Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. január 20. | 18:00
7. forduló
NOVOMATIC Aréna
83-87
(23-24, 19-19, 19-26, 22-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Frányó Péter, Lengyel Ádám József (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Kostas Flevarakis : Mindkét csapat számára jó mérkőzés volt ez, de talán még jobb a szurkolóknak, akik otthonról nézték. A statisztikára pillantva látszik, hogy több gólpasszunk, kevesebb eladott labdánk volt, sőt, több lepattanót is szedtünk, annak ellenére, hogy több nagyon fontos labdát nem mi tudtunk megkaparintani, azonban a büntetőszázalékunk nagyon rossz volt, és ez egy ilyen egylabdás mérkőzésen sokat számít. Lehet arról beszélni, hogy három pontos különbségnél Takácsnak és Boriszovnak is lett volna esélye döntetlenre menteni, arról, hogy az új játékosunk elrontott egy figurát, vagy a játékvezetők szerepéről, de ez mind a játék része. Egy ilyen mérkőzésen kell egy játékostól egy extra dobás, ami ma nem jött. Gratulálok az Albának, nagyon jó csapatuk van, mi pedig sosem adjuk fel, küzdünk az utolsó pillanatig.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor : Jó meccset játszottunk! Izgalmas végjátékot láttunk, ami döntetlenről indult. Nagyon nehéz mérkőzés volt, erre is számítottam. A harmadik negyedben volt egy jó periódusunk védekezésben és támadásban egyaránt, és ez alapozta meg a sikert. Tudtuk, hogy a Sopron jó a végjátékokban, nagyon jó dobóik vannak, kötélidegekkel, mint Takács, Boriszov vagy éppen Thompson. Azt gondolom, hogy nagyon nagy skalpot szereztünk, nem sok csapat fog tudni nyerni Sopronban. Ünneplésre nincs idő, hiszen szombaton már újabb mérkőzés következik.

Hazai játékos nyilatkozata
James Padgett : Nagyon jó mérkőzés volt! A végén egy labda döntött. A lepattanók és a büntetők jelentették a különbséget a két csapat között, ezekben a következő mérkőzésre fejlődnünk kell.

Vendég játékos nyilatkozata
Stacy Davis : Jó meccs volt, de nagyon nehéz. Mindkét csapat jól küzdött. Azt hittem, sikerült megtörnünk őket a negyedik negyedben, de nagy erőket mozgósítva visszajöttek a meccsbe, 79-79-nél pedig utol is értek minket. Összességében jó mérkőzést játszottunk, főként védekezésben. Voltak hibáink, de nagyrészt meg tudtuk valósítani az edzőnk utasításait, és ezért jöttünk ki győztesen a találkozóból.


CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Alba Fehérvár
51%
63%
2p ktáv.
Sopron KC
Alba Fehérvár
33%
40%
3p táv.
Sopron KC
Alba Fehérvár
38%
32%
1p bünt.
Sopron KC
Alba Fehérvár
62%
86%
Sopron KC Alba Fehérvár
Szerzett labda 7 2
Eladott labda 6 11
Lepattanó 32 35
Gólpassz 17 10
Fault 20 23
VAL 113 111
VIDEÓK
Statisztika
Sopron KC
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thompson

James Bernard
X 19 4 8 50 0 1 0 3 6 50 7 15 47 2 2 100 4 2 6 3 0 4 1 4 0 1 25 38 0

Jogéla

Tauras
X 14 5 11 45 0 0 0 0 1 0 5 12 42 4 6 67 6 2 8 0 1 3 7 1 0 1 20 29 0

Elmore

Jonathan Barett
X 8 2 4 50 0 0 0 0 4 0 2 8 25 4 6 67 1 0 1 1 2 1 6 3 2 0 11 28 0

Padgett

James Junior
X 12 3 7 43 0 0 0 0 0 0 3 7 43 6 10 60 3 3 6 2 0 2 7 0 0 1 19 24 0

Fazekas

Csaba
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 -1 9 0

Borisov

Milos
12 1 2 50 2 5 40 2 6 33 5 13 38 0 0 0 2 1 3 1 0 3 0 5 0 0 13 27 0

Takács

Norbert
9 0 0 0 0 0 0 3 5 60 3 5 60 0 0 0 4 1 5 0 0 2 0 0 0 0 12 19 0

Halász

Ákos
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 1 0 3 10 0

Sitku

Márton
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 3 6 0

Bagó

Martin
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 6 4 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 1 0 0 1 1 2 0 0 2 4 0

Popadic

Miljan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 83 18 35 51 2 6 33 9 24 38 29 65 45 16 26 62 22 10 32 7 6 20 23 17 3 3 113 200
Alba Fehérvár
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vojvoda

Dávid
X 17 2 4 50 1 1 100 1 5 20 4 10 40 8 9 89 2 0 2 1 2 4 10 5 0 0 26 36 0

Davis

Stacy Wright
X 24 5 10 50 1 1 100 3 5 60 9 16 56 3 4 75 6 0 6 0 1 1 3 0 0 1 24 36 0

Turner

Frank Rahim
X 19 2 4 50 0 2 0 3 8 38 5 14 36 6 7 86 5 2 7 1 1 1 5 1 0 2 22 34 0

Curry

Ronald Lee JR.
X 12 5 6 83 0 0 0 0 2 0 5 8 63 2 2 100 3 1 4 0 6 4 2 2 0 0 11 33 0

Omenaka

Godwin Ekene
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 4 0 0 0 0 -2 9 0

Ahmad

Esa Yaqin
10 5 5 100 0 1 0 0 1 0 5 7 71 0 0 0 7 6 13 0 0 4 0 1 2 0 24 25 0

Lukács

Norbert
5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 1 0 5 20 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Csorvási

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 1 3 0

Kass

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Seyi Awogbemi

Sodiq
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 20 32 63 2 5 40 8 25 32 30 62 48 19 22 86 26 9 35 2 11 23 20 10 3 3 111 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek