Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. december 14. | 13:00
10. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
83-70
(27-22, 23-24, 19-8, 14-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Tóth Cecília, TÖRÖK RÓBERT (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Először is gratulálok a csapatomnak, és mindkét szurkolótábornak! Úgy gondolom, hogy egy nagyon magas színvonalú mérkőzést láttunk. Talán a szezon eddigi legjobb meccse volt a magyar bajnokságban. Én úgy látom, hogy a nézőtéri hangulat és a csapatok teljesítménye alapján is elmondható ez. Az előző szezonból nagyon jól tudjuk, mit jelent, amikor a Körmend a Falco ellen játszik. Ez is adott némi erőt ma, ez biztos. Nehéz volt a helyzetünk az elmúlt héten elszenvedett két vereségünk után, nem játszottunk jól ezeken a meccseken, és tudtuk, hogy a Falco egy nagyon-nagyon jó csapat. Nagyon jó egyéni képességű játékosokkal és kiváló csapatmunkával, amit a Champions League top csapatai ellen is megmutattak, ez nagyon erős pozitív marketinget jelent a magyar kosárlabdázás számára, ami nagyon fontos. Szóval nagyon boldog vagyok amiatt, ahogyan reagáltunk, ahogyan harcoltunk. Persze, a győzelemnek is örülök, de számomra fontosabb az, amit ma mutattunk magunkról, és örülök annak, amit láttam. Kedden utazunk Kijevbe, ahol egy újabb kemény mérkőzés vár ránk a FIBA EC második csoportkörében, ahol ugyanilyen teljesítményt, hozzáállást kell mutatnunk, hasonlóan kell végrehajtanunk, amit elterveztünk, és akkor ott is lehet esélyünk.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Először is gratulálok a Körmendnek, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Ez nem kérdés, az elsőtől az utolsó percig kézben tartották a játékot. Mi viszont a játék mindkét elemében, védekezésben és támadásban is rosszul játszottunk. Nem tudtunk megfelelő választ adni, kellő agresszivitással védekezni vagy épp támadni. Sok gondunk volt a pick and roll játékokkal, nem tudtuk megfelelően beadni a labdát a palánk alatti játékosainkhoz, mert ezt megakadályozták. Nem találtunk erre megfelelő megoldást 40 percig. Köszönöm a két szurkolótábornak a kiváló hangulatért, ez egy jó mérkőzés volt. De ahogy Hooker is mondta, eljött ez a pillanat, hosszú idő után. Március 16 óta nem győztek le bennünket a hazai bajnokságban, ez most megtörtént. Előbb vagy utóbb úgyis bekövetkezett volna, hát ez épp ma történt meg, de előre kell néznünk, a jövő felé. December közepe van, messze van még június és biztos vagyok abban, hogy még sokszor fogunk találkozni egymással. Még egyszer is gratulálok a Körmendnek.

Hazai játékos nyilatkozata
Jordon Varnado : Nagyon jó mérkőzés volt! Keményen harcoltunk és a csarnokot megtöltő tömeg igazán fantasztikus volt ma. Ez sokat segített, rengeteg energiát és magabiztosságot adott a pályán. Nagyon jó volt ezt megélni! A Falco egy nagyon jó csapat, a végéig harcoltak, nagyon jó meccs volt.

Vendég játékos nyilatkozata
Quinton Hooker : Nagyon jól játszott az ellenfelünk, a játék mindkét elemében, védekezésben és támadásban is. Komoly támogatást kaptak a szurkolóktól. Jól dobtak és szervezetten, jól védekeztek. Nekünk reagálnunk kell erre a mai mérkőzésre, javítanunk kell, hiszen kedden egy újabb, fontos nemzetközi meccs vár ránk, aztán egy újabb bajnoki majd hazai pályán. Előre kell néznünk, már nem vagyunk veretlenek, de vissza kell térnünk a korábbi teljesítményünkhöz.


CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Falco KC
67%
54%
2p ktáv.
Egis Körmend
Falco KC
33%
0%
3p táv.
Egis Körmend
Falco KC
32%
37%
1p bünt.
Egis Körmend
Falco KC
60%
88%
Egis Körmend Falco KC
Szerzett labda 11 6
Eladott labda 9 14
Lepattanó 32 32
Gólpassz 17 11
Fault 18 18
VAL 119 85
VIDEÓK
Statisztika
Egis Körmend
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Taylor

Travis T.
X 18 9 13 69 0 1 0 0 0 0 9 14 64 0 0 0 9 3 12 1 1 1 1 1 0 0 27 36 0

Turner

Frank Rahim
X 13 4 7 57 1 1 100 0 1 0 5 9 56 3 4 75 4 0 4 4 2 1 4 10 0 0 28 33 0

Ferencz

Csaba
X 10 1 1 100 0 0 0 2 6 33 3 7 43 2 4 50 2 0 2 1 2 2 2 0 1 0 8 32 0

Varnado

Jordon Milik
X 16 2 3 67 0 1 0 4 7 57 6 11 55 0 0 0 4 0 4 2 1 5 3 1 1 0 21 30 0

Edwards

Justin
X 8 3 5 60 0 0 0 0 3 0 3 8 38 2 4 50 1 4 5 3 1 2 3 5 1 0 17 30 0

Kastrati

Erjon
15 4 6 67 0 0 0 2 6 33 6 12 50 1 2 50 2 1 3 0 2 2 4 0 1 1 14 27 0

Durázi

Krisztofer
3 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 1 1 100 1 1 2 0 0 4 1 0 0 0 4 10 0

Takács

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0

Oroszi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Martinez

Ralf Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Németh

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 24 36 67 1 3 33 8 25 32 33 64 52 9 15 60 23 9 32 11 9 18 18 17 4 1 119 200
Falco KC
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Benke

Szilárd
X 15 0 1 0 0 0 0 4 6 67 4 7 57 3 3 100 3 0 3 1 3 4 1 1 0 0 15 29 0

Váradi

Benedek
X 8 1 3 33 0 1 0 2 4 50 3 8 38 0 0 0 5 3 8 2 1 3 3 1 1 1 17 26 0

Curry

Ronald Lee JR.
X 7 3 3 100 0 2 0 0 5 0 3 10 30 1 1 100 1 1 2 0 4 0 1 4 0 1 3 26 0

Reddic

Juvonte Daquaen
X 6 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 2 100 2 3 5 0 1 2 3 1 0 1 13 25 0

Washington

DeVaughn
X 5 1 1 100 0 1 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 4 1 5 1 1 4 1 0 0 0 8 15 0

Perl

Zoltán
18 4 8 50 0 2 0 1 2 50 5 12 42 7 9 78 3 0 3 2 1 1 7 1 0 0 21 25 0

Filipovity

Márkó
6 1 3 33 0 2 0 1 5 20 2 10 20 1 1 100 4 0 4 0 2 1 1 1 0 1 2 23 0

Hooker

Quinton Lee
3 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 1 3 1 1 0 0 3 20 0

Lake

De'Quon
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 3 11 0

Krivacsevics

Markó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bíró

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 13 24 54 0 9 0 10 27 37 23 60 38 14 16 88 23 9 32 6 14 18 18 11 1 4 85 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek