Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. január 13. | 17:00
6. forduló
Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, TÖRÖK RÓBERT, Lengyel Ádám József (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Öt nap alatt ez volt a harmadik meccsünk, és ezalatt a három meccs alatt a csapatom maximálisan odatette magát. A mai napon a Szolnok dinamikus játékát nem tudtuk kontrollálni, emellé még egy jó dobóforma is párosult náluk. Gratulálok nekik a győzelemhez. Még nagyon sok fontos mérkőzés vár ránk a közeljövőben, így a mai vereségből is le kell gyorsan vonni a tanulságokat, és építkezni belőle, hogy sikeresek tudjunk lenni a folytatásban.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : A Kecskemét egy jó csapat és ezt mai is bizonyították, a meccs végéig derekasan küzdöttek. Érezhető volt, hogy fáradtabbak voltak nálunk, habár nekünk sincs könnyű menetrendünk. Az előny tudatában többet tudtam rotálni, és akik a padról érkeztek, ők is hozzátettek sokat a sikerhez. Örülünk a győzelemnek, de már a pénteki meccsre kell fókuszálnunk, hogy azt is sikeresen vegyük.

Hazai játékos nyilatkozata
Nemanja Jaramaz : Gratulálok a Szolnoknak a győzelemhez, a mai napon jobban játszottak nálunk, megérdemelten nyertek. Nem tudtunk kellő energiát belevinni a mai összecsapásba, érezhető volt a csapaton az a sorozatterhelés, amiben benne vagyunk. Fontos lesz, hogy jól sikerüljön a frissítés péntekig, és hogy kielemezzük a hibákat, hogy vissza tudjunk vágni a Szolnoknak.

Vendég játékos nyilatkozata
Angelo Warner : Jó meccset játszottunk a Kecskeméttel. Fontos volt számunkra, hogy visszataláljunk a győzelem útjára. Mindent megtettünk, nagy energiával és önbizalommal játszottunk, és ennek meg is lett az eredménye. Folytatnunk kell ezen az úton, és pénteken is hasonlóan kell játszanunk hazai pályán.


Dobástérkép
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szolnoki Olajbányász
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szolnoki Olajbányász
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szolnoki Olajbányász
43%
63%
2p ktáv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szolnoki Olajbányász
63%
80%
3p táv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szolnoki Olajbányász
45%
57%
1p bünt.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szolnoki Olajbányász
86%
83%
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 6 7
Eladott labda 11 11
Lepattanó 18 29
Gólpassz 17 22
Fault 16 24
VAL 101 133
Statisztika
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Derasimovic

Marko
X 13 2 6 33 0 0 0 2 2 100 4 8 50 3 3 100 1 1 2 1 1 1 2 6 0 1 19 29 0

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 9 1 2 50 1 2 50 0 1 0 2 5 40 5 5 100 0 0 0 0 2 2 3 3 0 0 10 27 0

Wittmann

Krisztián
X 13 0 1 0 2 4 50 2 5 40 4 10 40 3 3 100 0 1 1 1 1 4 3 3 0 0 14 23 0

Karahodzic

Kemal
X 6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 2 0 5 0 5 0 2 2 3 2 0 0 11 20 0

Kucsera

Dániel
X 3 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 1 100 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 3 17 0

Jaramaz

Nemanja
12 0 2 0 1 1 100 2 3 67 3 6 50 4 4 100 1 1 2 2 1 1 7 1 0 0 20 23 0

Dramicanin

Rastko
15 1 1 100 1 1 100 3 5 60 5 7 71 2 2 100 3 1 4 0 2 1 2 0 0 0 17 23 0

Horti

Bálint
5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 2 50 2 0 2 1 1 2 3 0 0 0 9 20 0

Lewis

Chester
0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 1 1 2 0 1 1 0 -1 12 0

Lukács

Döme
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 -1 5 0

Cserkó

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 10 23 43 5 8 63 9 20 45 24 51 47 19 22 86 14 4 18 6 11 16 24 17 1 1 101 200
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Warner

Angelo Curtis
X 17 4 7 57 0 1 0 2 3 67 6 11 55 3 3 100 3 1 4 1 0 1 2 1 0 0 20 26 0

Rudner

Gábor
X 10 2 3 67 0 0 0 2 4 50 4 7 57 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 1 0 0 10 23 0

Subotic

Bojan
X 5 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 1 1 100 3 0 3 0 2 1 2 0 0 0 6 21 0

Cakarun

Marjan
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 4 1 5 1 1 3 2 2 0 0 12 19 0

Kovács

Péter
X 8 1 1 100 0 0 0 2 2 100 3 3 100 0 0 0 1 1 2 0 1 0 2 3 0 0 14 17 0

Badzim

Roko
17 1 3 33 0 0 0 5 10 50 6 13 46 0 0 0 0 0 0 2 1 1 2 5 0 0 18 24 0

Pongó

Máté
11 4 5 80 0 0 0 1 1 100 5 6 83 0 0 0 3 0 3 3 1 2 1 6 0 0 22 21 0

Juhos

Levente
12 2 5 40 4 4 100 0 0 0 6 9 67 0 0 0 3 2 5 0 0 5 1 3 1 1 19 14 0

Zsíros

Péter
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 0 0 0 6 14 0

Pallai

Tamás Ottó
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 1 10 0

Taiwo

Samuel
5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 2 50 2 2 4 0 4 5 1 0 0 0 5 9 0

Gilszki

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 96 22 35 63 4 5 80 13 23 57 39 63 62 5 6 83 22 7 29 7 11 24 14 22 1 1 133 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek