Női NB I. A csoport- 2019/2020
2019. október 27. | 18:00
6. forduló
NOVOMATIC Aréna
75-51
(20-12, 22-9, 19-20, 14-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Csabai-Kaskötő Brigitta, dr. Mészáros Balázs (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Nagyon fontos mérkőzésen vagyunk túl, ahol végig koncentráltan, energikusan játszottunk annak ellenére, hogy nagyon megterhelő mérkőzéseken, heteken vagyunk túl. Emelem a kalapom a játékosok előtt! Szeretném megköszönni a nézőknek a fantasztikus hangulatot, azt gondolom Magyarország két élcsapata játszott ma, kitűnő hangulatban. Muszáj előre néznünk, Gironában jön a következő mérkőzés, ahol szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat, de az csak az eddig látott teljesítmény mentén sikerülhet. Gratulálok a Szekszárdnak, sok sikert kívánok nekik a folytatásra!

Vendég edző nyilatkozata
Djokics Zseljko : Gratulálok a Sopronnak a győzelemhez! Küzdelmes mérkőzés volt! Nem tudom miért, lehet a fáradtság miatt, de nem voltunk annyira élesek, határozottak az első félidőben. A második negyedben elveszítettem egy időkérést a videóbíró hívással, melyet követően olyan szakasza volt a mérkőzésnek, mely során el is dőlt minden. Erre nekem is oda kell figyelnem a jövőben. A harmadik negyedben jól játszottunk. A Sopron ekkor szokott a legjobb lenni, de ezt most mi nyertük. Megmutattuk ekkor, milyen úton szeretnénk haladni! Szólni szeretnék arról is, hogy amikor belépek a csarnokba Sopronban, mindig az az érzés fog el, hogy Török Zolinak gratulálnom kell azért a várért, amit itt felépített. Nagyszerű, ami itt folyik, nagy gratuláció jár ezért! Csak így tovább! Nekünk most gyorsan tovább kell lépni, az Európa Kupában jön a következő mérkőzés, szerda szombat ritmusban folytatjuk a jövő héten. Fontos, hogy minél jobban tudjunk regenerálódni a következő meccsekre!

Hazai játékos nyilatkozata
Aleksandra Crvendakic : Nem egyszerű mindig 100 százalékkal koncentrálni, voltak hibáink, de ez a szezon ezen időszakában normális. Örülök, hogy komolyan vettük a mérkőzést, és biztos vagyok benne, hogy a sok munkával, amit elvégzünk, napról napra fejlődünk tovább.

Vendég játékos nyilatkozata
Miklós Melinda : Nem úgy alakult a meccs, ahogy elterveztük. Küzdöttünk, ahogy tudtunk ezen a jó hangulatú mérkőzésen. Van egy út, amin szeretnénk haladni, vannak hibák, de lesz ez még jobb!


CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
58%
30%
2p ktáv.
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
28%
40%
3p táv.
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
25%
23%
1p bünt.
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
97%
56%
Sopron Basket KSC-Szekszárd
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 11 12
Lepattanó 37 31
Gólpassz 18 9
Fault 18 25
VAL 126 50
VIDEÓK
Statisztika
Sopron Basket
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brooks

Jelena
X 11 2 5 40 0 3 0 0 3 0 2 11 18 7 7 100 7 1 8 1 2 1 7 4 0 0 20 28 0

January

Briann Jolie
X 6 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 4 4 100 0 1 1 1 1 1 2 4 0 0 11 23 0

Czukor

Dalma
X 2 1 1 100 0 3 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 5 0 5 1 2 3 0 1 2 0 6 22 0

Krajisnik

Tina
X 8 3 7 43 0 1 0 0 0 0 3 8 38 2 2 100 4 4 8 0 1 3 1 0 1 0 12 22 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 8 1 1 100 1 4 25 0 1 0 2 6 33 4 4 100 3 0 3 1 0 4 4 3 2 0 17 19 0

Dubei

Debóra
9 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 4 4 100 3 0 3 0 1 0 2 2 0 0 13 24 0

Crvendakic

Aleksandra
12 1 1 100 1 2 50 1 2 50 3 5 60 5 5 100 2 1 3 1 2 2 4 4 1 0 21 20 0

Határ

Bernadett
12 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 2 2 100 5 1 6 0 1 3 2 0 2 0 20 19 0

Weninger

Virág
1 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 3 0 0 0 1 14 0

Varga

Alíz
6 0 1 0 3 3 100 0 0 0 3 4 75 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 9 0

Varga

Kamilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 15 26 58 5 18 28 2 8 25 22 52 42 29 30 97 29 8 37 5 11 18 25 18 8 0 126 200
KSC-Szekszárd
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dojkic

Ivana
X 17 3 5 60 2 3 67 2 4 50 7 12 58 1 3 33 3 0 3 1 1 3 4 3 0 0 20 27 0

Studer

Ágnes
X 0 0 3 0 0 2 0 0 2 0 0 7 0 0 0 0 1 2 3 0 0 5 5 3 0 3 4 26 0

Kiss

Virág
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0 0 0 0 -3 18 0

Mc Call

Erica Angelyn
X 4 2 5 40 0 1 0 0 1 0 2 7 29 0 1 0 3 4 7 0 2 1 2 0 0 0 5 18 0

Vincze

Nikolett
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 2 1 1 0 0 1 -1 10 0

Ruzickova

Marie
14 1 6 17 4 7 57 0 2 0 5 15 33 4 5 80 4 4 8 2 2 3 4 0 0 0 15 32 0

Theodoreán

Alexandra
3 0 1 0 0 1 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 2 0 3 2 19 0

Daniel

Cherise Michelle
10 2 6 33 0 0 0 2 6 33 4 12 33 0 0 0 3 2 5 1 2 1 0 1 0 1 7 18 0

Bálint

Réka
3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 1 1 1 0 0 0 2 12 0

Miklós

Melinda
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 1 0 0 0 0 11 0

Studer

Zsuzsa
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 -1 8 0

Horváth

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 51 8 27 30 6 15 40 6 26 23 20 68 29 5 9 56 18 13 31 5 12 25 18 9 0 8 50 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek