Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2020. február 1. | 17:00
19. forduló
Kossuth Lajos Általános Iskola
77 -79
(24-22, 20-22, 23-19, 10-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gergely Csaba, Földi László, Drenyovszki Dániel (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Lakosa Zsolt : Csapatként jól játszottunk, nagyot küzdöttünk. Sok plusz érkezett a padról is, többen nyújtottak jó teljesítményt, a fiatalok is remekül szálltak be. Erőnk felett teljesítünk, de valahogy a szerencse elkerül bennünket, pedig már nagyon kellene. Sok ilyen, egy-két pontos mérkőzést veszítettünk már el, így ismét csak azt mondhatom, talán legközelebb…

Vendég edző nyilatkozata
Károly Máté : Nem számítottunk könnyű mérkőzésre, ez így is lett. Magunkhoz képest nagyon rosszul játszottunk, erényeinket nem tudtuk kihasználni, de ez a Nagykőrös érdeme is. A végén azonban, mint ebben a szezonban már sokszor, a momentum nálunk volt, és az a dobás, aminek be kellett esni, az szerencsére nálunk esett ma be. Büszke vagyok a srácokra, egy újabb nagyon fontos győzelmet arattunk. A Nagykőrösnek pedig sok sikert a továbbiakban!


Dobástérkép
Nagykőrös
BUDAFOK
Nagykőrös
BUDAFOK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Nagykőrös
BUDAFOK
54%
57%
2p ktáv.
Nagykőrös
BUDAFOK
27%
31%
3p táv.
Nagykőrös
BUDAFOK
24%
31%
1p bünt.
Nagykőrös
BUDAFOK
55%
59%
Nagykőrös BUDAFOK
Szerzett labda 11 10
Eladott labda 13 14
Lepattanó 46 38
Gólpassz 13 14
Fault 21 26
VAL 105 100
Statisztika
Nagykőrös
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mácsai

Károly
X 12 5 12 42 1 3 33 0 4 0 6 19 32 0 0 0 9 5 14 1 0 3 2 4 1 0 21 34 0

Molnár

Miklós
X 6 0 1 0 1 4 25 1 3 33 2 8 25 1 2 50 3 3 6 2 4 3 1 1 0 0 5 34 0

Fehér

Péter József
X 17 4 8 50 0 1 0 2 7 29 6 16 38 3 6 50 8 1 9 4 0 2 6 0 0 2 23 34 0

Lakosa

Ákos
X 18 4 5 80 1 2 50 0 1 0 5 8 63 8 15 53 2 1 3 2 6 3 11 5 0 0 23 34 0

Bartos

Bálint István
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 2 0 3 2 5 0 0 0 1 0 0 0 2 14 0

Mester

Márk
11 3 3 100 0 0 0 1 4 25 4 7 57 2 2 100 0 0 0 0 1 2 2 0 0 0 9 16 0

Lakatos

Péter
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 3 1 0 5 0 0 0 0 5 15 0

Tóth

Márk
9 3 6 50 0 0 0 1 1 100 4 7 57 0 0 0 1 4 5 1 2 2 0 3 0 0 13 15 0

Csukás

Attila
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 4 4 0

Petrás

Vajk Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szrapkó

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 20 37 54 3 11 27 5 21 24 28 69 41 16 29 55 28 18 46 11 13 21 24 13 1 2 105 200
BUDAFOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Puszta

Dávid Csaba
X 9 4 6 67 0 3 0 0 5 0 4 14 29 1 2 50 6 1 7 1 4 3 2 5 0 1 9 35 0

Varga

Dániel Géza
X 15 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 5 7 71 4 5 9 0 2 3 6 0 1 0 24 33 0

Kovács

Gergely Soma
X 14 0 0 0 2 5 40 3 8 38 5 13 38 1 2 50 3 1 4 1 1 3 2 2 0 0 13 25 0

Fehér

Csaba
X 2 0 1 0 1 2 50 0 2 0 1 5 20 0 0 0 1 0 1 1 1 1 1 3 0 0 3 22 0

Lados

Erik Botond
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 5 0 1 0 0 2 8 0

Kiss

Mihály
8 2 4 50 0 1 0 1 4 25 3 9 33 1 2 50 4 3 7 2 3 3 4 0 0 0 11 25 0

Jilling

László
16 2 2 100 1 1 100 3 6 50 6 9 67 1 2 50 3 1 4 2 1 1 1 1 0 0 19 19 0

Mészáros

Bence
6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 0 7 10 0

Horváth

Márton
2 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 2 3 5 1 1 4 1 0 1 0 5 8 0

Siklós

Olivér Balázs
5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 2 50 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 5 8 0

Dormán

Balázs
2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 1 0 0 2 7 0

Nagy

Gergely István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 17 30 57 4 13 31 9 29 31 30 72 42 10 17 59 24 14 38 10 14 26 20 14 2 1 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek