan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 17 34 50 2 4 50 9 23 39 28 61 46 18 24 75 31 8 39 5 12 19 24 17 3 3 120 200
PVSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ruják

András Baldvin
X 8 1 2 50 0 0 0 2 5 40 3 7 43 0 0 0 4 0 4 1 0 2 2 2 0 0 13 34 0

Funderburk Jr

Kenneth Dermont
X 24 4 8 50 1 3 33 2 6 33 7 17 41 8 11 73 4 0 4 1 3 3 9 3 0 1 25 32 0

Budimir

Veljko
X 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 5 0 0 0 0 4 0 4 1 2 2 1 1 0 0 0 32 0

Brkic

Veljko
X 17 8 14 57 0 0 0 0 0 0 8 14 57 1 3 33 8 3 11 2 2 4 3 1 3 0 27 28 0

Carev

Aleksej
X 6 0 1 0 0 0 0 2 3 67 2 4 50 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 2 0 0 8 20 0

LEWIS

Mike
21 5 7 71 2 3 67 2 3 67 9 13 69 1 1 100 4 1 5 1 0 4 3 0 0 0 26 30 0

Dr. Demeter

Attila
0 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 2 1 3 0 1 1 0 0 0 1 -2 12 0

Rátvay

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 1 2 0 1 4 1 0 0 0 0 9 0

Dragasevic

Veljko
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 1 1 3 0

Martinez

Ralf Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 18 37 49 3 6 50 8 22 36 29 65 45 10 17 59 29 6 35 7 9 24 19 10 3 3 98 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek