Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. november 14. | 18:00
11. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
79 -74
(23-24, 19-17, 18-14, 19-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Nagy Viktor, Goda László (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Ziga Mravljak : Először is gratulálok a mai ellenfelünknek ahhoz, ahogyan harcoltak. Ez egy szoros, jó mérkőzés volt, sok ki nem kényszerített hibával, eladott labdákkal mindkét oldalon. Az elmúlt két hétben, a karantén okozta problémák miatt küzdöttünk a fizikai formánkkal, de ebben a pillanatban a legfontosabb számunkra, hogy megnyertük a mérkőzést. Ez az egy dolog számít. Engedtük az ellenfélnek, hogy olyan helyzetekből szerezzen pontokat, amiben a legjobb. Tudtuk, hogy egy nagyon atletikus csapat, amely sok pontot szerez gyors indításból és második lehetőségből, mi pedig megadtuk erre az esélyt. Persze hozzá tartozik, hogy kicsit ma nekünk is rövidebb volt a rotációnk amiatt, hogy nem voltunk jó formában, de ahogy mondtam, a győzelem, az győzelem. Egyedül ez számít most. Szeretnék minden jót kívánni az ellenfelünknek a következő mérkőzésekre, amelyeket a válogatott szünetben fognak játszani. Mi pedig egy kicsit pihenni fogunk, hogy fejben is regenerálódnunk és újra jó fizikai formába hozzuk magunkat. És szeretném felhasználni ezt az alkalmat arra, hogy minden jót kívánjak a magyar válogatottnak a selejtezőkre, amelyek előttük állnak!

Vendég edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Gratulálok a hazai csapatnak, kicsit okosabbak, rutinosabbak voltak a végén, mint mi. A lehető legrosszabbkor adtuk el kétszer is a labdát, ami gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. Kaptunk két technikait is, ok nélküli idegesség miatt, aztán volt három büntető az utolsó másfél percben, aztán jött az a hármas az utolsó két percben, mi pedig nem koncentráltunk eléggé a mérkőzés végén, és a hazai csapat győzött.

Hazai játékos nyilatkozata
Ferencz Csaba : Nagyon nehéz mérkőzés volt, és nem volt könnyű megnyerni. Én is gratulálok mind a két csapatnak, mert mind a kettő nagyon nagyot küzdött. Úgy gondolom, mi egy kicsit szerencsésebbek voltunk, de megküzdöttünk érte. Le a kalappal az egész csapat előtt, mert sokan épp kijöttek a karanténból és játszottak egy meccset, nem tudtunk normálisan felkészülni, de az a lényeg, hogy megnyertük ezt a nagyon fontos mérkőzést. És nagyon furcsa volt szurkolók nélkül játszani ma este, remélem, hogy ez így nem tart túl sokáig. Mert ez így nem éppen jó. De az a lényeg, hogy ebben a helyzetben is meg tudtuk nyerni ezt a fontos mérkőzést, gratulálok a csapatomnak!

Vendég játékos nyilatkozata
Bradley Hayes : Alapvetően úgy van, ahogy az edzőnk is mondta. Ők a végén tudtak fontos kosarakat szerezni, mi pedig nem. Személy szerint én szeretnék többet mutatni a csapatomnak, mint ma. Nem voltam ma olyan erőteljes, mint amilyen tudok lenni. Ennél többet is tudok tenni a csapatomért, mint ma este. Most van néhány napunk, hogy pihenjünk, aztán vissza kell állnunk a munkába, készülni jövő szombatra. Keménynek kell maradnunk, és harcolnunk tovább.


Dobástérkép
Egis Körmend
OSE Lions
Egis Körmend
OSE Lions
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
OSE Lions
68%
58%
2p ktáv.
Egis Körmend
OSE Lions
44%
38%
3p táv.
Egis Körmend
OSE Lions
36%
25%
1p bünt.
Egis Körmend
OSE Lions
62%
77%
Egis Körmend OSE Lions
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 17 13
Lepattanó 31 27
Gólpassz 14 16
Fault 20 21
VAL 103 96
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ferencz

Csaba
X 15 2 3 67 0 1 0 2 5 40 4 9 44 5 7 71 4 1 5 0 0 3 4 0 0 0 17 34 0

Thames

Xavier Raynard
X 19 4 5 80 3 5 60 1 4 25 8 14 57 2 4 50 3 0 3 3 4 3 5 6 0 0 24 34 0

Taylor

Travis T.
X 16 7 8 88 0 1 0 0 0 0 7 9 78 2 4 50 6 2 8 0 2 1 4 2 3 0 27 30 0

WILLIAMS

XEYRIUS CLIFTON
X 6 1 2 50 1 1 100 0 3 0 2 6 33 2 2 100 4 1 5 2 2 2 2 1 0 0 10 27 0

Takács

Kristóf
X 8 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 0 0 0 2 0 2 2 4 5 1 2 0 0 9 21 0

Mosely

Jagan Keith
7 2 3 67 0 0 0 1 5 20 3 8 38 0 0 0 2 0 2 0 4 3 1 1 1 1 3 23 0

Durázi

Krisztofer
4 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 1 2 50 3 0 3 0 1 1 1 0 0 0 5 13 0

Tóth

Norbert Péter
1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 1 2 50 2 1 3 1 0 2 1 2 0 0 5 10 0

Oroszi

Bence
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 8 0

Érsek

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balogh

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 17 25 68 4 9 44 8 22 36 29 56 52 13 21 62 26 5 31 8 17 20 19 14 4 1 103 200
OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bailey

Adrio Ramone
X 13 4 6 67 0 1 0 0 1 0 4 8 50 5 6 83 4 3 7 2 1 2 3 0 0 0 19 31 0

Abell

Remy
X 16 2 5 40 0 0 0 2 6 33 4 11 36 6 6 100 4 2 6 2 3 3 5 5 0 1 24 30 0

Bíró

Olivér
X 5 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 2 3 67 2 0 2 2 2 2 2 1 0 0 5 27 0

Anderson Jr

Cedric Paul Anderson
X 12 6 7 86 0 2 0 0 1 0 6 10 60 0 0 0 2 1 3 1 2 3 3 4 0 1 17 22 0

Anda

Dávid
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Hayes

Bradley Jordan
10 4 6 67 1 2 50 0 0 0 5 8 63 0 0 0 6 0 6 1 2 4 2 3 1 0 18 25 0

Illés

Máté Csongor
12 1 5 20 1 1 100 2 5 40 4 11 36 2 3 67 0 1 1 0 1 2 3 1 0 1 8 22 0

Kucsora

Csaba Ákos
0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 2 0 1 -1 20 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
6 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 2 4 50 1 0 1 1 2 3 2 0 0 0 6 20 0

Morgan

Dwayne Tequan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mucza

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 18 31 58 3 8 38 5 20 25 26 59 44 17 22 77 20 7 27 9 13 21 20 16 1 4 96 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek