Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. december 2. | 17:00
5. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
83 -87
(16-24, 20-15, 13-18, 24-16, 5-5, 5-9)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Ádám József, Goda László (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Adrián : A játékosaim mindent letettek az asztalra, hogy ez a mérkőzés meglegyen, a szívünk is a helyén volt, de a végén már a lábaink nem vittek, és a fejek nem működtek. Büszke vagyok a csapatomra, okosan játszottunk, agresszívak voltunk, megvolt az intenzitásunk, de sajnos ilyen ez a sport. A következő hetek maximális prioritása, hogy sérülések nélkül vészeljük át a sűrű menetrend okozta sorozatterhelést.

Vendég edző nyilatkozata
Ziga Mravljak : Nehéz, fizikális küzdelem volt mindkét csapat számára, melyet bárki megnyerhetett volna. Tudtuk, hogy a DEAC nincs egyszerű helyzetben, de mi sem voltunk, hiszen napok óta úton vagyunk, és feszített tempóban játsszuk a mérkőzéseket. Büszke vagyok a fiúkra, hiszen óriásit küzdöttek azért, hogy a végén a mi oldalunkra billenjen a mérleg nyelve.

Hazai játékos nyilatkozata
Somogyi Ádám : Szerencsétlen helyzetben vagyunk, de nem szabad panaszkodnunk, hanem a körülményeket figyelmen hagyva mennünk kell előre. Küzdős és színvonalas mérkőzés volt, ahol mindkét csapat megérdemelte volna a sikert. Ezúttal ez a vendégeknek sikerült, akik élesebbek voltak a kulcsszituációkban.

Vendég játékos nyilatkozata
Xavier Thames : Nehéz találkozó volt, mindkét csapat sok hiányzóval dolgozott. Bárki nyerhetett volna, de ezúttal a szerencse mellénk állt. Büszke vagyok a fiúkra, nagyot harcoltunk ezért a győzelemért.


Dobástérkép
DEAC
Egis Körmend
DEAC
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Egis Körmend
49%
43%
2p ktáv.
DEAC
Egis Körmend
57%
33%
3p táv.
DEAC
Egis Körmend
28%
35%
1p bünt.
DEAC
Egis Körmend
65%
71%
DEAC Egis Körmend
Szerzett labda 7 10
Eladott labda 16 12
Lepattanó 44 43
Gólpassz 21 18
Fault 21 21
VAL 114 115
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hines

Shaqiulle Savan
X 14 3 8 38 1 2 50 1 9 11 5 19 26 3 3 100 7 4 11 4 4 3 2 2 3 1 18 48 0

Guyton

Carlton
X 19 4 5 80 2 3 67 2 6 33 8 14 57 1 2 50 4 0 4 0 1 3 1 8 0 0 24 47 0

Drenovac

Dorde
X 21 4 14 29 1 2 50 2 6 33 7 22 32 5 9 56 6 3 9 1 4 2 8 4 1 1 21 46 0

Somogyi

Ádám
X 15 2 3 67 0 0 0 3 6 50 5 9 56 2 2 100 8 2 10 1 4 5 3 4 0 0 25 39 0

Tóth

Ádám
X 12 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 2 4 50 3 1 4 0 2 3 7 2 1 0 21 39 0

Neuwirth

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 3 3 0 1 3 0 1 0 0 2 17 0

Molnár

Márton
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 2 3 1 0 2 0 0 0 0 4 12 0

Kiss

Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Sólyom

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kalassai

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 19 39 49 4 7 57 8 29 28 31 75 41 13 20 65 29 15 44 7 16 21 21 21 5 2 114 250
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thames

Xavier Raynard
X 26 3 8 38 2 4 50 2 7 29 7 19 37 10 12 83 4 0 4 2 0 4 10 5 0 1 33 41 0

Ferencz

Csaba
X 11 1 2 50 0 0 0 3 10 30 4 12 33 0 1 0 3 2 5 1 1 3 1 0 0 1 8 40 0

Taylor

Travis T.
X 15 6 11 55 0 0 0 0 0 0 6 11 55 3 4 75 9 6 15 1 4 3 4 2 1 0 28 39 0

Mócsán

Bálint
X 13 1 1 100 1 2 50 3 9 33 5 12 42 0 0 0 4 2 6 2 4 2 2 1 0 0 13 30 0

Durázi

Krisztofer
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 3 10 0

WILLIAMS

XEYRIUS CLIFTON
13 2 8 25 0 1 0 3 5 60 5 14 36 0 0 0 5 4 9 4 1 3 1 3 1 2 21 40 0

Mosely

Jagan Keith
7 1 2 50 0 1 0 1 2 50 2 5 40 2 4 50 2 0 2 0 2 0 3 3 0 0 8 22 0

Tóth

Norbert Péter
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 2 0 1 2 11 0

Oroszi

Bence
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 9 0

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 5 0

Takács

Kristóf
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 3 0

Balogh

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 15 35 43 3 9 33 12 34 35 30 78 38 15 21 71 29 14 43 10 12 21 21 18 2 5 115 250
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek