Női NB I. A csoport- 2019/2020
2020. február 15. | 16:00
19. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
63-91
(19-32, 10-18, 11-26, 23-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kovács Nimród János, Nyilas István, Horváth Csongor Béla (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Balogh Judit : Tudtuk, hogy kemény védekezésre számíthatunk a Szekszárdtól, ami persze nem volt kellemes. Beleért a kezünk a bilibe, itt az ideje hogy dolgozzunk tovább. Tragédia nem történt, nem gondolom, hogy egy BEAC-nak egy Szekszárdot kell megvernie. Örülök a fiataljaink jó játékának, hogy bátrak és ügyesek voltak – nézzük a pozitívat, mert negatív több volt. Az egész évad egy hullámvölgy a csapatoknak, próbáljuk kiegyenesíteni, amennyire lehet.

Vendég edző nyilatkozata
Djokics Zseljko : Gratulálok a csapatomnak, aki ma nagyon jól játszott mind védekezésben, mind támadásban egy feljövőben lévő BEAC ellen. Külön öröm két saját nevelésű fiatal játékosunk remek játéka. Miklós Melinda ezúttal támadásban is azt nyújtotta, amire ő képes, a mindössze 15 éves Holcz Rebeka, aki most dobta első élvonalbeli pontjait. Annak is örülünk, hogy mindkét első számú irányítónkat sokat tudtuk pihentetni.

Hazai játékos nyilatkozata
Galántai Alma : Örülök, hogy ma egy ilyen kemény ellenfelet kaptunk, mert így kijöhettek azok a hibáink, amiken dolgoznunk kell, hogy a következő mérkőzések jobban sikerüljenek.

Vendég játékos nyilatkozata
Miklós Melinda : A csapat is Kellett ahhoz, hogy ma nekem ilyen jól menjen, de továbbra is azon szeretnék dolgozni, hogy védekezésben előrébb lépjek.


CSAPAT %
2p köz.
ELTE BEAC Újbuda
KSC-Szekszárd
55%
61%
2p ktáv.
ELTE BEAC Újbuda
KSC-Szekszárd
43%
20%
3p táv.
ELTE BEAC Újbuda
KSC-Szekszárd
29%
36%
1p bünt.
ELTE BEAC Újbuda
KSC-Szekszárd
79%
87%
ELTE BEAC Újbuda KSC-Szekszárd
Szerzett labda 6 14
Eladott labda 16 7
Lepattanó 23 42
Gólpassz 18 26
Fault 16 17
VAL 79 144
VIDEÓK
Statisztika
ELTE BEAC Újbuda
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mérész

Beatrix
X 12 4 6 67 1 1 100 0 0 0 5 7 71 2 2 100 6 2 8 0 3 2 1 0 1 0 17 26 0

Schlott

Jennifer Ann
X 4 1 1 100 1 3 33 0 1 0 2 5 40 0 0 0 1 0 1 1 3 1 1 3 0 0 4 21 0

Dusanic

Latinka
X 9 1 5 20 1 5 20 1 2 50 3 12 25 2 3 67 1 1 2 0 2 1 4 2 0 2 5 21 0

Laklóth

Anna
X 5 0 1 0 1 3 33 1 1 100 2 5 40 0 0 0 3 0 3 2 2 2 3 3 0 0 11 21 0

Fogg

Abigail Margaret Anna
X 7 2 3 67 0 2 0 1 3 33 3 8 38 0 0 0 3 1 4 0 2 4 1 2 0 0 7 21 0

Galántai

Alma Eszter
7 0 0 0 0 1 0 0 5 0 0 6 0 7 8 88 2 1 3 2 0 1 5 4 0 0 14 26 0

Juhász

Angéla Blanka
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 1 0 0 1 1 0 1 3 1 0 1 0 4 19 0

Szabó

Dóra
4 1 1 100 1 2 50 0 1 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 3 0 0 6 19 0

Tóth

Franka Emilia
6 0 0 0 3 3 100 0 0 0 3 3 100 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 4 14 0

Zsámár

Lili
5 0 0 0 1 1 100 1 1 100 2 2 100 0 0 0 1 0 1 0 1 0 1 1 0 0 7 12 0

Laufer

Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 11 20 55 9 21 43 4 14 29 24 55 44 11 14 79 17 6 23 6 16 16 17 18 2 2 79 200
KSC-Szekszárd
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mc Call

Erica Angelyn
X 23 5 8 63 1 3 33 1 1 100 7 12 58 8 9 89 3 5 8 3 1 3 6 3 0 0 36 25 0

Ruzickova

Marie
X 12 6 8 75 0 3 0 0 1 0 6 12 50 0 0 0 6 3 9 1 0 0 2 1 0 0 19 25 0

Miklós

Melinda
X 13 1 2 50 1 1 100 3 3 100 5 6 83 0 0 0 1 0 1 3 0 4 0 2 0 0 18 22 0

Studer

Ágnes
X 5 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 3 0 3 2 1 1 2 2 0 0 9 20 0

Dojkic

Ivana
X 7 2 2 100 0 1 0 1 2 50 3 5 60 0 0 0 3 0 3 0 0 1 2 6 1 0 17 15 0

Bálint

Réka
9 3 3 100 0 1 0 1 3 33 4 7 57 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 5 0 0 11 23 0

Marshall

Tyaunna Dominique
6 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 0 0 0 4 3 7 2 1 2 0 3 1 0 16 23 0

Krnjic

Sara
9 2 7 29 0 1 0 0 0 0 2 8 25 5 6 83 3 3 6 0 1 0 3 1 0 1 11 15 0

Studer

Zsuzsa
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 2 4 0 0 0 0 -4 12 0

Theodoreán

Alexandra
2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 1 0 0 0 2 0 0 4 12 0

Holcz

Rebeka
5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 1 0 1 2 0 0 1 1 0 1 7 8 0
Összesen 5 91 25 41 61 2 10 20 8 22 36 35 73 48 13 15 87 26 16 42 14 7 17 16 26 2 2 144 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek