Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. december 20. | 19:00
11. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
99 -88
(17-19, 30-17, 24-26, 28-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, TÖRÖK RÓBERT, Sörlei Attila (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Jesús Ramírez : Jó hangulatú mérkőzést játszottunk, a csapat úgy jött ki, hogy nyerni akar, koncentráltan játszott a találkozó jelentős részében. Az első és a harmadik negyedben a támadó lepattanóval akadtak problémáink, és ezekből fel tudott zárkózni ellenfelünk. ám a kulcspillanatokban mindig tovább tudtunk lépni támadásban, és kosarakat értünk el. Ezek átlendítettek bennünket a kisebb holtpontokon.

Vendég edző nyilatkozata
Fekete Ádám : A Fehérvár a második negyedben megalapozta a sikerét, és tartotta előnyét. Nem tudtuk átlépni azt a lélektani határt, amellyel meg lehetett volna fordítani a mérkőzést, annak ellenére, hogy többször is felzárkóztunk. Az Alba kinti és benti játékában megvolt az egyensúly, így megnehezítették a dolgunkat. Támadásban megdobtuk azt, amire képesek vagyunk, de a védekezésünk nem úgy működött, sok a száz kapott pont.

Hazai játékos nyilatkozata
Markovic Luka : Fontos volt, hogy jobban kezdjünk, mint a korábbi meccseken, ezt meg is tudtuk valósítani. A védekezésre különösen ügyeltünk. Gratulálok a csapatnak, megérdemelt győzelmet arattunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Hendlein Roland : Nagy küzdelem zajlott a festékben, jó Albával találkoztunk, a hazaiak megérdemelten nyertek, ugyanis nem védekeztünk elég jól. Dolgozunk, küzdünk tovább.


Dobástérkép
Alba Fehérvár
Kaposvári KK
Alba Fehérvár
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehérvár
Kaposvári KK
59%
66%
2p ktáv.
Alba Fehérvár
Kaposvári KK
17%
14%
3p táv.
Alba Fehérvár
Kaposvári KK
45%
26%
1p bünt.
Alba Fehérvár
Kaposvári KK
79%
78%
Alba Fehérvár Kaposvári KK
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 11 10
Lepattanó 37 29
Gólpassz 30 16
Fault 21 18
VAL 143 111
Statisztika
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Guyton

Carlton
X 11 0 1 0 1 1 100 3 5 60 4 7 57 0 0 0 2 0 2 1 1 3 0 10 0 1 20 32 0

Ljubicic

Marko
X 7 0 1 0 0 1 0 2 5 40 2 7 29 1 2 50 6 1 7 0 3 1 6 6 0 0 17 25 0

Markovic

Luka
X 10 2 3 67 0 1 0 0 2 0 2 6 33 6 6 100 3 0 3 1 0 1 3 3 0 0 16 24 0

McDuffie

Markis
X 12 2 5 40 0 1 0 2 4 50 4 10 40 2 4 50 2 5 7 1 1 2 2 1 0 0 14 23 0

Csorvási

Milán
X 8 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 0 0 0 2 2 4 0 1 3 0 0 1 1 9 15 0

Govens

Darrin Anthony
21 1 2 50 0 0 0 5 9 56 6 11 55 4 4 100 1 1 2 3 1 2 2 6 0 0 28 25 0

Molnár

Márton
16 7 10 70 0 0 0 0 0 0 7 10 70 2 3 67 4 4 8 0 2 4 2 1 1 0 22 25 0

Cupkovic

Slaven
8 1 2 50 0 2 0 2 6 33 3 10 30 0 0 0 2 0 2 0 1 4 3 2 1 0 8 20 0

Lukács

Norbert
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 1 1 2 1 1 1 0 1 0 0 9 11 0

Seyi Awogbemi

Sodiq
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 99 20 34 59 1 6 17 14 31 45 35 71 49 15 19 79 23 14 37 7 11 21 18 30 3 2 143 200
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Davis

Rashun
X 22 4 6 67 0 2 0 4 9 44 8 17 47 2 2 100 0 0 0 3 3 3 2 7 0 1 22 36 0

Norfleet

Julian Vincent
X 17 6 12 50 0 1 0 1 4 25 7 17 41 2 2 100 6 0 6 2 1 1 3 3 0 1 20 32 0

Hendlein

Roland
X 8 4 6 67 0 0 0 0 2 0 4 8 50 0 2 0 6 4 10 1 2 3 2 2 1 0 16 30 0

Ponjavic

Aleksandar
X 5 2 4 50 0 1 0 0 3 0 2 8 25 1 1 100 3 1 4 0 0 4 3 0 0 1 6 24 0

Lalic

Jure
X 13 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 1 1 100 2 0 2 0 0 2 2 2 0 0 18 24 0

Dramicanin

Rastko
19 5 6 83 0 2 0 1 3 33 6 11 55 6 8 75 0 2 2 0 0 1 8 0 0 0 22 26 0

Krnjajski

Boris
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 1 1 2 0 3 2 1 0 0 0 1 15 0

Baki

Gergely
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 1 2 0 2 1 0 6 13 0

Horváth

Hunor Adorján
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vámi

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 27 41 66 1 7 14 6 23 26 34 71 48 14 18 78 20 9 29 6 10 18 21 16 2 3 111 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek