Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. december 30. | 18:00
17. forduló
Bercsényi tornacsarnok
67 -101
(19-24, 17-29, 15-19, 16-29)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Papp Péter, Sörlei Attila (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Patai Benjamin : Két nap alatt nem lehet csodát tenni, jelenleg ez a valóság. A fegyelmezettséget és a hozzáállást köszönöm a játékosoknak. Sokat kell még együtt dolgoznunk, és Colemannel valamint sérültjeinkkel kiegészülve sokkal többre lehetünk majd képesek.

Vendég edző nyilatkozata
Nikola Lazics : Gratulálok játékosaimnak, fontos győzelmet arattunk. Nehéz volt úgy készülni, hogy nem tudtuk, ki lép pályára a Jászberénynél. Jól játszottunk, jól védekeztünk, sok könnyű pontot szereztünk. Remélem, hogy tudunk ennél még jobban is játszani a későbbiek során.

Hazai játékos nyilatkozata
James Kinney : Nagyon keveset gyakorolhattunk együtt a mérkőzés előtt, volt, aki csak egy napja érkezett. Az elején jól kezdtünk, de azután a jól összeszokott kaposvári csapat folyamatosan növelte előnyét. Gratulálok a kaposváriaknak, nekünk még nagyon sokat kell együtt dolgozni azért, hogy esélyünk legyen győzelmeket szerezni.

Vendég játékos nyilatkozata
Morris Curry : Mivel nem tudtuk, hogy a jászberényieknél ki és hogyan játszik majd, ezért elsősorban saját játékunkra koncentráltunk. Próbáltuk a begyakorolt figurákat alkalmazni, és ez úgy érzem, jól sikerült. Elégedett vagyok a csapat és a saját magam játékával is.


Dobástérkép
Jászberény
Kaposvári KK
Jászberény
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberény
Kaposvári KK
61%
67%
2p ktáv.
Jászberény
Kaposvári KK
50%
44%
3p táv.
Jászberény
Kaposvári KK
16%
55%
1p bünt.
Jászberény
Kaposvári KK
56%
77%
Jászberény Kaposvári KK
Szerzett labda 6 6
Eladott labda 9 12
Lepattanó 18 39
Gólpassz 15 18
Fault 20 20
VAL 76 142
Statisztika
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kinney Jr.

James Edwin
X 18 6 11 55 0 1 0 1 5 20 7 17 41 3 6 50 1 0 1 1 4 3 6 6 1 0 16 37 0

WILLIAMS

XEYRIUS CLIFTON
X 22 6 9 67 1 1 100 2 6 33 9 16 56 2 3 67 5 0 5 1 1 3 6 1 1 0 27 36 0

Primorac

Mladen
X 6 3 5 60 0 0 0 0 3 0 3 8 38 0 0 0 4 1 5 0 2 2 4 3 0 0 11 34 0

Brbaklic

Aleksa
X 10 5 7 71 0 0 0 0 5 0 5 12 42 0 2 0 1 1 2 3 1 2 2 2 0 0 9 30 0

Füzi

Róbert János
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 0 0 0 2 17 0

Katona

József Bence
2 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 2 2 100 2 0 2 1 0 0 1 2 0 0 4 21 0

Frank

Áron
4 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 4 1 1 0 0 4 18 0

Filipovic

Stefan
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 3 6 0

Rékasi

Bojta Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Kaszás

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 67 22 36 61 1 2 50 4 25 16 27 63 43 9 16 56 16 2 18 6 9 20 20 15 2 0 76 200
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rivers

Demetre Earl
X 32 4 4 100 2 3 67 6 7 86 12 14 86 2 4 50 6 0 6 2 0 4 2 3 0 0 41 37 0

Curry

Morris Sharaud
X 27 4 7 57 2 5 40 3 6 50 9 18 50 6 6 100 3 0 3 0 5 2 6 3 0 1 25 35 0

Krnjajski

Boris
X 8 1 2 50 0 1 0 2 3 67 3 6 50 0 0 0 9 0 9 1 0 4 0 3 0 0 18 30 0

Jukic

Josip
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 5 0 5 1 1 2 3 1 0 0 12 25 0

Hendlein

Roland
X 11 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 1 1 100 3 2 5 0 2 4 1 2 0 0 16 15 0

Milisavljevic

Milos
12 1 3 33 0 0 0 1 4 25 2 7 29 7 9 78 5 0 5 1 4 2 6 4 0 0 17 30 0

Révész

Ádám
7 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 1 2 50 3 2 5 0 0 1 1 0 0 0 12 15 0

Baki

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 1 2 0 0 2 8 0

Bogdán

Benedek
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 -1 3 0

Takács

Arnold
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Paár

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 101 20 30 67 4 9 44 12 22 55 36 61 59 17 22 77 34 5 39 6 12 20 20 18 0 2 142 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek