Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2020. február 29. | 17:30
22. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
94 -81
(30-12, 32-23, 14-21, 18-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Nagy Viktor, Gál János, Drenyovszki Dániel (Faidt Mihály)

Hazai edző nyilatkozata
Hencsey Tamás : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, különösen az első félidei játékhoz, ebben az időszakban mind támadásban mind védekezésben szinte tökéletes produkciót mutattunk, ugyanakkor el kell beszélgetnem majd a csapattal hogy a játékot tisztelni kell illetve egymást is tisztelniük kell,nem lehet 30 pontos vezetésnél azt gondolni, hogy minden megoldódott és mindenki a saját dolgaival kezd el foglalkozni és nem ami a mérkőzésen a feladata a csapaton belül. Ebben mindenképpen fejlődnünk kell és addig amíg nem tudunk végig megfelelően koncentrálni ezekben a dolgokban én nem leszek teljes mértékben elégedett. Az ellenfélnek sok sikert kívánok a továbbiakban.

Vendég edző nyilatkozata
Károly Máté : Gratulálok a Mafc csapatának, meggyőzőek voltak és megérdemelt sikert arattak. Nekünk nem feltétlenül a győzelem volt a cél a mai nap, a visszaépítés folyamatában szerettünk volna előrelépni,ez inkább a második félidőben sikerült, fejben ott voltunk és azzal a mentalitással kosárlabdáztunk ahogy mi azt szeretnénk, ez lehet a jövőben az eredményességünk titka. Még egyszer gratulálok a hazai csapatnak és sok sikert kívánok nekik.


Dobástérkép
MAFC
BUDAFOK
MAFC
BUDAFOK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
BUDAFOK
56%
57%
2p ktáv.
MAFC
BUDAFOK
44%
38%
3p táv.
MAFC
BUDAFOK
32%
29%
1p bünt.
MAFC
BUDAFOK
83%
80%
MAFC BUDAFOK
Szerzett labda 10 8
Eladott labda 15 16
Lepattanó 37 33
Gólpassz 21 14
Fault 28 24
VAL 126 109
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Richmond

Ryan
X 25 4 8 50 3 4 75 2 8 25 9 20 45 5 5 100 5 2 7 3 3 4 6 1 0 1 28 36 0

Tóth

Péter
X 22 0 2 0 2 4 50 4 6 67 6 12 50 6 6 100 3 1 4 3 2 2 6 8 0 0 35 31 0

Csapai

Péter Zsolt
X 11 4 6 67 0 1 0 1 4 25 5 11 45 0 0 0 4 0 4 0 1 5 0 4 0 0 12 28 0

Harazin

Tamás Gábor
X 9 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 1 3 33 5 2 7 0 2 3 2 2 2 0 17 25 0

Katona

József Bence
X 8 0 1 0 1 1 100 1 3 33 2 5 40 3 3 100 0 1 1 2 2 4 3 3 0 0 12 24 0

Lakits

András
4 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 2 4 50 3 4 7 1 1 2 2 2 0 0 10 20 0

Misek

Levente Henrik
3 0 2 0 1 5 20 0 1 0 1 8 13 1 1 100 0 1 1 0 0 1 0 0 0 1 -3 11 0

Polgárdy

Ádám
2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 1 1 2 0 1 2 1 1 0 0 3 10 0

Bordács

Gábor Soma
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 1 1 2 0 1 5 0 0 0 0 7 8 0

Németh

Bence Tamás
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 0 2 1 2 0 1 0 0 0 6 6 0

Bartha

Ákos
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 1 0

Herló

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 18 32 56 7 16 44 8 25 32 33 73 45 20 24 83 24 13 37 10 15 28 21 21 2 2 126 200
BUDAFOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Márton
X 6 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 2 100 5 3 8 0 3 4 4 1 1 1 15 29 0

Varga

Dániel Géza
X 8 3 5 60 1 3 33 0 0 0 4 8 50 0 0 0 3 2 5 2 1 3 0 1 1 1 12 21 0

Puszta

Dávid Csaba
X 4 0 2 0 1 3 33 0 2 0 1 7 14 2 2 100 2 1 3 0 8 3 2 2 0 0 -3 21 0

Kovács

Gergely Soma
X 8 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 5 6 83 4 0 4 2 0 4 4 1 0 0 14 20 0

Dormán

Balázs
X 3 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 0 1 1 1 0 0 4 15 0

Fehér

Csaba
10 1 1 100 1 2 50 0 2 0 2 5 40 6 9 67 3 2 5 0 2 4 5 1 0 0 13 28 0

Kiss

Mihály
21 4 6 67 0 0 0 3 5 60 7 11 64 4 5 80 2 0 2 3 1 2 7 4 0 0 31 25 0

Mészáros

Bence
10 0 0 0 2 4 50 2 4 50 4 8 50 0 0 0 1 0 1 1 1 0 1 2 0 0 10 19 0

Siklós

Olivér Balázs
11 3 4 75 0 0 0 0 3 0 3 7 43 5 6 83 2 1 3 0 0 2 4 0 0 0 13 16 0

Jilling

László
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 6 0

Szántó

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Szabolcs Árpád
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 13 23 57 5 13 38 7 24 29 25 60 42 24 30 80 24 9 33 8 16 24 28 14 2 2 109 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek