Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. március 2. | 19:00
10. forduló
Bercsényi tornacsarnok
110 -117
(22-15, 19-30, 20-22, 29-23, 15-15, 5-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, dr. Mészáros Balázs, Makrai Márton (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Patai Benjamin : Még közel sem vagyunk a munka végén, de jó úton haladunk. Sajnos ma nagyon sok labdát adtunk el, és hiába volt esélyünk a győzelemre, a hibáinkat jól kihasználta a Zalaegerszeg. Szombaton próbálunk javítani az Oroszlány ellen, s azután idegenben igyekszünk visszavágni a Zalaegerszegnek.

Vendég edző nyilatkozata
Luca Bechi : Nagyon fontos mérkőzés volt ez számunkra. Azért is, mert sokszor azt látom, hogy nincs meg a kellő önbizalom a fiúkban. Ez a siker remélem, ezen is változtat. Már a rendes játékidőben nyerhettünk volna, majd az első hosszabbításban el is veszíthettük volna a találkozót. A végén mi koncentráltunk jobban, s ez győzelmet eredményezett.

Hazai játékos nyilatkozata
Orlando Coleman : Nagyon nehéz mérkőzés volt, amely nagyon sokat kivett belőlünk. Bár sokat hibáztunk, így is volt esélyünk a győzelem megszerzésére. A vége azonban a zalaegerszegieknek sikerült jobban, győzelmükhöz gratulálok.

Vendég játékos nyilatkozata
Donovan Donaldson : Nagyon jó érzés volt visszajönni Jászberénybe és a volt csapattársaimmal újra találkozni. Mindenképpen szerettünk volna nyerni, és örülök, hogy sikerült, igaz, nem akármilyen körülmények között. Fontos volt számunkra ez a siker.


Dobástérkép
Jászberény
Zalakerámia ZTE KK
Jászberény
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberény
Zalakerámia ZTE KK
73%
64%
2p ktáv.
Jászberény
Zalakerámia ZTE KK
30%
50%
3p táv.
Jászberény
Zalakerámia ZTE KK
37%
38%
1p bünt.
Jászberény
Zalakerámia ZTE KK
76%
74%
Jászberény Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 9 19
Eladott labda 24 16
Lepattanó 34 27
Gólpassz 21 20
Fault 25 24
VAL 139 151
Statisztika
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

WILLIAMS

XEYRIUS CLIFTON
X 30 7 8 88 0 1 0 4 5 80 11 14 79 4 4 100 6 2 8 1 1 0 2 1 2 0 40 45 0

Coleman

Marcus Orlando
X 27 4 6 67 2 6 33 1 6 17 7 18 39 12 14 86 4 0 4 1 6 3 8 2 0 0 23 45 0

Primorac

Mladen
X 15 5 7 71 1 1 100 0 3 0 6 11 55 3 4 75 5 4 9 0 3 5 4 2 1 1 22 35 0

Kinney Jr.

James Edwin
X 9 3 4 75 0 0 0 0 3 0 3 7 43 3 7 43 0 0 0 1 5 3 3 6 0 1 6 31 0

Füzi

Róbert János
X 7 2 2 100 0 0 0 1 1 100 3 3 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 11 0

Garrett JR

Jarvis L
7 1 4 25 0 1 0 1 1 100 2 6 33 2 2 100 1 2 3 4 2 2 2 8 0 0 18 34 0

Brbaklic

Aleksa
6 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 2 100 4 1 5 0 3 4 2 2 0 0 10 29 0

Filipovic

Stefan
9 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 3 5 60 4 1 5 1 1 5 3 0 0 0 15 14 0

Czirbus

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 3 0 0 0 0 -1 4 0

Katona

József Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 0

Ruják

Bence Menyhért
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 110 27 37 73 3 10 30 7 19 37 37 66 56 29 38 76 24 10 34 9 24 25 24 21 3 2 139 250
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

WIGGS

Sekou Aole
X 18 4 8 50 0 1 0 2 5 40 6 14 43 4 6 67 4 0 4 2 3 2 3 6 0 1 20 39 0

Donovan Treveon

Donaldson
X 18 5 5 100 0 0 0 1 7 14 6 12 50 5 6 83 3 0 3 3 4 2 3 3 1 0 20 39 0

Duren

Tyreek Andrew
X 26 4 7 57 2 2 100 2 3 67 8 12 67 8 8 100 3 0 3 6 2 2 6 7 0 0 42 38 0

Vuko

Tonko
X 19 6 7 86 0 0 0 0 1 0 6 8 75 7 9 78 1 2 3 5 3 2 7 1 0 0 28 31 0

Völgyi

Marcell Zoltán
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 1 1 1 1 1 5 6 0

Glenn

Ja Barion
12 6 9 67 0 0 0 0 0 0 6 9 67 0 4 0 1 5 6 0 2 3 2 1 0 0 12 35 0

Szabó

Zsolt András
11 2 4 50 0 1 0 2 4 50 4 9 44 1 1 100 4 0 4 1 1 5 2 1 0 1 13 22 0

Simon

Kristóf Gábor
11 1 2 50 0 0 0 3 4 75 4 6 67 0 0 0 1 1 2 1 1 5 0 0 0 0 11 20 0

Polster

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 10 0

Bonifert

Bendegúz
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 1 0 0 0 2 10 0

Csuti

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 117 29 45 64 2 4 50 10 26 38 41 75 55 25 34 74 17 10 27 19 16 24 25 20 2 3 151 250
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek