Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. december 27. | 17:00
16. forduló
Messzi István Sportcsarnok
73 -85
(18-14, 22-24, 16-27, 17-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Goda László, Csabai-Kaskötő Brigitta (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Gratulálok az Albának a győzelemhez. Úgy gondolom, hogy ott tudtunk lenni végig a meccsben. Sok üres dobóhelyzetünk volt, ám ezek zömében nem sikerültek, ez sajnos benne van a játékban. Kaptunk a második félidőben olyan tranzíciós gólokat, amiket addig jól le tudtunk védekezni, így az Alba ki tudott alakítani egy nagyobb különbséget. Mindenki hatalmasat küzdött ma is, és köszönöm a játékosoknak, akik sérülten is vállalták a játékot. December 30-án ismét egy fizikális mérkőzés elébe nézünk, hiszen a Debrecen érkezik hozzánk. Holnaptól már arra a meccsre fókuszálunk, hogy győzelemmel zárhassuk 2020-at.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor : Vegyes érzelmek kavarognak bennem, hiszen Kecskemétnek sokat köszönhetek, de örülök, hogy nyert a csapatom. Nagyon fontos idegenbeli győzelem volt ez a mai, a KTE-nek jár a gratuláció, mert megnehezítették a dolgunkat. Ebben a furcsa szezonban minden vendégként aratott győzelem mondhatni duplán számít. Az első félidőben nem játszottunk jól, majd a második félidőben jobban jöttünk ki, ahogy azt előzetesen is elterveztük. Ez volt a hetedik mérkőzésünk 28 nap alatt, nagy terhelés alatt vannak játékosok. Ez egy épülő csapat, sok új játékossal, akiknek még tanulni kell bizonyos taktikai elemeket. A lényeg, hogy nyertünk, mert az Albánál ez alap elvárás. Nem sok időnk van, pár nap múlva újabb meccs vár ránk, amit szintén meg kell nyernünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Kemal Karahodzics : Gratulálok az Albának a győzelemhez. Az utolsó percekben nagyon elfáradtunk, és rossz döntéseket is hoztunk, amit megbüntetett a jól játszó fehérvári csapat. Három nap múlva újabb fontos meccset játszunk itthon, arra kell koncentrálnunk, hogy ott javítsunk a mérlegen.

Vendég játékos nyilatkozata
Ron Curry : A Kecskemét egy jó csapat, sikerült megnehezíteniük a dolgunkat. Az elején voltak pontatlanságaink, és szoros volt így az eredmény, de a második félidőben jobban tudtunk védekezni és támadásban is gyorsítottunk, így tudtunk felülkerekedni a Kecskeméten.


Dobástérkép
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Alba Fehérvár
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Alba Fehérvár
70%
88%
2p ktáv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Alba Fehérvár
75%
40%
3p táv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Alba Fehérvár
21%
23%
1p bünt.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Alba Fehérvár
74%
71%
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét Alba Fehérvár
Szerzett labda 2 5
Eladott labda 7 6
Lepattanó 26 30
Gólpassz 19 20
Fault 21 21
VAL 99 128
Statisztika
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wittmann

Krisztián
X 11 1 2 50 0 0 0 2 10 20 3 12 25 3 4 75 0 0 0 0 2 2 2 5 0 0 6 39 0

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 2 1 2 50 0 1 0 0 9 0 1 12 8 0 0 0 7 1 8 1 0 2 1 6 0 1 7 36 0

Derasimovic

Marko
X 13 2 3 67 3 3 100 1 2 50 6 8 75 0 1 0 5 1 6 0 3 2 3 3 0 0 19 32 0

Karahodzic

Kemal
X 27 9 10 90 0 0 0 0 1 0 9 11 82 9 10 90 2 2 4 0 0 3 8 0 0 0 36 25 0

Kucsera

Dániel
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 1 1 0 4 14 0

Dramicanin

Rastko
10 1 2 50 0 0 0 2 5 40 3 7 43 2 4 50 4 0 4 0 1 4 4 0 0 0 11 27 0

Horti

Bálint
5 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 3 4 75 2 0 2 0 0 3 2 2 0 0 8 14 0

Lewis

Chester
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 1 0 1 0 1 3 1 2 0 0 8 13 0

Lukács

Döme
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserkó

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserkó

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 16 23 70 3 4 75 6 28 21 25 55 45 17 23 74 22 4 26 2 7 21 21 19 1 1 99 200
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Davis

Stacy Wright
X 18 3 3 100 2 2 100 1 5 20 6 10 60 5 5 100 6 0 6 0 0 1 6 0 0 0 26 38 0

Vojvoda

Dávid
X 15 6 6 100 0 1 0 1 7 14 7 14 50 0 0 0 1 0 1 2 0 3 0 2 0 0 13 35 0

Curry

Ronald Lee JR.
X 13 5 5 100 0 0 0 1 6 17 6 11 55 0 3 0 4 0 4 0 1 2 6 4 0 0 18 33 0

Ahmad

Esa Yaqin
X 20 7 8 88 0 1 0 1 1 100 8 10 80 3 4 75 5 2 7 0 0 3 4 2 1 1 31 27 0

Lukács

Norbert
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 2 2 0 1 0 0 3 11 0

Turner

Frank Rahim
13 4 5 80 0 1 0 1 3 33 5 9 56 2 2 100 5 0 5 3 2 3 3 10 0 0 28 33 0

Omenaka

Godwin Ekene
4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 1 3 0 1 4 2 0 0 0 6 12 0

Balsay

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 1 0 0 3 9 0

Csorvási

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0

Seyi Awogbemi

Sodiq
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 28 32 88 2 5 40 5 22 23 35 59 59 10 14 71 27 3 30 5 6 21 21 20 1 1 128 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek