Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2019. október 9. | 19:00
3. forduló
Sport Akadémia
100 -72
(27-14, 26-15, 26-20, 21-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga Zoltán, Borgula György, Jankovics Viktor Zsolt (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Gratulálok a srácoknak a győzelemhez! A mi célunk a folyamatos fejlődés, a mai meccsen voltak előrelépések, és vam amiben még sokat kell fejlődnünk.

Vendég edző nyilatkozata
Morgen Frigyes : Sajnos nem azzal a játék erővel tudtunk elutazni a mérkőzésre amivel rendelkezünk. Az elmúlt két mérkőzésen már javuló tendenciát mutatott a játékunk, de sajnos kikaptunk hazai pályán, és szerettünk volna most javítani és egy jó mérkőzést játszani, és megszerezni az első győzelmünket. Sajnos a privát életből adódóan nem sikerült teljes kerettel elutazni kezdő négy játékosunk hiányzott, ezért csak ilyen teljesítménnyel tudtunk játszani. Gratulálok a Kecskemétnek további sok sikert kívánok!

Hazai játékos nyilatkozata
Kucsera Dániel : Első félidőbe sikerült egy nagyobb előnyt kiharcolni amelyet a meccs végéig tartani is tudtunk. És a fiatalok is nagyon jól játszottak

Vendég játékos nyilatkozata
Gébert Attila : Hiányosan tudtunk jönni, mert mindenkinek volt valamilyen elfoglaltsága. Sajnos most így jött ki a lépés. Majd legközelebbi meccsen teljes kerettel állunk ki, és az biztosan jó lesz


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
Bonyhádi KSE
KTE-Duna Aszfalt
Bonyhádi KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Bonyhádi KSE
53%
59%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Bonyhádi KSE
22%
13%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Bonyhádi KSE
30%
19%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Bonyhádi KSE
55%
67%
KTE-Duna Aszfalt Bonyhádi KSE
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 11 16
Lepattanó 60 36
Gólpassz 23 16
Fault 21 15
VAL 137 99
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lukács

Döme
X 10 1 3 33 1 6 17 1 4 25 3 13 23 3 4 75 5 2 7 1 2 1 3 6 0 1 14 26 0

Molnár

Dániel
X 14 2 6 33 0 0 0 3 7 43 5 13 38 1 2 50 5 0 5 1 3 0 1 6 0 2 15 25 0

Plézer

Gábor
X 11 4 6 67 1 2 50 0 2 0 5 10 50 1 3 33 3 2 5 1 0 0 1 2 0 0 13 25 0

Fülöp

Bence
X 14 6 10 60 0 0 0 0 0 0 6 10 60 2 6 33 1 6 7 0 1 2 4 2 0 0 18 20 0

Kucsera

Dániel
X 29 12 16 75 0 0 0 1 2 50 13 18 72 2 2 100 8 10 18 4 0 3 2 2 1 1 51 20 0

Orgona

Gergő Milán
14 3 7 43 0 0 0 2 2 100 5 9 56 2 3 67 5 3 8 0 2 3 3 1 0 1 19 21 0

Cserkó

Krisztián
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 1 4 0 2 0 0 3 18 0

Tóth

Balázs
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 1 1 0 3 12 0

Cserkó

András
4 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 0 0 0 1 2 3 1 2 4 1 0 0 0 3 11 0

Rácz

Tamás
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 -2 8 0

Szabó

Dániel
2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 1 0 2 1 8 0

Velkey

Géza
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 6 0
Összesen 5 100 32 60 53 2 9 22 7 23 30 41 92 45 11 20 55 33 27 60 8 11 21 15 23 2 7 137 200
Bonyhádi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ugrinic

Sinisa
X 10 2 2 100 0 1 0 2 6 33 4 9 44 0 0 0 4 0 4 3 2 0 2 1 1 0 14 36 0

Pupp

Bence
X 18 6 6 100 0 3 0 0 1 0 6 10 60 6 8 75 8 1 9 4 5 1 9 10 0 0 39 35 0

Maskaljevic

Patrik
X 7 3 8 38 0 1 0 0 2 0 3 11 27 1 2 50 0 1 1 1 4 2 1 1 0 0 -2 30 0

Somogyfoki

Szabolcs Gábor
X 8 2 5 40 0 0 0 1 3 33 3 8 38 1 2 50 5 1 6 0 1 2 3 0 1 0 11 23 0

Gébert

Attila
X 5 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 1 1 100 4 2 6 1 2 4 1 2 0 0 11 22 0

Dorogi

Gergő
13 5 9 56 1 2 50 0 1 0 6 12 50 1 2 50 4 3 7 0 1 5 2 1 3 1 18 24 0

Csobán

Dávid
7 1 3 33 0 0 0 1 8 13 2 11 18 2 2 100 0 1 1 0 1 0 1 1 0 1 0 21 0

Bérces

Bálint
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 4 50 2 0 2 0 0 1 2 0 2 0 8 9 0

Jakab

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Baki

Sándor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 22 37 59 1 8 13 4 21 19 27 66 41 14 21 67 27 9 36 9 16 15 21 16 7 2 99 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek