Női Amatőr NB I. Zöld csoport- 2019/2020
2019. október 6. | 17:00
2. forduló
Kocsis Sándor Sportközpont
56-42
(9-14, 11-11, 20-13, 16-4)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Polonkai Balázs István, Tóth Kitti

Hazai edző nyilatkozata
Beliczay Zsolt : Tóth Viktor szolnoki csapatai ellen minden korosztályban igen szoros, parázs mérkőzéseket vívunk, pontosan így volt ez ma este is. Agresszív védekezésükkel rengeteg hibára kényszerítettek minket, ráadásul védekezésben is magunk alatt teljesítettünk, így félidőben az 5 pontos hátrány kifejezetten hízelgő volt számunkra. A szünetben megbeszéltük mi a teendő, örülök neki, hogy tudtunk változtatni, és magunk javára fordítani a mérkőzést. Mind a 11 játékosunk dobott pontot, a győzelem mellett ennek örülök a legjobban! Ellenfelünk sok sikert kívánunk és köszönjük a mérkőzést!

Vendég edző nyilatkozata
Tóth Viktor : Először is gratulálni szeretnék az ellenfélnek és a Beliczay testvéreknek, kiváló munkát végeznek ennél a klubnál és további sok sikert kívánok nekik. Elégedett vagyok az én csapatommal is, mert nagyon sok mindent nagyon szépen megcsináltak ezen a mérkőzésen, de amelyik csapat ennyi üres dobást elhibázik, illetve fontos pillanatokban ennyire bárdolatlanul játszik az egy ilyen nehéz mérkőzést sajnos nem tud megnyerni.


CSAPAT %
2p köz.
Törekvés SE
Szolnoki MÁV SE
41%
25%
2p ktáv.
Törekvés SE
Szolnoki MÁV SE
60%
45%
3p táv.
Törekvés SE
Szolnoki MÁV SE
7%
13%
1p bünt.
Törekvés SE
Szolnoki MÁV SE
65%
55%
Törekvés SE Szolnoki MÁV SE
Szerzett labda 14 15
Eladott labda 21 18
Lepattanó 44 29
Gólpassz 8 8
Fault 21 17
VAL 71 47
VIDEÓK
Statisztika
Törekvés SE
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dobos

Kíra Cintia
X 13 4 8 50 0 0 0 0 2 0 4 10 40 5 7 71 0 3 3 2 2 3 7 1 0 0 16 29 0

Szabó

Enikő
X 2 0 3 0 1 2 50 0 2 0 1 7 14 0 0 0 9 3 12 1 1 3 0 1 0 0 9 26 0

Széplaki

Márta
X 9 3 4 75 1 1 100 0 0 0 4 5 80 1 2 50 4 1 5 4 2 2 4 1 0 0 19 21 0

Kléner

Kata Sára
X 4 2 4 50 0 0 0 0 4 0 2 8 25 0 0 0 2 1 3 2 1 0 0 1 0 0 3 17 0

Czintos

Boglárka
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 0 0 0 3 15 0

Károlyi

Lilla
8 0 2 0 1 1 100 1 3 33 2 6 33 3 6 50 6 2 8 0 4 0 4 1 0 0 10 22 0

Széky

Anna
6 2 7 29 0 0 0 0 0 0 2 7 29 2 2 100 2 1 3 1 4 1 1 0 0 0 2 21 0

Sváb

Gréta Viktória
2 1 5 20 0 0 0 0 2 0 1 7 14 0 0 0 8 0 8 1 3 2 0 2 0 0 4 20 0

Harangi

Barbara
6 3 5 60 0 1 0 0 1 0 3 7 43 0 0 0 0 0 0 2 2 2 1 0 0 0 3 13 0

Horváth

Jázmin Mária
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 -1 8 0

Mohos

Eszter
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 1 0 0 3 8 0
Összesen 5 56 18 44 41 3 5 60 1 14 7 22 63 35 11 17 65 33 11 44 14 21 21 17 8 0 0 71 200
Szolnoki MÁV SE
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Baczuk

Virág
X 19 2 4 50 2 2 100 2 6 33 6 12 50 5 8 63 6 0 6 7 3 3 7 1 0 0 28 36 0

Frank

Fanni Lili
X 3 0 4 0 1 3 33 0 2 0 1 9 11 1 2 50 6 1 7 2 1 2 1 0 0 0 3 31 0

Munkácsi

Adél Ivett
X 4 0 3 0 0 1 0 0 1 0 0 5 0 4 6 67 1 1 2 1 4 2 6 4 0 0 6 27 0

Kapocsi

Eszter
X 12 4 6 67 1 1 100 0 0 0 5 7 71 2 4 50 4 1 5 1 3 2 4 0 0 0 15 25 0

Donkó

Anna
X 0 0 5 0 0 1 0 0 1 0 0 7 0 0 2 0 2 1 3 1 0 5 1 1 0 0 -3 23 0

Lovrity

Dóra
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 3 0 3 3 2 0 1 2 0 0 5 17 0

Bede

Petra
2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 3 0 3 0 2 1 1 0 0 0 1 16 0

Cseri

Barbara Réka
2 0 2 0 1 2 50 0 0 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -2 14 0

Szabó

Gréta Szilvia
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -4 7 0

Harmati

Adrienn
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 4 0
Összesen 5 42 7 28 25 5 11 45 2 15 13 14 54 26 12 22 55 25 4 29 15 18 17 21 8 0 0 47 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek