Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. október 10. | 18:00
3. forduló
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
66 -63
(16-21, 12-12, 19-17, 19-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Praksch Péter Árpád, Tóth Cecília (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav : Először is azt gondolom, hogy ma este kicsit szerencsésebb csapat voltunk, de megdolgoztunk a sikerért. A második negyedben támadásban katasztrófális teljesítményt nyújtottunk, végig küzdöttük a meccset és a lepattanócsatát a végén megnyertük.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Azt gondolom, hogy védekezésben azt csináltuk, amit terveztünk, a vereségben részben a nem megfelelő rotáció is benne van, van pár sérültünk. Támadásban nem voltunk precízek, pár kihagyott dobás elég is volt arra, hogy a mérkőzést elveszítsük. Gratulálok a Paksnak, megyünk tovább.

Hazai játékos nyilatkozata
Justin Jackson : Fizikálisan és mentálisan is rendkívül nehéz mérkőzés volt, három negyeden keresztül nem játszottunk jól, de fontos volt, hogy mindvégig meccsben maradtunk, hiszen harcoltunk és végül nyertünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Bojan Subotic : Nagyon kemény mérkőzés volt fizikálisan és mentálisan is. Sok hárompontost hagytunk ki, ez az egyik oka lehet a verségnek. Az egész mérkőzést kontrollálni tudtuk, de a végén, amikor fontos lett volna nem koncentráltunk eléggé. Megyünk tovább, gratulálok a Paksnak.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
50%
56%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
33%
17%
3p táv.
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
22%
17%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
81%
90%
Atomerőmű SE Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 3 9
Eladott labda 13 13
Lepattanó 39 33
Gólpassz 14 18
Fault 17 26
VAL 95 85
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lóránt

Péter
X 18 3 7 43 2 5 40 2 3 67 7 15 47 2 3 67 2 1 3 0 4 2 4 0 0 0 12 32 0

Shepard

Winston
X 10 2 5 40 1 3 33 0 0 0 3 8 38 4 4 100 4 4 8 1 0 1 3 2 0 0 19 31 0

Jackson

Justin Le Shayne
X 10 4 5 80 0 0 0 0 1 0 4 6 67 2 2 100 7 2 9 0 2 4 2 1 1 0 19 28 0

Capers

Kevin Jerome
X 14 3 4 75 0 0 0 1 7 14 4 11 36 5 6 83 5 1 6 0 2 3 7 3 0 0 20 26 0

Valerio Bodon

Vincent
X 2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 4 0 4 0 1 1 2 2 1 0 8 21 0

Ian Thayne

Baker
4 0 2 0 0 0 0 1 5 20 1 7 14 1 2 50 0 0 0 2 1 1 1 3 0 1 2 22 0

Kovács

Ákos
2 0 2 0 0 1 0 0 2 0 0 5 0 2 2 100 4 0 4 0 2 2 3 3 0 1 5 18 0

Eilingsfeld

János
3 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 2 50 3 1 4 0 1 1 4 0 0 0 7 14 0

Kis

Attila Raul
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 4 6 0

Pupp

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Kalmár

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Velkey

János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 14 28 50 3 9 33 5 23 22 22 60 37 17 21 81 30 9 39 3 13 17 26 14 2 2 95 200
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Warner

Angelo Curtis
X 12 4 4 100 0 1 0 0 3 0 4 8 50 4 4 100 7 1 8 2 2 3 6 8 0 0 30 30 0

Kovács

Péter
X 9 3 5 60 1 1 100 0 3 0 4 9 44 1 2 50 0 0 0 1 3 3 1 3 0 1 5 28 0

Cakarun

Marjan
X 10 3 9 33 0 1 0 0 0 0 3 10 30 4 4 100 3 2 5 2 1 3 5 1 1 0 16 27 0

Subotic

Bojan
X 10 5 8 63 0 0 0 0 7 0 5 15 33 0 0 0 4 0 4 2 0 2 1 4 0 1 11 27 0

Rudner

Gábor
X 5 1 2 50 0 0 0 1 6 17 2 8 25 0 0 0 2 3 5 0 3 5 0 1 0 0 2 24 0

Pongó

Máté
4 2 3 67 0 2 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 3 1 4 1 1 3 1 0 0 0 6 26 0

Juhos

Levente
7 2 5 40 0 1 0 1 2 50 3 8 38 0 0 0 2 2 4 1 2 3 1 1 0 0 7 17 0

Zsíros

Péter
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 4 13 0

Taiwo

Samuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 4 0

Frank

Áron
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 4 4 0

Pallai

Tamás Ottó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Badzim

Roko
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 20 36 56 1 6 17 4 24 17 25 66 38 9 10 90 24 9 33 9 13 26 15 18 2 2 85 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek