Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. december 1. | 18:00
4. forduló
Messzi István Sportcsarnok
81 -93
(21-23, 24-30, 23-16, 13-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Praksch Péter Árpád, Balogh Gyula (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Forray Gábor : Szeretnék gratulálni a Falcónak, és sok sikert kívánni nekik a folytatásra a bajnokságban, és a BL-ben is. Gratuláció jár a játékosaimnak is, büszke vagyok rájuk. Köszönjük a közönségünknek, hogy ilyen sokan kilátogattak most is, remélem jól szórakoztak. A Falco szenzációs dobóformában volt az első félidőben. A szünet után sikerült átvennünk többször is vezetést, de a bő rotációval rendelkező ellenfelünk frissebb és koncentráltabb tudott maradni a végjátékban. Köszönöm a játékosaimnak ezt a hozzáállást, erre a játékra lehet alapozni a jövőben.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk, senkinek sem könnyű Kecskeméten. A második és negyedik negyedben tudtuk igazán a saját játékunkat játszani, és ezek hozták meg a győzelmet is számunkra. A védekezéssel nem lehetünk teljes mértékben elégedettek, sok pontot kaptunk. Nagyon fontos ez a győzelem ez számunkra. Gratulálok a csapatomnak, és a hazaiaknak is!

Hazai játékos nyilatkozata
Marko Derasimovic : Nem lehetünk elégedetlenek, mert úgy gondolom, hogy egészen a végéig nyílttá tudtuk tenni a meccset a veretlen Falco ellen. Kemény összecsapás volt, a végén viszont rossz döntéseket hoztunk, kicsit talán el is fáradtunk. Hétfőtől már a Sopronra készülünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Perl Zoltán : Nagyon kemény meccset játszottunk, maximálisan kellett küzdenünk a győzelemért. a védekezésünk valóban nem volt az igazi. Az első félidőben a hárompontosaink tartottak minket előnyben, míg a szünet után inkább a palánk alól. Kecskeméten minden csapatnak nehéz lesz nyerni.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
Falco KC
KTE-Duna Aszfalt
Falco KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Falco KC
69%
80%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Falco KC
47%
43%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Falco KC
38%
46%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Falco KC
67%
77%
KTE-Duna Aszfalt Falco KC
Szerzett labda 6 11
Eladott labda 18 14
Lepattanó 27 25
Gólpassz 16 22
Fault 21 23
VAL 100 128
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Derasimovic

Marko
X 23 3 3 100 3 5 60 2 3 67 8 11 73 5 6 83 2 1 3 0 5 3 6 0 0 0 23 36 0

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 17 3 4 75 1 2 50 2 4 50 6 10 60 3 4 75 4 1 5 3 3 4 3 0 0 0 20 36 0

Wittmann

Krisztián
X 12 2 3 67 2 6 33 1 6 17 5 15 33 1 2 50 1 0 1 1 2 3 3 10 0 0 14 34 0

Djurasovic

Bozo
X 13 0 1 0 2 5 40 3 5 60 5 11 45 0 0 0 0 3 3 1 2 2 2 1 1 0 13 32 0

Karahodzic

Kemal
X 11 1 3 33 1 1 100 1 4 25 3 8 38 4 8 50 6 4 10 1 4 2 5 2 2 0 18 30 0

Lewis

Chester
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 2 2 2 1 0 0 4 15 0

Révész

Ádám
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 2 0 2 0 0 3 1 1 0 0 7 10 0

Vukcevic

Nikola
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Kucsera

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 1 0 0 1 3 0

Fülöp

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Plézer

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Molnár

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 11 16 69 9 19 47 9 24 38 29 59 49 14 21 67 17 10 27 6 18 21 22 16 3 0 100 200
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Reddic

Juvonte Daquaen
X 18 7 8 88 1 1 100 0 0 0 8 9 89 2 3 67 4 3 7 1 5 4 5 1 0 1 25 30 0

Benke

Szilárd
X 11 1 2 50 1 2 50 2 4 50 4 8 50 1 2 50 2 0 2 2 0 2 2 6 0 0 18 25 0

Perl

Zoltán
X 15 3 4 75 1 4 25 1 3 33 5 11 45 4 4 100 3 0 3 3 3 2 5 5 0 0 22 25 0

Váradi

Benedek
X 12 0 0 0 0 1 0 4 4 100 4 5 80 0 0 0 0 1 1 0 0 1 1 1 0 1 14 20 0

Krivacevic

Markó
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 2 0 0 2 6 0

Filipovity

Markó
14 3 3 100 2 2 100 1 5 20 6 10 60 1 1 100 4 1 5 0 1 3 2 0 0 0 16 27 0

Curry

Ronald Lee JR.
10 0 0 0 1 4 25 2 4 50 3 8 38 2 2 100 1 1 2 2 0 4 1 4 0 1 14 23 0

Hooker

Quinton Lee
8 1 1 100 0 0 0 2 5 40 3 6 50 0 1 0 2 0 2 2 1 1 3 3 0 0 13 20 0

Washington

DeVaughn
3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 3 2 1 0 0 0 1 15 0

Lake

De'Quon
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 3 9 0

Bíró

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 16 20 80 6 14 43 13 28 46 35 62 56 10 13 77 19 6 25 11 14 23 21 22 0 3 128 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek