Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. január 16. | 18:00
19. forduló
Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
81 -101
(11-28, 20-23, 24-26, 26-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Tóth Cecília, Frányó Péter (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Gratulálok a Debrecennek a győzelemhez. Erősen kezdtek, frissek voltak, egy hetet tudtak ellenünk készülni. Kihagytunk távoli dobásokat az elején ebből alakult ki a fölény, aztán találtunk egyensúlyt a játékban de nem tudtunk már 15 pontnál közelebb kerülni. Sajnos most rossz formában vagyunk, az új játékos érkezése reméljük felfrissíti a csapatot és visszatérunk a jó formánkhoz. Mégegyszer gratulálok a Debrecennek. Előre kell néznünk és fel kell készülnünk a következő mérkőzésre.

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Adrián : Gratulálok a csapatomnak, szükségünk volt már egy ilyen mérkőzésre, Úgy gondolom az utolsó körbeni mérkőzés emócionálisan is sokat kivett belőlünk, nem csak fizikálisan. Úgyhogy nagyon örülök, hogy kézben tudtuk tartani a játékot, tényleg közel az egész csapatot be tudtuk vonni, és mindenki szépen kivette a részét a győzelemből. Ez egy csapatmunka volt, úgy gondolom három negyeden keresztül teljesen kontrollálni tudtuk a mérkőzést. Az utolsó negyedre egy kicsit sok könnyű pontot engedtünk a festékből, de úgy gondolom, hogy nagyon értékes győzelem ez a számunkra. Megyünk tovább, hiszen 2-3 napon belül újra játszunk, meg kell próbálnunk már arra a mérkőzésre fókuszálni.

Hazai játékos nyilatkozata
Dwayne Morgan : Kemény meccs volt, nagyon erős ellenfelünk volt. Küzdöttünk, és vannak dolgok amikben fejlődnünk kell. Szerencsére legközelebb is itthon játszunk, van két napunk a felkészülésre.

Vendég játékos nyilatkozata
Shaquille Hines : A mai nagyszerű csapatmunka volt. Mindenki kivette a részét a munkából, ez a nagyszerű a csapatunkban. Elég nagy a rosterünk, ezért jól lehet rotálni. Így kell tovább menetelnünk, és akkor egy nagyon nehezen verhető csapat leszünk.


Dobástérkép
OSE Lions
DEAC
OSE Lions
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
OSE Lions
DEAC
65%
73%
2p ktáv.
OSE Lions
DEAC
0%
67%
3p táv.
OSE Lions
DEAC
23%
33%
1p bünt.
OSE Lions
DEAC
75%
79%
OSE Lions DEAC
Szerzett labda 6 3
Eladott labda 8 10
Lepattanó 21 35
Gólpassz 13 20
Fault 17 20
VAL 95 134
Statisztika
OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Anderson Jr

Cedric Paul Anderson
X 22 6 9 67 0 1 0 2 3 67 8 13 62 4 4 100 2 1 3 1 2 1 4 3 0 1 26 34 0

Abell

Remy
X 9 3 6 50 0 0 0 1 5 20 4 11 36 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 2 0 0 4 23 0

Morgan

Dwayne Tequan
X 20 7 10 70 0 1 0 0 1 0 7 12 58 6 9 67 1 1 2 1 1 5 6 2 0 0 22 23 0

Bíró

Olivér
X 4 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 2 2 100 5 0 5 0 1 2 3 1 0 0 8 22 0

Kucsora

Csaba Ákos
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 -1 15 0

Illés

Máté Csongor
10 1 1 100 0 1 0 2 7 29 3 9 33 2 3 67 2 0 2 1 2 2 2 1 0 0 7 31 0

Bailey

Adrio Ramone
12 4 5 80 0 0 0 0 1 0 4 6 67 4 6 67 4 3 7 2 1 3 4 1 1 1 22 24 0

Mucza

Tamás
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 0 3 0 2 0 0 5 17 0

Anda

Dávid
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 11 0

Pap

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabadfi

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 24 37 65 0 3 0 5 22 23 29 62 47 18 24 75 16 5 21 6 8 17 20 13 1 2 95 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Somogyi

Ádám
X 12 3 6 50 0 1 0 2 4 50 5 11 45 0 0 0 5 1 6 1 3 2 1 9 0 1 20 27 0

Drenovac

Dorde
X 17 4 5 80 2 2 100 1 4 25 7 11 64 2 4 50 4 1 5 0 1 1 3 3 0 0 21 26 0

Hines

Shaqiulle Savan
X 18 6 7 86 1 2 50 1 3 33 8 12 67 1 1 100 4 3 7 2 0 2 4 2 0 0 29 26 0

Moody

Stefan Tyler
X 5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 1 2 1 1 0 0 7 16 0

Tóth

Ádám
X 10 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 2 3 67 2 0 2 0 2 2 4 1 1 0 14 10 0

Molnár

Márton
12 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 2 2 100 3 2 5 0 0 3 1 0 0 0 17 25 0

Ronald

Moore
12 2 2 100 1 1 100 2 4 50 5 7 71 0 0 0 2 0 2 0 1 4 0 1 0 0 12 24 0

Guyton

Carlton
15 4 6 67 0 0 0 1 4 25 5 10 50 4 4 100 2 1 3 0 0 3 1 2 0 0 16 20 0

Polyák

László
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 1 0 0 1 1 0 0 12 0

Molnár

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -1 7 0

Neuwirth

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 7 0

Asszú

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 101 29 40 73 4 6 67 8 24 33 41 70 59 11 14 79 26 9 35 3 10 20 15 20 2 1 134 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek