Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. november 16. | 18:00
8. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
94 -80
(30-19, 21-17, 20-23, 23-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, dr. Mészáros Balázs, Farkas Gábor (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Először is gratulálok a csapatomnak és a szurkolóinknak. Két nagyon kemény mérkőzésünk volt az elmúlt hét napban, és néha nagyon jól játszottunk, de végül mégsem sikerült megnyernünk azokat. Különösen a Bakken elleni hazai meccs volt nagyon nehéz a számunkra. Ezért ma az volt a célunk, hogy ne csak a kellő intenzitással játszunk, de nyerjük is meg a meccset. Ez pedig nagyon nehéz az Alba ellen, mert nagyon felkészültek, szervezett kosárlabdát játszanak, a többi csapatnál is sokkal jobban igyekeznek ráerőltetni a saját stílusukat az ellenfélre. Márpedig én is úgy gondolom, hogy a kosárlabda arról szól, hogy ki tudja diktálni a mérkőzés ritmusát, iramát, stílusát. Nem volt könnyű. Persze igaz, hogy jó startot vettünk ma, de később már nehéz volt a saját ritmusunkat, saját stílusunkat diktálni. Ez így volt az utolsó három negyed nagy részében, és a végén nyerni tudtunk, aminek örülünk, de most már a szerdai, Varsó elleni idegenbeli mérkőzésre koncentrálunk.

Vendég edző nyilatkozata
Jesús Ramirez : Gratulálok a Körmend csapatának, stábjának és szurkolóinak, akik kiváló hangulatot teremtettek a mai mérkőzésen. Mi úgy vágtunk neki a meccsnek, ahogy szerettük volna, de a kezdésünk nagyon puha volt, támadásban és védekezésben egyaránt. Fél vagy egy másodperccel mindig késtünk, amikor helyzetet tudtunk teremteni, de odáig sem mindig sikerült eljutnunk. Szóval amikor így kezdesz egy ilyen felkészült csapat ellen, mint a Körmend, akkor nagyon nehéz legalább a meccsbe visszajönni. A második félidő már kiegyensúlyozottabb volt, kicsit stabilabban játszottunk, de ez még mindig nem az a kosárlabda, amit én látni szeretnék a csapattól. Magunkba kell néznünk, hogyan lehetnénk jobbak. Nincs már sok elvesztegetni való mérkőzésünk arra, hogy fejlődjünk, már így is elvesztettünk pár meccset. Nem is győzelemről vagy vereségről beszélek, de látnunk kell, melyek a célok a szezonra, de már nincs elvesztegetni való mérkőzésünk arra, hogy jobb csapat legyünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Travis Taylor : Először is gratulálok az ellenfélnek, nagyon nehéz mérkőzés volt. Nagyon fizikális, jó meccs volt. Nálunk jól sikerültek a kizárások, ez egy igazi rangadó volt. Nekünk sikerült igazán csapatként kosárlabdázni, és mi jöttünk ki ebből győztesen.

Vendég játékos nyilatkozata
Molnár Márton : Nagyon sajnálom, hogy így kezdtük a mérkőzést, mivel a Körmend agresszíven játszott, mi ez ellen megrekedtünk, több labdát is eladtunk, emiatt a Körmend nagyobb előnyre tett szert, így nehezen tudtunk visszajönni. Igaz, a harmadik negyedben visszakapaszkodtunk, de újra több védekezésbeli hibánk volt, illetve sok egyénieskedés volt támadásban, ami miatt nem sikerült kihozni magunkból azt, ami bennünk van. Gratulálok a Körmendnek.


Dobástérkép
Egis Körmend
Alba Fehérvár
Egis Körmend
Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Alba Fehérvár
68%
65%
2p ktáv.
Egis Körmend
Alba Fehérvár
20%
50%
3p táv.
Egis Körmend
Alba Fehérvár
33%
27%
1p bünt.
Egis Körmend
Alba Fehérvár
75%
87%
Egis Körmend Alba Fehérvár
Szerzett labda 13 6
Eladott labda 13 18
Lepattanó 31 32
Gólpassz 21 14
Fault 22 25
VAL 136 100
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Taylor

Travis T.
X 17 7 10 70 0 0 0 0 0 0 7 10 70 3 4 75 6 4 10 5 1 1 6 3 0 0 36 35 0

Turner

Frank Rahim
X 22 6 9 67 1 1 100 1 3 33 8 13 62 5 7 71 2 1 3 2 3 2 4 12 0 0 33 33 0

Edwards

Justin Stefan
X 3 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 1 1 100 2 0 2 2 3 2 0 2 0 0 3 24 0

Durázi

Krisztofer
X 13 5 6 83 0 0 0 1 2 50 6 8 75 0 0 0 1 3 4 0 2 2 2 0 0 0 15 13 0

Takács

Kristóf
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 1 4 0 1 0 0 0 13 0

Ferencz

Csaba
10 1 1 100 0 0 0 2 8 25 3 9 33 2 4 50 2 0 2 1 1 2 4 0 1 0 9 25 0

Kastrati

Erjon
13 3 3 100 0 0 0 1 2 50 4 5 80 4 4 100 4 1 5 1 0 1 5 1 0 0 24 24 0

Varnado

Jordon Milik
12 1 4 25 0 2 0 2 3 67 3 9 33 4 6 67 2 1 3 2 1 5 3 2 1 0 14 21 0

Németh

Ákos
4 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 2 2 100 0 0 0 0 1 3 1 0 0 0 2 10 0

Oroszi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Filipovic

Stefan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Kozma

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 25 37 68 1 5 20 7 21 33 33 63 52 21 28 75 20 11 31 13 13 22 25 21 2 0 136 200
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ljubicic

Marko
X 18 2 4 50 0 0 0 1 6 17 3 10 30 11 13 85 7 0 7 3 3 3 12 4 0 0 32 34 0

Guyton

Carlton
X 13 1 2 50 0 1 0 3 7 43 4 10 40 2 2 100 2 3 5 0 6 3 1 1 0 0 8 32 0

Cupkovic

Slaven
X 7 1 2 50 0 0 0 0 5 0 1 7 14 5 5 100 3 2 5 0 1 4 6 3 0 0 14 30 0

Govens

Darrin Anthony
X 17 3 5 60 1 1 100 3 6 50 7 12 58 0 0 0 3 0 3 1 2 2 1 3 0 0 18 29 0

Molnár

Márton
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 3 4 7 1 2 4 0 1 0 0 10 29 0

McDuffie

Markis
13 4 4 100 2 3 67 0 4 0 6 11 55 1 2 50 0 2 2 0 4 4 1 1 0 0 7 22 0

Keller

Iván
3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 0 4 8 0

Lukács

Norbert
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 0 0 3 6 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 1 0 6 0

Csorvási

Milán
3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 1 100 1 0 1 0 0 0 1 0 0 1 4 4 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 15 23 65 3 6 50 8 30 27 26 59 44 20 23 87 20 12 32 6 18 25 22 14 0 2 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek