Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2019. november 30. | 17:30
10. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
94 -83
(30-16, 26-27, 13-17, 25-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Dr. Oláh Márk, Kéri István (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Hencsey Tamás : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Igazi küzdelmes mérkőzés volt és helyenként kifejezetten tetszetős és látványos kosárlabdát tudtunk játszani. Ugyanakkor sajnos továbbra is benne vannak a hullámvölgyek -legfőképpen védekezésben - a játékunkban. Vannak periódusok, amikor nagyon jól védekezünk, majd utána jönnek a kihagyásaink, amikor nagyon könnyű gólokat engedünk az ellenfélnek és ezáltal a kiépített előnyünket elveszítjük. Örülök, hogy visszatérhettünk a hazai pályánkra, azt hiszem, hogy ez a srácoknak is nagyon fontos volt már. Csináljuk tovább a dolgunkat. Sokkal keményebben kell dolgoznunk továbbra is, mint azt edddig tettük, hogy még sikeresebbek legyünk. A Bajának sok sikert kívánok a folytatásra.

Vendég edző nyilatkozata
Cservék Csaba : Először is gratulálok az ellenfélnek. Úgy gondolom nagyon jó mérkőzést tudtunk játszani. Egy nagyon jó iramú mérekőzés volt, dobópárbajjal. Amikor a csapatok kicsit védekeztek, rögtön nem volt annyi pont. A bírókról nem akarok beszélni, de úgy gondolom nem nőttek fel a feladathoz, ezen a mérkőzésen, de nem ezen múlott. Jobb dobóformát hozott az ellenfél, mi meg kicsit elfáradtunk a végére és elvesztettük a fejünket.


Dobástérkép
MAFC
Bajai Bácska FKE
MAFC
Bajai Bácska FKE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
Bajai Bácska FKE
58%
59%
2p ktáv.
MAFC
Bajai Bácska FKE
38%
33%
3p táv.
MAFC
Bajai Bácska FKE
46%
35%
1p bünt.
MAFC
Bajai Bácska FKE
64%
67%
MAFC Bajai Bácska FKE
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 7 12
Lepattanó 37 33
Gólpassz 14 20
Fault 23 24
VAL 130 111
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Harazin

Tamás Gábor
X 14 7 8 88 0 1 0 0 0 0 7 9 78 0 0 0 6 2 8 1 2 5 0 3 0 0 22 29 0

Tóth

Péter
X 21 7 10 70 1 2 50 0 2 0 8 14 57 5 6 83 4 1 5 1 1 2 6 7 0 1 32 27 0

Richmond

Ryan
X 17 3 7 43 1 4 25 2 3 67 6 14 43 3 3 100 0 1 1 1 2 1 5 2 0 1 16 26 0

Katona

József Bence
X 10 0 1 0 0 0 0 3 5 60 3 6 50 1 2 50 0 0 0 0 1 2 2 0 0 0 7 25 0

Bordács

Gábor Soma
X 2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 2 0 3 2 5 0 0 2 1 0 1 0 4 20 0

Misek

Levente Henrik
15 3 3 100 1 1 100 0 0 0 4 4 100 7 11 64 3 0 3 0 0 0 7 1 0 0 22 21 0

Lakits

András
9 4 7 57 0 0 0 0 1 0 4 8 50 1 2 50 1 4 5 4 1 3 1 0 1 0 14 19 0

Csapai

Péter Zsolt
6 1 5 20 0 0 0 1 1 100 2 6 33 1 2 50 4 2 6 0 0 4 2 1 0 0 10 17 0

Németh

Bence Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 1 8 0

Bartha

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 7 0

Polgárdy

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0

Herló

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 26 45 58 3 8 38 6 13 46 35 66 53 18 28 64 25 12 37 7 7 23 24 14 2 2 130 200
Bajai Bácska FKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pongó

Martin
X 8 2 6 33 2 2 100 0 7 0 4 15 27 0 0 0 1 1 2 3 1 5 2 6 0 1 9 40 0

Jakab

Péter
X 23 2 4 50 0 0 0 4 10 40 6 14 43 7 8 88 9 2 11 1 3 1 8 2 1 1 34 38 0

Nagy

Dániel
X 6 1 2 50 0 1 0 1 2 50 2 5 40 1 3 33 5 3 8 0 0 5 2 2 0 0 13 35 0

Goldring

József Bence
X 21 2 3 67 0 1 0 5 12 42 7 16 44 2 2 100 1 2 3 1 3 5 5 4 0 0 22 33 0

Vukicevic

Milos
X 14 6 7 86 0 1 0 0 0 0 6 8 75 2 4 50 4 1 5 0 3 4 3 3 1 0 19 30 0

Dr. Ágfalvi

Bálint
11 0 0 0 0 1 0 3 5 60 3 6 50 2 4 50 2 1 3 1 1 1 3 1 0 0 13 17 0

Goldring

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 2 0 0 1 7 0

Bene

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pálkerti

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kollár

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fehér

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Weidinger

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 13 22 59 2 6 33 13 37 35 28 65 43 14 21 67 23 10 33 6 12 24 23 20 2 2 111 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek