Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2019. november 2. | 17:00
6. forduló
Bálint Márton Általános Iskola és Gimnázium
79 -77
(22-22, 21-21, 19-22, 17-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Vida József, Földi László, Drenyovszki Dániel (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Horváth Balázs : "Szeretnék gratulálni az ellenfél játékosainak, edzőjének és a saját csapatomnak is. Azt gondolom,ez egy óriási taktikai harc volt az edzők között és fizikális harc a játékosok között. Mindkét csapat nagyon felkészült volt az ellenfél játékából. Egy nagyon magas színvonalú mérkőzést láthattak a szurkolók, aminek a végén nekünk sikerült győztesen elhagyni a parkettet. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, hiszen egy igazi egy labdás, végletekig kiélezett, kiemelten fontos mérkőzést nyertünk meg. Jövő héten Nyíregyházára látogatunk, ahova nem feltett kézzel fogunk megérkezni, nyerni szeretnénk. További sok sikert kívánok a Salgótarján csapatának."

Vendég edző nyilatkozata
Stevan Cupic : Nagy küzdelem folyt a pályán az egész mérkőzés folyamán. Sajnos a negyedik negyedben kipontozódott az egyik meghatározó játékosunk, sok volt az eladott labdánk és egy támadó fault után már nem tudtunk fordítani. Gratulálok az MTK csapatának a győzelemhez.


Dobástérkép
MTK-Elite Basket
Salgótarján
MTK-Elite Basket
Salgótarján
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MTK-Elite Basket
Salgótarján
44%
63%
2p ktáv.
MTK-Elite Basket
Salgótarján
33%
57%
3p táv.
MTK-Elite Basket
Salgótarján
46%
25%
1p bünt.
MTK-Elite Basket
Salgótarján
73%
76%
MTK-Elite Basket Salgótarján
Szerzett labda 6 5
Eladott labda 9 11
Lepattanó 30 36
Gólpassz 18 16
Fault 17 20
VAL 104 107
Statisztika
MTK-Elite Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jakab

Péter
X 11 2 3 67 2 4 50 0 2 0 4 9 44 3 4 75 1 0 1 3 2 1 6 10 0 1 23 37 0

Takács

András
X 18 5 10 50 0 1 0 2 3 67 7 14 50 2 5 40 3 3 6 0 2 0 3 2 0 1 17 32 0

Szatmári

Zsombor
X 2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 1 0 7 0 7 1 0 2 2 2 0 0 9 30 0

Nagy

Szabolcs Szilárd
X 11 0 2 0 0 0 0 3 5 60 3 7 43 2 2 100 6 1 7 1 1 4 1 2 0 0 17 29 0

Dobos

Márk
X 2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0 1 0 0 -1 16 0

Horváth

Barnabás
21 0 1 0 0 0 0 5 8 63 5 9 56 6 6 100 2 0 2 0 0 1 5 0 0 1 24 22 0

Czakó

Tamás
8 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 2 3 67 1 1 2 1 2 3 2 1 0 0 10 15 0

Farkas

Sándor Dániel
3 1 4 25 0 1 0 0 2 0 1 7 14 1 1 100 1 4 5 0 0 1 1 0 0 0 3 14 0

Bognár

Mátyás
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 2 5 0

Tóth

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Juhász

Kájusz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vranek

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 12 27 44 3 9 33 11 24 46 26 60 43 16 22 73 21 9 30 6 9 17 20 18 0 3 104 200
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sömenek

Martin
X 18 6 9 67 0 0 0 2 5 40 8 14 57 0 1 0 8 1 9 0 2 3 2 3 0 0 23 35 0

Herendic

Dominik
X 21 6 10 60 1 2 50 0 0 0 7 12 58 7 8 88 5 1 6 2 2 5 6 4 2 0 33 31 0

Karanfilovski

Valentino
X 3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 2 1 3 0 0 2 1 2 0 0 6 30 0

Berkics

Bence
X 3 0 1 0 0 2 0 1 3 33 1 6 17 0 0 0 1 2 3 0 3 0 0 0 0 0 -2 16 0

Kovács

Martin
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 1 0 0 0 9 0

Boinitzer

Dávid
17 4 5 80 2 2 100 0 3 0 6 10 60 5 6 83 4 1 5 1 1 1 5 2 1 0 25 30 0

Csabák

Balázs
5 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0 0 7 17 0

Piukovics

Bálint Branko
6 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 1 2 50 2 1 3 0 1 4 1 2 0 0 6 14 0

Szanyi

Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 1 0 0 1 0 0 0 1 10 0

Hajdu

Márton
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 3 1 4 0 0 2 1 0 0 0 8 8 0

El-Nader

Hamza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szőke

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 19 30 63 4 7 57 6 24 25 29 61 48 13 17 76 27 9 36 5 11 20 17 16 3 0 107 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek