Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. október 5. | 18:00
2. forduló
Kaposvár Aréna
76 -82
(22-17, 17-29, 20-19, 17-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Tőzsér Dénes Kelemen, Boros Tamás (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Fekete Ádám : Egy ilyen mérkőzés után nyilván csalódottak vagyunk, hiszen a második nagy csatát veszítettük el a szoros végjáték után. Meg kell tanulnunk nyerni, meg kell találnunk, azt, aki ilyenkor felelősséggel kihasználja a helyzeteket. Ezt csak a végjátékra értem. A kulcsszituációkban nem tudtunk fordítani és kihagytunk csaknem tíz büntetőt is. Örülök, hogy ennyien kilátogattak, a szurkolóink mindent megtettek.

Vendég edző nyilatkozata
Bencze Tamás : Nagyon nagy százalékban sikerült megvalósítani, azt amit előzetesen terveztünk. Bár rosszul kezdtünk, voltak olyan helyzeteink melyeket nem dobtunk be és ez az egész meccsen jellemző volt ránk, hogy a kulcshelyzeteket nem használtuk ki. A 6-8 pontos előnyből nem tudtunk feljebb lépni. A meccs nagy részében domináltunk, úgy érzem megérdemelten nyertünk, örülők, hogy ilyen sokan elkísértek bennünket

Hazai játékos nyilatkozata
Hendlein Roland : Nagyon nehéz mérkőzés volt, sajnos kikaptunk. Mindenkinek többet kell vállalnia, így nekem is. Jobban kell védekeznünk és a kulcsszituációkban pontosabban kell játszanunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Emmanuel Ubilla : Nagyon fizikális meccs volt. Nagyon sokszor változott a vezető csapat kiléte. Volt egy hét perces szakasz, amikor a Kaposvár csak büntetőből tudott betalálni. Ezt túl tudtuk élni és innen már sikerült nyerni.


Dobástérkép
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
55%
53%
2p ktáv.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
50%
33%
3p táv.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
33%
35%
1p bünt.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
59%
87%
Kaposvári KK Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 7 11
Eladott labda 18 13
Lepattanó 38 29
Gólpassz 18 12
Fault 20 22
VAL 103 103
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Davis

Rashun
X 22 6 7 86 1 3 33 2 6 33 9 16 56 2 4 50 1 1 2 3 5 4 8 5 1 0 27 33 0

Norfleet

Julian Vincent
X 12 1 4 25 0 0 0 3 9 33 4 13 31 1 2 50 3 1 4 2 4 3 3 4 1 0 12 33 0

Hendlein

Roland
X 7 3 8 38 0 0 0 0 0 0 3 8 38 1 4 25 8 3 11 1 1 3 2 2 0 1 14 30 0

Ponjavic

Aleksandar
X 5 1 2 50 0 0 0 1 5 20 2 7 29 0 0 0 6 0 6 0 1 0 1 1 0 2 7 25 0

Dramicanin

Rastko
X 8 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 1 2 50 5 1 6 0 0 4 1 0 0 0 13 20 0

Lalic

Jure
14 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 8 10 80 2 1 3 0 2 3 7 2 0 0 19 27 0

Baki

Gergely
6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 2 0 0 8 17 0

Krnjajski

Boris
2 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 3 33 0 0 0 3 1 4 1 4 1 0 2 0 0 3 15 0

Horváth

Hunor Adorján
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vámi

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 16 29 55 2 4 50 9 27 33 27 60 45 13 22 59 29 9 38 7 18 20 22 18 2 3 103 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Williams JR

Dirk Stethan
X 19 4 7 57 1 1 100 2 4 50 7 12 58 3 3 100 7 0 7 2 3 0 2 1 2 0 25 32 0

Johnson Jr.

Reginald
X 23 6 8 75 1 2 50 2 5 40 9 15 60 3 3 100 0 0 0 2 3 2 4 1 0 0 21 32 0

Ubilla

Emmanuel
X 14 0 3 0 0 2 0 4 7 57 4 12 33 2 2 100 5 1 6 2 0 0 1 4 0 1 19 26 0

Szabó

Zsolt András
X 6 2 2 100 0 2 0 0 3 0 2 7 29 2 2 100 4 1 5 1 1 4 5 0 0 0 11 23 0

Agafonov

Andriy
X 9 2 5 40 1 1 100 0 0 0 3 6 50 3 4 75 3 1 4 1 4 5 5 3 1 0 15 20 0

Djuric

Zarko
9 3 5 60 0 1 0 1 4 25 4 10 40 0 1 0 2 1 3 3 1 2 2 1 0 0 10 29 0

Doktor

Péter László
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 0 -1 16 0

Bagó

Martin
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 2 2 0 0 3 0 0 0 1 2 8 0

Gulyás

Milán Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 2 2 0 1 1 0 1 0 0 0 8 0

Simon

Kristóf Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 6 0

Farkas

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 18 34 53 3 9 33 9 26 35 30 69 43 13 15 87 21 8 29 11 13 22 20 12 3 2 103 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek