Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. december 3. | 20:15
12. forduló
Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
100 -69
(30-12, 16-15, 25-18, 29-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Nagy Viktor, Balogh Gyula (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Szarvas Gábor : Egyetértek Fekete Ádámmal, erőben a mérkőzés első percétől kezdve mi domináltunk. Ez is volt a célunk. Meg akartuk mutatni a TV előtt, is, hogy aki Szolnokra érkezik, milyen keménységre, milyen fizikális védekezésre számítson. Az agresszív védekezés mellé társult egy önbizalommal teli támadójáték. Érezték a játékosaink, hogy mi dominálunk így sokkal lazábban tudtak beleállni azokba a külső dobásokba, amelyeket hál’ Istennek magas százalékkal sikerült értékesíteni. Külön köszönöm a Csapatnak, ahogy Máté vezetésével a második félidőben hozzáálltak a megváltozott körülményekhez. Fegyelmezetten követték az utasításokat. Öröm volt így a kispad mellett dolgoznom és győzelemmel „debütálnom” az A csoportban. Megyünk tovább, a következő mérkőzés itt van a nyakunkon. Készülünk az Oroszlányra, nem lesz könnyű ütközet. Győzelemre törünk, el akarjuk hozni a két pontot.

Vendég edző nyilatkozata
Fekete Ádám : Gratulálok a Szolnoknak! Rendkívül keményen kezdtek, nagyon fizikálisan kosárlabdáztak, főleg védekezésben. Kihasználták, hogy az első negyedben pontatlanul és fáradtan játszottunk. Könnyű kosarakat engedtünk és ehhez párosult a jó kinti mezőnydobásuk. Ezzel meg is pecsételték a sorsunkat. Küzdöttünk, harcoltunk, de ez kevés volt ezen a szinten. Ahogy a játékosom az imént mondta, sok munka van előttünk. Remélem, most már teljes létszámmal tudunk edzeni, hogy fizikailag újra visszakerüljünk az élmezőnybe.

Hazai játékos nyilatkozata
Pongó Máté : Nagyon jól kezdtünk, kellően kemény védekezéssel. Ebből volt lehetőségünk gyorsindításokkal könnyű pontokat szerezni, majd jöttek a kinti dobások is. Remek mérkőzést játszottunk, jó százalékkal dobtunk. Gratulálok a csapatnak és sok sikert kívánunk a Kaposvárnak!

Vendég játékos nyilatkozata
CURRY Morris Sharaud : Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Az Olaj nagyon jól kosárlabdázott. Nehéz volt ellenük a védekezés. Több olyan kiváló játékosuk van, akik jól használják az elzárásokat, kreatívak és jól dobnak. Nem kell nekik sok, hogy helyzetet alakítsanak ki. Sok dolgunk van, el kell végezni, tovább küzdeni!


Dobástérkép
Szolnoki Olajbányász
Kaposvári KK
Szolnoki Olajbányász
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Szolnoki Olajbányász
Kaposvári KK
60%
48%
2p ktáv.
Szolnoki Olajbányász
Kaposvári KK
0%
60%
3p táv.
Szolnoki Olajbányász
Kaposvári KK
58%
25%
1p bünt.
Szolnoki Olajbányász
Kaposvári KK
77%
70%
Szolnoki Olajbányász Kaposvári KK
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 15 18
Lepattanó 28 27
Gólpassz 27 14
Fault 24 19
VAL 138 86
Statisztika
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Warner

Angelo Curtis
X 10 2 4 50 0 0 0 1 3 33 3 7 43 3 3 100 2 1 3 1 3 2 1 4 0 0 12 27 0

Subotic

Bojan
X 14 3 6 50 0 0 0 2 4 50 5 10 50 2 3 67 6 2 8 1 1 1 2 3 1 1 22 26 0

Cakarun

Marjan
X 6 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 4 6 67 4 1 5 0 2 3 9 5 0 0 19 25 0

Pallai

Tamás Ottó
X 2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 0 3 2 3 0 1 5 15 0

Kovács

Péter
X 6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 0 0 0 1 0 4 1 2 0 0 10 11 0

Badzim

Roko
22 3 3 100 0 0 0 5 8 63 8 11 73 1 1 100 1 0 1 0 2 0 1 4 0 0 23 24 0

Pongó

Máté
12 0 2 0 0 0 0 4 4 100 4 6 67 0 0 0 1 1 2 0 3 3 1 3 0 0 13 21 0

Rudner

Gábor
15 0 0 0 0 0 0 5 7 71 5 7 71 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 0 1 0 16 19 0

Zsíros

Péter
7 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 0 0 0 1 0 1 1 0 2 1 2 0 0 9 17 0

Taiwo

Samuel
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 3 1 4 1 2 4 0 1 1 0 10 12 0

Frank

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 1 0 0 0 0 -1 3 0

Juhos

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 100 18 30 60 0 0 0 18 31 58 36 61 59 10 13 77 20 8 28 5 15 24 18 27 3 2 138 200
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rivers

Demetre Earl
X 17 4 5 80 1 1 100 2 4 50 7 10 70 1 1 100 4 2 6 1 2 2 2 0 0 0 21 34 0

Curry

Morris Sharaud
X 15 2 4 50 1 1 100 0 3 0 3 8 38 9 11 82 1 0 1 0 4 2 8 8 0 0 21 32 0

Hendlein

Roland
X 11 5 6 83 0 0 0 0 2 0 5 8 63 1 2 50 2 2 4 1 0 3 1 0 2 0 15 30 0

Krnjajski

Boris
X 3 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 2 50 1 0 1 1 2 1 2 2 0 0 4 20 0

Jukic

Josip
X 7 3 7 43 0 0 0 0 0 0 3 7 43 1 3 33 1 3 4 1 3 5 3 0 0 0 6 20 0

Milisavljevic

Milos
14 0 6 0 1 1 100 2 4 50 3 11 27 6 8 75 4 1 5 0 4 1 6 3 0 1 14 23 0

Révész

Ádám
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 1 4 2 1 0 0 5 12 0

Baki

Gergely
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 0 0 1 -2 12 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 1 1 1 0 0 0 0 2 11 0

Hock

Gergő János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Paár

Márk
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 0

Takács

Arnold
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 16 33 48 3 5 60 4 16 25 23 54 43 19 27 70 17 10 27 7 18 19 24 14 2 3 86 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek