Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2020. január 18. | 18:00
16. forduló
Kaposvár Aréna
78 -98
(18-21, 25-26, 23-22, 12-29)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Nagy Viktor, TÖRÖK RÓBERT (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Sztojan Ivkovics : Nagyon jó mérkőzés volt, melyen három negyeden át jól játszottunk. Nyilván való és látszik a statisztikából is, hogy 19-ből 12 triplát értékesített az ellenfél, míg mi rosszabb százalékkal dobtunk. Ez egy ilyen extra csapat ellen nem fér bele. Ez a realitás. Három negyed játéka jó volt a Falco ellen, ez másik csapat ellen győzelmet érhet. Nem fogunk kiesni lesz esélyünk a középházi rájátszásra, csak ki kell bírni fejben.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Az első félidőben nem megfelelő energiával kosárlabdáztunk. Megtört bennünket Reddic kipontozódása, de jól reagáltunk utána. Remekül kezdtük a negyedik negyedet, jól védekeztünk és gyorsabban tudtunk pontokat szerezni, ami eldöntötte a mérkőzést.

Hazai játékos nyilatkozata
Hendlein Roland : Az első három negyedben azt játszottuk, amit kellett és bírtuk erővel. Megcsináltuk amit kellett védekezésben és támadásban is. Partiban voltunk az ellenféllel egészen a negyedik negyed elejéig. Utána kicsit szétesett a védekezésünk és a Falco-nak ez elég volt ahhoz, hogy gyorsan tíz-tizenöt pontos előnyre tegyen szert. Gratulálunk nekik, jól játszottak! Mi megyünk tovább, nekünk a következő meccsen az Oroszlányt kell megvernünk itthon, az a legfontosabb.

Vendég játékos nyilatkozata
Benke Szilárd : Ez egy nagyon nehéz meccs volt számunkra. Tudtuk azt, hogy ha nyerni szeretnénk Kaposváron, akkor teljes gázzal kell játszanunk végig. Ezt próbáltuk végig. Agresszívak voltunk, talán annyira nem, mint amit végül azt a faultok a jelzőtáblán mutatják. Úgy gondolom, hogy a negyedik negyedben át tudtuk venni a mérkőzés kontrollálását és kellő energiát vittünk a parkettra ahhoz, hogy meg tudjuk nyerni a meccset.


Dobástérkép
Kaposvári KK
Falco KC
Kaposvári KK
Falco KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
Falco KC
64%
50%
2p ktáv.
Kaposvári KK
Falco KC
0%
86%
3p táv.
Kaposvári KK
Falco KC
25%
63%
1p bünt.
Kaposvári KK
Falco KC
83%
55%
Kaposvári KK Falco KC
Szerzett labda 4 9
Eladott labda 11 6
Lepattanó 34 31
Gólpassz 15 15
Fault 22 26
VAL 106 134
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Norfleet

Julian Vincent
X 15 4 7 57 0 0 0 1 8 13 5 15 33 4 4 100 2 0 2 1 1 3 5 4 0 1 16 30 0

Dramicanin

Rastko
X 9 3 6 50 0 0 0 0 2 0 3 8 38 3 4 75 4 2 6 0 3 3 2 0 0 1 8 26 0

Ponjavic

Aleksandar
X 6 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 2 3 67 3 0 3 1 2 3 3 2 0 0 10 21 0

Lalic

Jure
X 10 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 4 4 100 2 2 4 0 2 4 4 1 0 0 14 21 0

Krnjajski

Boris
X 2 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 5 0 2 2 100 4 0 4 0 2 1 1 1 0 0 1 21 0

Davis

Rashun
17 0 0 0 0 2 0 4 5 80 4 7 57 5 6 83 2 2 4 0 0 0 7 4 0 0 28 30 0

Hendlein

Roland
8 2 2 100 0 0 0 1 3 33 3 5 60 1 2 50 6 2 8 0 1 4 2 3 0 0 17 30 0

Baki

Gergely
9 1 1 100 0 2 0 1 3 33 2 6 33 4 5 80 2 1 3 2 0 3 1 0 0 0 10 19 0

Bogdán

Benedek
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 2 0

Horváth

Hunor Adorján
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vámi

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 16 25 64 0 4 0 7 28 25 23 57 40 25 30 83 25 9 34 4 11 22 25 15 0 2 106 200
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Benke

Szilárd
X 11 1 4 25 0 0 0 3 5 60 4 9 44 0 3 0 2 1 3 2 0 2 6 4 0 0 18 28 0

Filipovity

Markó
X 16 2 4 50 0 0 0 2 2 100 4 6 67 6 8 75 4 1 5 1 0 2 4 0 0 0 22 28 0

Curry

Ronald Lee JR.
X 8 1 4 25 0 0 0 2 4 50 3 8 38 0 0 0 1 1 2 1 0 3 1 4 0 0 11 28 0

Hooker

Quinton Lee
X 11 2 5 40 0 1 0 2 2 100 4 8 50 1 1 100 0 0 0 2 0 0 2 1 0 0 12 19 0

Reddic

Juvonte Daquaen
X 4 1 3 33 1 1 100 0 0 0 2 4 50 0 0 0 3 0 3 0 2 5 0 0 0 0 3 13 0

Lake

De'Quon
10 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 2 2 100 6 2 8 1 1 3 1 1 2 0 20 20 0

Váradi

Benedek
11 3 3 100 1 1 100 1 4 25 5 8 63 0 0 0 4 0 4 0 0 2 0 3 0 0 15 19 0

Perl

Zoltán
18 3 4 75 3 3 100 1 1 100 7 8 88 3 4 75 0 0 0 0 2 4 5 1 0 0 20 19 0

Washington

DeVaughn
6 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 0 2 0 1 2 3 2 1 2 2 1 0 0 10 16 0

Bíró

Olivér
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 4 8 0

Krivacevic

Markó
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 -1 2 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 98 19 38 50 6 7 86 12 19 63 37 64 58 12 22 55 24 7 31 9 6 26 22 15 2 0 134 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek