Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. március 20. | 18:00
1. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
83 -76
(22-14, 14-26, 26-23, 21-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Tóth Cecília, Goda László (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Dragan Alekszics : Nagy nyomás alatt voltunk a mérkőzés elejétől kezdve, mert nagyon fontos volt a győzelem számunkra. Támadásban az egész mérkőzés alatt nem találtuk a ritmusunkat, sokat hibáztunk, de a védekezésünk működött minden fontos pillanatban, ez adott magabiztosságot számunkra. A jó védekezésünknek köszönhetően lett a végére sima a győzelem, amihez gratulálok a játékosaimnak. Remélem, hogy támadásban sokkal jobbak leszünk a következő találkozókon.

Vendég edző nyilatkozata
Heinrich Róbert : A srácok végig küzdöttek, és próbálták megcsinálni amit megbeszéltünk, amire készültünk. Ezt három negyeden keresztül igen jó százalékkal sikerült megoldani. Az utolsó negyedben teljesen elvesztettük a ritmusunkat, már nem úgy mentek a labdák tovább kézből kézbe. Ezután a támadójátékunk individuális támadójátékká vált, amiben most nem voltunk erősek.

Hazai játékos nyilatkozata
Kenneth Funderburk : Nagyon fontos mérkőzés volt ez számunkra. A védekezésünk szinte végig nagyon jól működött, több fontos lepattanót sikerült szereznünk. Kulcsszituációkban jó döntéseket hoztunk, ezért sikerült a győzelmet megszereznünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Szabó Zsolt : Ez a meccs a végén ment el, hiszen a negyedik negyedig tudtuk magunkat tartani. Úgy érzem megcsináltuk amire készültünk, és úgy védekeztünk és támadtunk, ahogy azt megbeszéltük. Sajnos ezt az utolsó játékrészben már nem tudtuk kivitelezni, minden játékelemben visszaestünk, a ritmusunkat is elvesztettük, a Pécs pedig a hibáinkból könnyű kosarakat tudott szerezni.


Dobástérkép
PVSK-VEOLIA
Zalakerámia ZTE KK
PVSK-VEOLIA
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK-VEOLIA
Zalakerámia ZTE KK
80%
65%
2p ktáv.
PVSK-VEOLIA
Zalakerámia ZTE KK
29%
30%
3p táv.
PVSK-VEOLIA
Zalakerámia ZTE KK
55%
33%
1p bünt.
PVSK-VEOLIA
Zalakerámia ZTE KK
55%
67%
PVSK-VEOLIA Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 12 10
Eladott labda 17 13
Lepattanó 26 21
Gólpassz 14 14
Fault 20 14
VAL 111 91
Statisztika
PVSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ruják

András Baldvin
X 17 4 4 100 0 2 0 3 5 60 7 11 64 0 0 0 2 0 2 1 4 3 0 2 0 0 14 33 0

LEWIS

Mike
X 12 5 5 100 1 1 100 0 2 0 6 8 75 0 0 0 4 0 4 2 2 1 1 2 1 0 18 32 0

Brkic

Veljko
X 14 7 8 88 0 0 0 0 0 0 7 8 88 0 0 0 4 0 4 3 5 3 2 3 2 0 22 27 0

Budimir

Veljko
X 8 1 3 33 0 1 0 1 3 33 2 7 29 3 6 50 5 0 5 2 0 1 5 1 0 0 13 25 0

Carev

Aleksej
X 5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 1 0 0 6 12 0

Funderburk Jr

Kenneth Dermont
21 2 4 50 1 2 50 4 5 80 7 11 64 3 5 60 8 0 8 0 2 2 5 4 0 0 30 31 0

Dr. Demeter

Attila
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 4 1 3 0 1 0 0 6 18 0

Krivacevic

Markó
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 2 8 0

Meleg

Gergő Zoárd
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 0 0 0 8 0

Dragasevic

Veljko
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 6 0

Rátvay

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hőgye

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 20 25 80 2 7 29 11 20 55 33 52 63 6 11 55 26 0 26 12 17 20 14 14 3 0 111 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Duren

Tyreek Andrew
X 18 0 2 0 2 4 50 4 7 57 6 13 46 2 2 100 2 0 2 2 3 3 3 3 0 0 18 35 0

Vuko

Tonko
X 13 5 7 71 0 0 0 1 2 50 6 9 67 0 0 0 2 2 4 1 3 1 3 3 0 1 18 31 0

Donovan Treveon

Donaldson
X 4 1 2 50 1 2 50 0 4 0 2 8 25 0 0 0 4 0 4 2 0 1 2 1 0 1 7 27 0

Szabó

Zsolt András
X 13 5 6 83 0 1 0 0 2 0 5 9 56 3 3 100 3 0 3 1 0 4 2 1 0 0 16 26 0

Bonifert

Bendegúz
X 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 0 -2 15 0

WIGGS

Sekou Aole
12 4 4 100 0 0 0 1 4 25 5 8 63 1 2 50 3 0 3 0 1 0 7 3 0 0 20 24 0

Glenn

Ja Barion
8 4 8 50 0 2 0 0 0 0 4 10 40 0 2 0 2 2 4 2 3 0 1 1 0 1 5 18 0

Simon

Kristóf Gábor
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 1 3 1 2 0 0 4 14 0

Polster

Attila
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 5 5 0

Völgyi

Marcell Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0

Simó

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Antoni

Csanád Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 20 31 65 3 10 30 8 24 33 31 65 48 6 9 67 17 4 21 10 13 14 20 14 0 3 91 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek