Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2020. január 11. | 17:30
16. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
104 -75
(24-20, 25-20, 22-18, 33-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Csabai-Kaskötő Brigitta, Szalai Zsolt, Földesi Ádám (Németh Csaba János)

Hazai edző nyilatkozata
Hencsey Tamás : Gratulálok a csapatnak az újabb győzelemhez. Azt hiszem, hogy a játék minden elemében jobbnak bizonyultunk a mai mérkőzésen és ezáltal megérdemelt a győzelmünk. Megint voltak olyan percek, amikor a csapat elhitte, hogy ez már elég és kiengedtünk, illetve közel engedtük magunkhoz a Miskolcot, de aztán rendezni tudtuk a sorokat és a végére egy nagy arányú győzelmet sikerült szereznünk. A MEAFC-nak sok sikert kívánok a továbbiakban.

Vendég edző nyilatkozata
Drahos Gábor : Az volt a tervünk, hogy több narancslevet tudunk meginni, mint ők kicsavarni, de nyilván hazai pályán, most egy olyan szakaszban jár a MAFC, ahol nagyon nehéz őt megszorítani. Mi igyekeztünk megnehezíteni a dolgukat. Elégedett vagyok a játékosaimmal. Sok sikert kívánok a MAFC-nak, meg az egy betűvel többől álló MEAFC-nak még több sikert kívánok.


Dobástérkép
MAFC
MEAFC-Miskolc
MAFC
MEAFC-Miskolc
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
MEAFC-Miskolc
65%
52%
2p ktáv.
MAFC
MEAFC-Miskolc
57%
44%
3p táv.
MAFC
MEAFC-Miskolc
43%
21%
1p bünt.
MAFC
MEAFC-Miskolc
77%
85%
MAFC MEAFC-Miskolc
Szerzett labda 9 5
Eladott labda 8 12
Lepattanó 36 35
Gólpassz 27 21
Fault 24 25
VAL 159 106
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Péter
X 18 1 3 33 1 2 50 3 6 50 5 11 45 5 5 100 6 0 6 2 2 3 6 6 0 0 30 34 0

Richmond

Ryan
X 28 0 1 0 1 2 50 7 11 64 8 14 57 5 6 83 6 0 6 0 3 3 5 5 0 0 34 31 0

Katona

József Bence
X 12 2 3 67 1 2 50 2 5 40 5 10 50 0 0 0 2 1 3 0 0 3 0 4 0 0 14 29 0

Harazin

Tamás Gábor
X 7 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 2 50 7 2 9 1 1 2 2 4 0 0 20 28 0

Csapai

Péter Zsolt
X 2 1 3 33 0 0 0 0 4 0 1 7 14 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 0 2 0 0 19 0

Lakits

András
11 4 5 80 0 0 0 0 2 0 4 7 57 3 4 75 1 2 3 1 0 4 5 2 0 0 18 21 0

Bordács

Gábor Soma
15 6 6 100 0 0 0 0 0 0 6 6 100 3 4 75 3 3 6 1 1 4 4 4 0 0 28 16 0

Polgárdy

Ádám
3 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 3 0 4 2 2 0 0 6 12 0

Németh

Bence Tamás
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 4 0

Herló

György
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 3 0

Bartha

Ákos
4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 2 0 2 0 0 0 1 0 0 0 6 3 0
Összesen 5 104 20 31 65 4 7 57 12 28 43 36 66 55 20 26 77 28 8 36 9 8 24 25 27 2 0 159 200
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thornton

Austin
X 16 0 1 0 1 3 33 2 3 67 3 7 43 8 8 100 12 3 15 2 1 2 8 2 0 0 38 30 0

Kozák

Márton
X 20 6 9 67 2 5 40 0 2 0 8 16 50 4 5 80 1 1 2 0 2 2 4 4 0 1 19 30 0

Takács

Dániel
X 7 0 1 0 1 1 100 1 5 20 2 7 29 2 2 100 2 0 2 1 0 3 4 4 0 0 13 25 0

Béres

Dávid
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 3 2 5 0 1 2 0 3 0 0 10 20 0

Asszú

Áron
X 5 0 2 0 0 2 0 1 2 50 1 6 17 2 2 100 1 3 4 0 1 5 1 0 0 0 4 11 0

Lippai

Szabolcs
10 4 8 50 1 1 100 0 1 0 5 10 50 0 0 0 4 2 6 0 2 4 2 1 0 0 12 23 0

Szőke

Gábor
4 0 3 0 2 4 50 0 2 0 2 9 22 0 0 0 1 0 1 1 1 4 1 2 0 1 1 21 0

Kozák

Bertalan
6 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 0 1 0 0 0 0 0 1 2 1 1 0 0 5 16 0

Pap

Arion
1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 2 0 3 2 0 0 3 6 0

Sándor

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 6 0

Szőke

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 6 0

Ragályi

Levente Gergely
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 6 0
Összesen 5 75 16 31 52 7 16 44 4 19 21 27 66 41 17 20 85 24 11 35 5 12 25 24 21 0 2 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek