Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. október 24. | 18:30
14. forduló
Kaposvár Aréna
79 -63
(21-18, 21-11, 21-20, 16-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Goda László, Boros Tamás (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Fekete Ádám : Gratulálok a csapatomnak! Nagyon nagyot küzdöttünk, azt gondolom, hogy a Szeged ellen sem volt gond ezzel, de ez most tudatossággal, eredményességgel és kevesebb hibával párosult. A kulcs egyértelműen az volt, amiről beszéltem az elmúlt mérkőzés után. Készültünk egyfajta védekezés ellen, amit a Kecskemét is nyilvánvalóan ellenünk használt, miután két mérkőzésen sem működött ez ellen a támadójátékunk, de már akkor is készültünk erre. Talán most volt először az, amiről beszéltem. Eddig nem csinálták meg a játékosok azt a szisztémát, ami ez ellen működhetés működnie kell, az most ma megtörtént. Innentől kezdve azt gondolom, ha hisznek benne és elfogadják, akkor működhet tovább a csapat eredményesen. Nyilván tanulni kell az elmúlt meccsek hibáiból, tanultunk belőle és nagyon büszke vagyok erre a csapatra, hogy igen is a saját árnyékunkat átléptük. Megyünk Pécsre nehéz nemetben vagyunk, az ötödik meccsünk következik, zsinórban két-három napos pihenőkkel, de kezdünk belerázódni. Köszönjük a szurkolóknak, hogy végre jó hangulatot teremtettek, nyilván annak köszönhetően, mert végre a csapat a tőle elvárhatóan teljesített.

Vendég edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Gratulálok a Kaposvárnak! Úgy gondolom, hogy végig kontrollálták a mérkőzést. Rosszul kezdtünk, majd az időkérés után sikerült átvennünk a vezetést. Mind támadásban, mind védekezésben rossz ritmusban játszottunk. Pont azok a dolgok csúsztak el, melyeket korábban meg is beszéltünk. Szerencsére már úgy néz ki, hogy mérkőzéseket tudunk játszani. Reméljük, hogy a következő találkozókon ezeket a hibákat ki tudjuk küszöbölni, ezen dolgozunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Milos Miliszavljevics : Gratulálok a kecskemétieknek is, mert nagyot küzdöttek! Nagyon nehéz találkozó volt számunkra a körmendi és a szegedi meccs után, ahogy azokat elveszítettük. Három napnyi pihenő után nagyon nehéz mindig ugyan olyan jó második félidőket játszani. Keményen kosárlabdáztunk ezúttal. Egy ilyen tapasztalt és jó együttes ellen csak 63 pontot kapni, azt hiszem jó eredmény. A legutóbbi két meccs után sokat beszélgettünk, tudtuk, hogy rengeteget kell változtatnunk a játékunkon. Gratulálok az edzőnek, segédedzőknek is, akik felkészítettek bennünket és hozzájárultak a győzelemhez. Nem csak turistaként utazunk Pécsre, a célunk ott is a győzelem lesz.

Vendég játékos nyilatkozata
Cleveland Thomas : Gratulálok a kaposváriaknak a győzelemhez! Mi nem játszottunk olyan keményen ahogy és nem is mindig azt amit kellett volna. Nagyobb figyelmet kell fordítanunk a kisebb részletekre.


Dobástérkép
Kaposvári KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kaposvári KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
61%
48%
2p ktáv.
Kaposvári KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
29%
38%
3p táv.
Kaposvári KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
41%
32%
1p bünt.
Kaposvári KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
80%
86%
Kaposvári KK Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 10 7
Eladott labda 10 13
Lepattanó 34 27
Gólpassz 23 15
Fault 20 15
VAL 122 86
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Curry

Morris Sharaud
X 12 2 5 40 1 3 33 2 7 29 5 15 33 0 0 0 1 0 1 2 3 1 1 9 0 0 12 37 0

Hendlein

Roland
X 15 6 8 75 0 0 0 1 3 33 7 11 64 0 0 0 11 4 15 0 0 4 0 1 0 0 27 36 0

Rivers

Demetre Earl
X 10 1 4 25 1 2 50 2 4 50 4 10 40 0 0 0 5 1 6 3 1 3 3 1 2 0 18 33 0

Krnjajski

Boris
X 12 6 7 86 0 1 0 0 0 0 6 8 75 0 0 0 3 1 4 1 2 3 2 2 1 0 18 25 0

Jukic

Josip
X 8 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 0 0 0 0 1 1 2 1 2 1 3 0 1 11 23 0

Milisavljevic

Milos
11 2 5 40 0 1 0 1 2 50 3 8 38 4 5 80 5 0 5 1 2 4 8 7 0 1 24 24 0

Révész

Ádám
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 2 0 2 1 0 1 0 0 0 1 8 12 0

Bogdán

Benedek
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 5 0

Hock

Gergő János
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 5 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Baki

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Arnold
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 25 41 61 2 7 29 7 17 41 34 65 52 4 5 80 27 7 34 10 10 20 15 23 3 3 122 200
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 18 1 3 33 1 3 33 4 6 67 6 12 50 2 3 67 4 0 4 2 1 2 4 3 0 0 23 34 0

Derasimovic

Marko
X 7 2 3 67 1 3 33 0 2 0 3 8 38 1 2 50 5 1 6 2 1 2 3 1 0 1 12 33 0

Wittmann

Krisztián
X 8 0 3 0 1 2 50 2 7 29 3 12 25 0 0 0 1 1 2 1 3 3 1 5 0 1 5 27 0

Karahodzic

Kemal
X 8 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 4 4 100 5 1 6 1 3 0 4 0 3 1 15 22 0

Kucsera

Dániel
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 1 1 1 1 0 0 1 13 0

Dramicanin

Rastko
14 3 4 75 1 1 100 1 2 50 5 7 71 3 3 100 5 0 5 0 0 1 3 2 0 0 22 27 0

Pesakovic

Nikola
4 0 0 0 1 3 33 0 3 0 1 6 17 2 2 100 1 0 1 0 1 2 1 3 0 0 3 18 0

Horti

Bálint
4 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 3 3 3 0 0 0 4 16 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 10 0

Lukács

Döme
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserkó

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserkó

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 10 21 48 5 13 38 7 22 32 22 56 39 12 14 86 23 4 27 7 13 15 20 15 3 3 86 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek