Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. december 5. | 18:00
12. forduló
Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
97 -104
(20-31, 29-29, 16-22, 32-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Tőzsér Dénes Kelemen, Boros Tamás (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : A nagyobb csapat győzött, gratulálunk a győzelemhez. Nagyon gyengén, puhán kezdtünk és 31 pontot kaptunk is az első negyedben, 29-et a másodikban, az nagyon sok pont egy ilyen erős csapattól is. Bár a szünet után jobban védekeztünk, ott már nagyon „bemelegedett” kézzel dobtak, a harmadik negyedben 20 pontra is elmentek 2-3 extra kosárral. Gratulálok Nekik. Kedden folytatjuk a Szolnok ellen, regenerálódunk és felkészülünk, szerencsére egy újabb itthoni mérkőzésre.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Az biztos, hogy csak egy dologgal vagyok elégedett, a győzlemmel . kaptunk 97 pontot és meg is egyeztünk már az öltözőben, hogy ez nem a jó út. A védekezés nem volt rendben, az első két negyedben sem, aztán a harmadik negyedtől 12 percig tudtunk úgy védekezni ahogy akartunk és ott gyakorlatilag be kell volna fejeznünk a mérkőzést. 20 ponttal vezettünk és kaptunk az utolós 8 percben 30 pontot. mondhatnám, hogy fáradtak voltunk ,de ez alibi és nem akarok e mögé bújni, mert egy minőségi, tapasztalt csapat vagyunk és ez nem lehet kifogás. Gratuálulok az OSE csapatának, megint nagyot küzdöttek és egy jó mérkőzést játszottunk. Tanultunk a tavalyi vereségből. További jó szereplést kívánok az OSE-nak!

Hazai játékos nyilatkozata
Bíró Olivér : Nem kezdtünk megfelelő ritmusban, hagytuk a Falcot a saját stílusában játszani. Nagyon sok volt az első félidőben kapott 60 pont ezzel megalapoztuk a hátrányunkat. A szünet után keményebben játszodtunk, és bár a Falco 20 ponttal is el tudott menni, nagyot küzdöttünk és visszajöttünk onnan is. A végére szorosabbá tudtuk tenni az eredményt. Rengeteg a 104 kapott pont, ez nem a mi játékunk. A védekezést össze kell raknunk, és megyünk tovább, kedden már a Szolnok érkezik majd hozzánk.

Vendég játékos nyilatkozata
Váradi Benedek : Nem vagyunk elégedettek a saját játénunkkal, a 3. negyed végéig kézben volt a mérkőzés az addig kialakított előnyünket meg kellett volna tartanunk, majd a negyedik negyedben védekezésben többször megálltunk, kaptunk 25-30 pontot az OSE-től. Nyilván tudjuk, hogy nagyon nehéz itt nyerni, ezt már bebizonyította az Oroszlány, szerettünk volna a tavalyi vereségért visszavágni, ami sikerült is. A csapat továbbra sincs 100%-os formában fizikálisan, de örülök, hogy az utóbbi 48 órában sikerült mindkét mérkőzést megnyernünk, és megyünk tovább, dolgozunk, hogy minél előbb visszanyerjük azt a formánkat amiben 1 hónappal ezelőtt voltunk.


Dobástérkép
OSE Lions
Falco KC
OSE Lions
Falco KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
OSE Lions
Falco KC
57%
65%
2p ktáv.
OSE Lions
Falco KC
60%
73%
3p táv.
OSE Lions
Falco KC
48%
46%
1p bünt.
OSE Lions
Falco KC
60%
72%
OSE Lions Falco KC
Szerzett labda 7 10
Eladott labda 12 13
Lepattanó 28 30
Gólpassz 22 17
Fault 21 19
VAL 123 136
Statisztika
OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Abell

Remy
X 16 3 6 50 1 1 100 2 3 67 6 10 60 2 4 50 1 0 1 2 1 0 4 3 0 1 19 27 0

Anderson Jr

Cedric Paul Anderson
X 6 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 0 0 0 2 1 3 1 2 4 4 7 0 0 17 27 0

Bíró

Olivér
X 14 1 3 33 0 1 0 4 7 57 5 11 45 0 0 0 2 1 3 3 0 5 1 1 0 0 16 24 0

Bailey

Adrio Ramone
X 11 2 3 67 2 3 67 1 4 25 5 10 50 0 0 0 3 1 4 0 0 2 0 2 0 0 12 22 0

Anda

Dávid
X 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 6 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
8 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 2 2 100 2 1 3 1 2 2 1 2 0 0 12 22 0

Illés

Máté Csongor
9 1 2 50 0 1 0 2 7 29 3 10 30 1 2 50 0 0 0 0 2 3 3 5 0 0 7 20 0

Hayes

Bradley Jordan
15 3 6 50 3 4 75 0 0 0 6 10 60 3 4 75 6 4 10 0 1 2 2 0 1 0 22 20 0

Morgan

Dwayne Tequan
12 2 3 67 0 0 0 2 2 100 4 5 80 2 4 50 3 1 4 0 2 2 2 1 0 0 14 17 0

Kucsora

Csaba Ákos
5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 2 50 0 0 0 0 2 1 1 1 0 0 4 12 0

Mucza

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Pap

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 17 30 57 6 10 60 13 27 48 36 67 54 12 20 60 19 9 28 7 12 21 19 22 1 1 123 200
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Anderson

Kyan Shakeel
X 21 2 3 67 3 3 100 3 9 33 8 15 53 2 3 67 3 0 3 0 1 1 0 6 0 0 21 31 0

Benke

Szilárd
X 19 2 3 67 1 1 100 3 5 60 6 9 67 4 4 100 2 0 2 0 3 0 2 2 0 0 19 28 0

Searcy

Devin
X 8 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 4 6 67 3 1 4 1 2 3 3 0 1 0 12 21 0

Milosevic

Strahinja
X 4 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 1 4 25 4 0 4 2 4 4 3 2 0 0 8 20 0

Doktor

Péter László
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 0 2 1 1 0 0 5 11 0

Perl

Zoltán
27 3 5 60 1 2 50 4 5 80 8 12 67 7 7 100 4 0 4 0 2 1 5 2 0 0 32 26 0

Váradi

Benedek
12 1 2 50 0 0 0 2 7 29 3 9 33 4 6 67 0 2 2 2 0 2 6 2 0 0 16 26 0

Lake

De'Quon
7 2 4 50 1 1 100 0 0 0 3 5 60 1 2 50 5 2 7 2 1 4 1 1 0 0 14 20 0

Kovács

Benedek Máté
6 2 2 100 1 2 50 0 1 0 3 5 60 0 0 0 1 2 3 1 0 2 0 1 0 1 9 17 0

Dancsecs

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 104 13 20 65 8 11 73 13 28 46 34 59 58 23 32 72 23 7 30 10 13 19 21 17 1 1 136 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek