Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2019. október 12. | 17:30
3. forduló
Ludovika Aréna
89 -76
(16-17, 29-20, 19-18, 25-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Jurák Krisztián, Lövei László, Németh Patrik (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Nagy Bálint : Igyekszünk fizikálisan kosárlabdázni, a második félidőben kijött, hogy jó erőben vagyunk. Kellemetlen ellenfél volt a Nagykőrös, amit az elmúlt években is megtapasztalhattunk. A második félidőben mindent megtettünk, hogy ne dobjanak túl bennünket.

Vendég edző nyilatkozata
Lakosa Zsolt : Sokáig derekasan küzdöttünk a jó erőkből álló TF ellen. Tartalékosan álltunk fel, hiszen Lakosa Zsolt fiam mellett Molnár Miklós sem játszhatott, aki tavaly az egyik legjobb játékosunk volt. Teljes csapattal talán be tudjuk húzni az ilyen meccseket.

Hazai játékos nyilatkozata
Czura Attila : Csak a negyedik negyed végén éreztük azt, hogy megvan a meccs, hiszen egy pillanatig sem lehet fél vállról venni a Nagykőröst. A harmadik negyedre összeálltunk és onnantól az esetek döntő részében jó védekezést mutattunk. Támadásban még látszik, hogy össze kell szoknunk, de jó úton haladunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Lakosa Ákos : Jól felkészült belőlünk a TF. A harmadik negyed végére fizikálisan elfáradtunk, onnantól ránk tudta erőltetni az akaratát a TF. Bízom benne, hogy hazai környezetben, teljes csapattal sikerül majd visszavágnunk.


Dobástérkép
TF-BP
Nagykőrös
TF-BP
Nagykőrös
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TF-BP
Nagykőrös
52%
42%
2p ktáv.
TF-BP
Nagykőrös
38%
50%
3p táv.
TF-BP
Nagykőrös
38%
28%
1p bünt.
TF-BP
Nagykőrös
77%
83%
TF-BP Nagykőrös
Szerzett labda 8 10
Eladott labda 17 16
Lepattanó 40 29
Gólpassz 21 14
Fault 26 24
VAL 123 97
Statisztika
TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Czura

Attila
X 27 5 6 83 2 3 67 1 5 20 8 14 57 10 13 77 4 0 4 1 1 4 10 7 0 0 39 36 0

Beák

Gábor
X 11 0 1 0 0 1 0 3 6 50 3 8 38 2 2 100 7 2 9 0 1 5 1 3 0 0 18 32 0

Karosi

Gergely
X 14 3 4 75 0 0 0 1 4 25 4 8 50 5 6 83 4 2 6 3 3 0 3 3 0 0 21 30 0

Somogyfoki

Péter Gábor
X 13 1 5 20 0 0 0 3 5 60 4 10 40 2 2 100 6 1 7 1 5 4 4 4 0 1 18 25 0

Kiss

Ádám
X 7 3 6 50 0 1 0 0 2 0 3 9 33 1 2 50 4 1 5 0 3 4 2 0 0 0 4 25 0

Timkó

Norbert
8 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 2 4 50 3 2 5 2 3 4 3 0 0 0 11 20 0

Kerkai

Ákos
5 0 3 0 1 2 50 1 2 50 2 7 29 0 0 0 2 0 2 0 1 4 0 3 0 1 4 18 0

Kutrovich

Bence Csaba
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 1 1 1 0 0 1 1 0 0 8 6 0

Pintér

Máté Ferenc
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Montai

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0

Molnár

Levente
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 1 0

Kovács

Barnabás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 16 31 52 3 8 38 9 24 38 28 63 44 24 31 77 31 9 40 8 17 26 24 21 0 2 123 200
Nagykőrös
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fehér

Péter József
X 21 2 3 67 0 0 0 4 15 27 6 18 33 5 6 83 3 0 3 2 0 1 4 1 0 0 18 36 0

Lakosa

Ákos
X 21 4 9 44 0 1 0 1 4 25 5 14 36 10 10 100 6 0 6 4 5 4 10 2 0 0 29 32 0

Viqueira

John Christopher
X 9 1 4 25 1 2 50 1 3 33 3 9 33 2 2 100 2 0 2 2 2 3 4 3 0 0 12 29 0

Mácsai

Károly
X 10 1 5 20 1 1 100 2 5 40 4 11 36 0 2 0 4 2 6 1 5 5 1 3 1 0 8 28 0

Bartos

Bálint István
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 1 3 1 1 0 0 3 20 0

Lakatos

Péter
6 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 4 6 67 1 0 1 0 1 4 4 1 0 0 8 16 0

Kónya

Levente
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 0 1 0 1 0 1 1 0 0 4 15 0

Csukás

Attila
3 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 1 100 2 5 7 0 0 2 1 0 1 0 10 12 0

Tóth

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 2 0 0 2 7 0

Mester

Márk
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 3 5 0

Bozóki

Márton Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 11 26 42 3 6 50 8 29 28 22 61 36 24 29 83 22 7 29 10 16 24 26 14 2 0 97 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek