Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2020. február 29. | 17:00
22. forduló
Bálint Márton Általános Iskola és Gimnázium
64 -89
(12-25, 27-20, 15-22, 10-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál István Tamás, Kapusi Gábor, Németh Patrik (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Horváth Balázs : Sajnos megint úgy kezdtük a mérkőzést, hogy nagy előnyt adtunk az ellenfelünknek. Sikerült a második negyedben az agresszivitásunkon változtatni és csak azért nem jöttünk vissza egálra, mert az ellenfélnél érkeztek klasszis villanások ebben a periódusban. A második félidőben pedig kijött a két csapat közti különbség. Az az igazság, hogy amíg az ellenfeleink tudnak közel 40 percig agresszívan védekezni és nagy sebességgel kosárlabdázni, addig mi ugyanezt csak 15-20 perc közötti intervallumban tudjuk megvalósítani, ami ebben a bajnokságban kevés. Szezon elején ez nálunk is 40 perc körüli idő volt, mostanában nem. Azon kell dolgoznunk,hogy ezt újra elérjük, mert amikor van erőnk és agresszivitasunk, addig nagyon szép kosárlabdát tudunk produkálni, amikor viszont nincs, akkor nagyon vérszegényen játszunk. Folytatjuk a munkát, a Veszprémnek pedig gratulálunk és sok sikert kívánunk nekik a rájátszásban

Vendég edző nyilatkozata
Nikola Lazic : Szerintem megérdemelten nyertünk, mert kontrollálni tudtuk az egész mérkőzést. Volt egy periódus a mérkőzésen, az egész második negyed, amikor az MTK dobott 28 pontot, de ezután a harmadik és negyedik negyedben jól játszottunk, jól védekeztünk, sok könnyű pontot dobtunk. Megyünk tovább.


Dobástérkép
MTK-Elite Basket
PE Veszprém
MTK-Elite Basket
PE Veszprém
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MTK-Elite Basket
PE Veszprém
55%
74%
2p ktáv.
MTK-Elite Basket
PE Veszprém
33%
100%
3p táv.
MTK-Elite Basket
PE Veszprém
21%
39%
1p bünt.
MTK-Elite Basket
PE Veszprém
77%
67%
MTK-Elite Basket PE Veszprém
Szerzett labda 6 8
Eladott labda 14 12
Lepattanó 27 25
Gólpassz 14 23
Fault 19 18
VAL 75 129
Statisztika
MTK-Elite Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

András
X 8 4 7 57 0 0 0 0 3 0 4 10 40 0 1 0 2 2 4 0 4 3 3 1 2 0 7 32 0

Jakab

Péter
X 14 3 8 38 0 0 0 1 3 33 4 11 36 5 5 100 1 1 2 1 4 2 5 2 0 0 13 29 0

Szatmári

Zsombor
X 10 4 7 57 0 0 0 0 3 0 4 10 40 2 3 67 4 4 8 0 1 3 2 4 0 1 16 23 0

Bognár

Mátyás
X 3 0 0 0 0 0 0 1 6 17 1 6 17 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 2 0 0 2 18 0

Nagy

Szabolcs Szilárd
X 5 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 3 1 4 1 0 1 1 0 0 1 7 18 0

Horváth

Barnabás
8 1 1 100 0 1 0 2 4 50 3 6 50 0 0 0 1 0 1 0 0 1 3 1 0 0 10 24 0

Farkas

Sándor Dániel
7 1 2 50 1 1 100 1 4 25 3 7 43 0 0 0 1 1 2 1 0 3 0 1 0 0 7 19 0

Czakó

Tamás
6 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 2 1 3 1 2 1 1 3 0 0 11 19 0

Juhász

Kájusz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 7 0

Tóth

András
3 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 3 4 75 1 0 1 1 1 2 2 0 0 0 3 6 0

Harsányi

András Attila
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Vranek

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 64 17 31 55 1 3 33 6 29 21 24 63 38 10 13 77 17 10 27 6 14 19 18 14 2 2 75 200
PE Veszprém
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Péter
X 11 3 5 60 2 2 100 0 3 0 5 10 50 1 1 100 1 0 1 0 2 1 3 11 0 1 19 37 0

Madár

András Rudolf
X 28 3 3 100 2 2 100 5 8 63 10 13 77 3 3 100 3 0 3 3 1 3 7 5 0 0 42 34 0

Sipolins

Guntis
X 26 10 11 91 1 1 100 1 2 50 12 14 86 1 2 50 10 1 11 2 3 2 2 0 1 0 36 33 0

Füzi

Róbert János
X 3 0 3 0 0 0 0 1 3 33 1 6 17 0 2 0 3 0 3 1 0 1 2 1 0 0 3 28 0

Völgyi

Marcell Zoltán
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 2 3 2 2 0 0 5 12 0

Medve

Máté
6 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 0 0 0 2 0 2 1 0 1 0 3 0 0 10 20 0

Czirbus

József
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 1 2 3 1 2 3 0 1 1 1 9 17 0

Verasztó

Péter
5 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 1 1 100 1 0 1 0 2 3 2 0 0 0 4 12 0

Kozma

Gergő
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 5 0

Birkás

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Veingartner

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 89 23 31 74 5 5 100 9 23 39 37 59 63 6 9 67 22 3 25 8 12 18 19 23 2 2 129 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek