Női NB I. A csoport- 2018/2019
2019. január 13. | 16:30
13. forduló
Generali Aréna
58 -72
(13-21, 17-23, 16-13, 12-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba, Kapitány Gellért, Tóth Cecília (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Cziczás László : Gratulálok a Sopronnak, megérdemelten győztek. Ízelítőt kaptunk, hol tart Európa krémje. Az első félidőben talán túl nagy volt a tisztelet a részünkről, illetve talán a felfokozott hangulat is picit bénítólag hatott ránk. Megyünk tovább a megkezdett úton, célunk a Magyarország legjobb négy csapata közé kerülni, legközelebb Budapesten játszunk, ahol győzni szeretnénk.

Vendég edző nyilatkozata
Roberto Iniguez : Gratulálok a hazai csapatnak, hiszen már az első félidőben kialakult nagy különbség ellenére sem adták fel és végig harcoltak. Mi jól játszottunk, a második félidőben sokat figyeltük az eredményt, a mérkőzés negyven percig tart. Nem mindenki egészséges, sok mérkőzésünk van, szerdán az Olympiakosz lesz az ellenfelünk, ez a mérkőzés jól szolgálta a felkészülésünket arra az összecsapásra.

Hazai játékos nyilatkozata
Zele Dorina : Kemény ellenfélre és nehéz meccsre készültünk, és úgy is lett. Voltak jó megoldásaink, főleg a harmadik negyedben, de ellenfelünktől mindig jött valami extra, amely miatt nem tudtunk közelebb kerülni hozzájuk.

Vendég játékos nyilatkozata
Czukor Dalma : A győzelmünk kulcsa a védekezés volt, melyet szinte végig magas szinten tartottunk.


Dobástérkép
Aluinvent DVTK
Sopron Basket
Aluinvent DVTK
Sopron Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Aluinvent DVTK
Sopron Basket
32%
54%
2p ktáv.
Aluinvent DVTK
Sopron Basket
32%
48%
3p táv.
Aluinvent DVTK
Sopron Basket
29%
21%
1p bünt.
Aluinvent DVTK
Sopron Basket
73%
92%
Aluinvent DVTK Sopron Basket
Szerzett labda 10 14
Eladott labda 20 19
Lepattanó 32 40
Gólpassz 10 16
Fault 15 17
VAL 59 105
Statisztika
Aluinvent DVTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kravjánszki-Medgyessy

Dóra
X 13 2 5 40 1 3 33 1 4 25 4 12 33 4 4 100 4 0 4 5 4 3 4 5 0 2 19 38 -10

Walker

Shatori
X 11 0 4 0 2 5 40 0 0 0 2 9 22 7 9 78 7 1 8 1 7 0 7 5 0 0 16 36 -8

Mokango Modiri

Chanel
X 6 2 8 25 0 3 0 0 1 0 2 12 17 2 2 100 4 2 6 1 3 1 1 0 0 1 1 28 -12

Skoric

Maja
X 6 1 3 33 1 2 50 0 1 0 2 6 33 2 3 67 3 0 3 0 2 2 1 0 0 0 3 23 -17

Kányási

Veronika
X 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 2 2 1 1 2 0 0 0 0 -1 16 -9

Putnina

Aija
7 1 1 100 1 2 50 1 3 33 3 6 50 0 2 0 3 1 4 1 0 2 1 0 0 1 8 17 0

Zele

Dorina
8 1 3 33 0 0 0 2 3 67 3 6 50 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 0 0 0 7 16 -4

Szabó

Fanni Andrea
4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 0 0 0 3 14 -7

Kiss

Angelika
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 1 2 0 0 0 3 0 0 0 4 6 -5

Katona

Szidónia
2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 -1 6 2

Eperjesi

Nóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 58 9 28 32 6 19 32 4 14 29 19 61 31 16 22 73 25 7 32 10 20 15 17 10 0 4 59 200
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Turner

Yvonne Nicole
X 15 4 4 100 1 3 33 0 2 0 5 9 56 5 6 83 4 0 4 5 5 1 3 7 0 0 24 36 15

Crvendakic

Aleksandra
X 13 1 4 25 4 4 100 1 3 33 6 11 55 0 0 0 3 5 8 2 3 4 0 0 1 0 16 29 7

Czukor

Dalma
X 4 1 3 33 1 1 100 0 1 0 2 5 40 0 0 0 4 2 6 3 0 2 0 1 0 0 11 27 16

CASAS CARRERAS

QUERALT
X 9 1 3 33 2 3 67 1 1 100 4 7 57 0 0 0 5 1 6 1 2 1 3 4 0 0 18 26 4

Zahui

Amanda
X 17 6 9 67 1 3 33 1 4 25 8 16 50 0 0 0 2 3 5 1 2 4 3 1 2 0 19 23 11

Dupree

Candice Joanna
10 1 1 100 1 7 14 0 0 0 2 8 25 6 6 100 8 1 9 2 3 0 5 1 0 0 18 30 8

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 3 3 0 1 0 0 -1 16 4

Dubei

Debóra Franciska
2 0 1 0 1 2 50 0 2 0 1 5 20 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 1 1 0 0 13 5

Varga

Kamilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Weninger

Virág
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 15 28 54 11 23 48 3 14 21 29 65 45 11 12 92 28 12 40 14 19 17 15 16 4 0 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek