Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. december 14. | 19:00
10. forduló
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
75 -84
(12-27, 17-24, 20-14, 26-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Farkas Gábor, Horváth Csongor Béla (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav : Gratulálok a Szolnoknak, megérdemelten nyerték meg ezt a meccset. Sokkal szervezettebben és okosabban játszottak. Az első félidőben a védekezésük is jó volt, mi pedig nagyon rosszul kezdtünk, az első félidőben semmi nem sikerült, úgy gondolom, hogy nem megfelelő energiával játszottunk. A második félidőben teljesen más képet mutatott a játékunk.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Gratulálok mindkét csapatnak, úgy gondolom, hogy az első félidőben jobb játékot mutattunk, mint a másodikban, ahol rövidebb rotációval tudtunk dolgozni. Nem voltunk agresszívak sem támadásban, sem védekezésben, megyünk tovább, sok sikert kívánok a Paksnak a továbbiakban.

Hazai játékos nyilatkozata
Shannon Evans : Olyan érzésem volt a mérkőzés elején, mintha arcon ütöttek volna minket. A második félidőre jobban jöttünk ki az öltözőből és agresszívabban játszottunk. Nagyon erős ez a szolnoki csapat, több jó játékos is van a keretben. Nincs idő a pihenésre, jövö héten a Falcohoz megyünk, mindenképpen ki kell javítanunk a hibáinkat.Gasper

Vendég játékos nyilatkozata
Kenneth Smith : Tudtuk, hogy egy nagyon erős csapathoz érkezünk, a Paks nagyon jó teljesít a szezonban. A harmadik negyedben sikerült felzárkózniuk, de nagyobb erőket mozgósítottunk és meg tudtuk nyerni a meccset.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
44%
50%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
17%
56%
3p táv.
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
32%
42%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Szolnoki Olajbányász
71%
78%
Atomerőmű SE Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 6 4
Eladott labda 17 12
Lepattanó 44 35
Gólpassz 8 15
Fault 17 21
VAL 92 106
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Evans II.

Shannon Eugene
X 27 3 7 43 0 2 0 5 8 63 8 17 47 6 6 100 5 2 7 2 7 0 5 6 2 0 33 34 0

Lóránt

Péter
X 12 5 6 83 0 2 0 0 1 0 5 9 56 2 4 50 4 7 11 1 2 4 3 1 1 0 21 29 0

Faust

Nicholas David Jordan
X 12 2 4 50 1 1 100 1 5 20 4 10 40 3 4 75 3 1 4 1 0 4 2 0 0 0 12 27 0

Coleman

Marcus Orlando
X 3 1 6 17 0 1 0 0 1 0 1 8 13 1 1 100 5 2 7 0 3 2 1 0 0 0 1 24 0

Kis

Attila Raul
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 2 11 0

Jackson

Justin Le Shayne
10 4 9 44 0 0 0 0 1 0 4 10 40 2 5 40 3 8 11 1 3 4 3 0 1 0 14 24 0

Kovács

Ákos
11 1 4 25 0 0 0 2 5 40 3 9 33 3 4 75 0 0 0 0 0 2 4 1 0 1 9 23 0

Putney

Raphiael Rashad
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 1 2 1 0 0 1 0 1 12 0

Velkey

János
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 -1 12 0

Valerio Bodon

Vincent
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 4 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szalai

Milán Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 16 36 44 1 6 17 8 25 32 25 67 37 17 24 71 24 20 44 6 17 17 20 8 5 1 92 200
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Krstic

Nemanja
X 10 1 1 100 0 2 0 2 4 50 3 7 43 2 2 100 2 5 7 1 3 2 1 3 0 0 15 33 0

Tóth

Norbert Péter
X 11 3 6 50 1 3 33 0 0 0 4 9 44 3 4 75 8 2 10 0 2 4 5 1 0 0 19 31 0

Jones

Andre
X 23 2 5 40 4 4 100 3 7 43 9 16 56 2 3 67 5 0 5 0 3 4 4 3 0 2 24 31 0

Smith

Speedy
X 17 2 2 100 2 4 50 3 6 50 7 12 58 0 0 0 3 1 4 1 1 4 3 4 0 1 23 30 0

Kovács

Péter
X 2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 2 1 3 1 0 1 1 2 0 1 6 23 0

Tucker

Dakarai
21 1 2 50 2 3 67 5 11 45 8 16 50 0 0 0 4 1 5 1 1 1 1 0 1 0 20 32 0

Rudner

Gábor
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 2 2 1 2 0 1 -1 14 0

Taiwo

Samuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 6 0

Pallai

Tamás Ottó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Juhos

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Frank

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csák

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 10 20 50 9 16 56 13 31 42 32 67 48 7 9 78 24 11 35 4 12 21 16 15 1 5 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek