Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. október 14. | 18:00
4. forduló
Kaposvár Aréna
79 -64
(21-13, 25-22, 19-17, 14-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Tőzsér Dénes Kelemen, Boros Tamás (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Fekete Ádám : Nagyon zaklatott volt a felkészülésünk és az első mérkőzésünk. Mostanra állt rendelkezésünkre egy olyan keret, amely esélyesként lépett pályára. Egy olyan csapattal szerepeltünk, amelytől elvárható volt a győzelem. Sinovec betegen is vállalta a játékot, ráadásul lehet, hogy eltörött az ujja is. Tizenegy kosárlabdázóval játszottunk és ez sok mindent elmond. Nyilván voltak hibák, de azt hiszem magabiztosan húztuk be a meccset és fizikálisan abszolút domináltunk a mérkőzésen.

Vendég edző nyilatkozata
Miljan Csurovics : Ez megint nagyon gyenge teljesítmény volt tőlünk. Ugyanakkor minden meccsen egy kicsit fejlődünk és próbáltunk máshogy játszani, mint az előző találkozón. Az első negyedben volt energia a játékunkban, utána azonban jobbára csak szenvedtünk. Hiába jöttünk vissza a mérkőzésbe, a kulcspillanatokban több üres dobást is elhibáztunk. A Kaposvár élt a lehetőségekkel és megérdemelten nyert.

Hazai játékos nyilatkozata
Morris Curry : Nem volt könnyű az első hazai meccsünk, kemény csatát vívtunk. Tudtuk, hogy a Jászberény hazai vereség után érkezik és mindent elkövet majd, hogy javítson. Biztos vagyok benne, hogy leszünk mi ennél jobbak is, most azonban a győzelem volt a legfontosabb számunkra.

Vendég játékos nyilatkozata
Donovan Trevon Donaldson : Csak ugyanazt tudnám mondani, mint az edzőm. Hiába dobtam a legtöbb pontot a csapatban, ez nem számít semmit. Nagyon szívesen elcserélném a győzelemre. Kicsit gödörben vagyunk, mielőbb ki kell lábalnunk belőle.


Dobástérkép
Kaposvári KK
Jászberény
Kaposvári KK
Jászberény
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
Jászberény
59%
58%
2p ktáv.
Kaposvári KK
Jászberény
50%
0%
3p táv.
Kaposvári KK
Jászberény
33%
23%
1p bünt.
Kaposvári KK
Jászberény
75%
63%
Kaposvári KK Jászberény
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 19 11
Lepattanó 40 23
Gólpassz 19 10
Fault 21 21
VAL 113 79
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rivers

Demetre Earl
X 10 2 5 40 0 1 0 1 5 20 3 11 27 3 3 100 2 1 3 1 2 2 4 3 0 0 11 31 0

Jukic

Josip
X 12 4 8 50 1 1 100 0 1 0 5 10 50 2 2 100 7 3 10 0 3 4 2 0 2 1 18 30 0

Hendlein

Roland
X 9 3 5 60 0 0 0 1 1 100 4 6 67 0 0 0 7 0 7 0 0 2 1 0 0 1 15 30 0

Curry

Morris Sharaud
X 17 3 4 75 1 1 100 3 4 75 7 9 78 0 0 0 4 0 4 1 6 5 3 5 0 1 22 27 0

Krnjajski

Boris
X 10 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 4 5 80 5 0 5 2 5 2 4 4 0 0 18 23 0

Milisavljevic

Milos
15 3 7 43 0 0 0 2 3 67 5 10 50 3 5 60 4 0 4 1 3 2 5 4 0 2 19 23 0

Baki

Gergely
4 1 1 100 1 2 50 0 2 0 2 5 40 0 1 0 1 0 1 0 0 1 1 2 0 0 4 12 0

Sinovec

Stefan
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 2 1 3 1 0 1 1 0 0 0 2 10 0

Hock

Gergő János
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 7 0

Bogdán

Benedek
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 0 1 0 1 0 0 5 7 0

Takács

Arnold
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 20 34 59 3 6 50 7 21 33 30 61 49 12 16 75 34 6 40 6 19 21 21 19 2 5 113 200
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Donovan Treveon

Donaldson
X 30 7 9 78 0 2 0 3 7 43 10 18 56 7 8 88 4 1 5 1 2 2 7 4 0 0 36 40 0

Milicevic

Ivan
X 9 1 1 100 0 1 0 2 4 50 3 6 50 1 2 50 4 0 4 2 1 2 3 0 0 0 13 37 0

Penn

Brandon C
X 12 4 6 67 0 1 0 1 6 17 5 13 38 1 1 100 4 0 4 3 3 5 3 0 1 1 12 33 0

RadukiA‡

Aleksandar
X 6 3 6 50 0 0 0 0 2 0 3 8 38 0 0 0 2 0 2 0 1 4 2 1 0 1 5 26 0

Katona

József Bence
X 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 -1 12 0

Brbaklic

Aleksa
0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 5 0 0 2 0 2 0 2 3 3 2 4 5 3 0 7 29 0

Filipovic

Stefan
7 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 1 3 33 1 1 2 1 1 4 2 0 0 0 6 11 0

Ruják

Bence Menyhért
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 1 0 1 11 0

Füzi

Róbert János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Czirbus

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 18 31 58 0 4 0 6 26 23 24 61 39 10 16 63 20 3 23 10 11 21 21 10 5 2 79 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek