Női NB I. A csoport- 2018/2019
2019. január 13. | 19:00
13. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
100-76
(34-23, 23-14, 21-20, 22-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter, Gelencsér György, Major Ádám (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Pavlovic Milos : Nagyon nem vagyok elégedett. Bár győztünk, dobtunk száz pontot, de a védekezéssel akadtak gondok. Támadójátékkal egy-egy meccset meg lehet nyerni, de folyamatosan nem tudunk jó eredményeket elérni. Sokat dolgozunk, hogy jobbak legyünk, úgy fest, ez lassabban megy a reméltnél.

Vendég edző nyilatkozata
Balogh Judit : Annak örülök, hogy nem vallottunk szégyent, nem voltunk szánalmasak. Ugyanakkor sokadszor tapasztalom, hogy az edzésen gyakoroltak hatvan-hetven százalékát tudjuk csak nyújtani.

Hazai játékos nyilatkozata
Raksányi Krisztina : Nagyon rossz felfogásban és hozzáállással kosárlabdáztunk. Ha a céljainkat szeretnénk elérni, akkor sürgősen változtatnunk kell ezen.

Vendég játékos nyilatkozata
Kovács Vanessza : A támadójátékunk elment, a védekezés viszont hagyott kívánnivalót maga után. Az mindenképpen pozitív, hogy nem estünk szét, s a második félidőt majdnem döntetlenre tudtuk hozni.


CSAPAT %
2p köz.
CMB CARGO UNI Győr
ELTE BEAC Újbuda
84%
44%
2p ktáv.
CMB CARGO UNI Győr
ELTE BEAC Újbuda
40%
41%
3p táv.
CMB CARGO UNI Győr
ELTE BEAC Újbuda
32%
36%
1p bünt.
CMB CARGO UNI Győr
ELTE BEAC Újbuda
83%
92%
CMB CARGO UNI Győr ELTE BEAC Újbuda
Szerzett labda 9 10
Eladott labda 15 13
Lepattanó 35 20
Gólpassz 29 16
Fault 18 25
VAL 156 84
VIDEÓK
Statisztika
CMB CARGO UNI Győr
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Török

Ágnes
X 2 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 3 33 0 0 0 2 1 3 0 1 1 1 3 1 0 7 27 25

Raksányi

Krisztina
X 13 1 1 100 1 2 50 3 5 60 5 8 63 0 0 0 3 0 3 3 0 2 1 8 0 0 25 27 25

BROWN

Alexis Kiah
X 23 4 4 100 1 2 50 3 6 50 8 12 67 4 4 100 2 0 2 1 4 1 3 4 0 0 25 25 15

SPANOU

Artemis
X 18 5 7 71 0 0 0 0 3 0 5 10 50 8 10 80 4 2 6 0 4 3 8 0 0 0 21 25 7

GRAY

Reshanda Jacqueta
X 14 5 6 83 1 2 50 0 0 0 6 8 75 2 3 67 4 5 9 1 2 2 3 1 0 0 23 22 6

Mandic

Sanja
5 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 3 4 75 2 0 2 0 0 2 4 7 0 0 16 22 13

Varga

Zsófia
4 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 0 2 2 2 1 3 1 2 0 0 9 17 11

Czank

Timea
3 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 2 0 0 2 14 8

Krnjic

Sara
14 6 8 75 0 0 0 0 0 0 6 8 75 2 2 100 3 1 4 2 2 0 2 2 3 0 23 12 9

Baffy

Fanni
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 0 0 0 0 7 -4

Szabó

Petra Judit
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 5 2 5
Összesen 5 100 26 31 84 4 10 40 7 22 32 37 63 59 19 23 83 24 11 35 9 15 18 24 29 4 0 156 200
ELTE BEAC Újbuda
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Laklóth

Anna
X 22 5 7 71 1 4 25 1 4 25 7 15 47 7 7 100 3 0 3 2 0 1 6 1 0 0 26 38 -18

Suppán

Anna
X 11 3 4 75 1 1 100 1 4 25 5 9 56 0 0 0 3 3 6 2 2 3 2 4 0 0 19 29 -20

Papp

Klaudia
X 16 5 13 38 1 3 33 1 2 50 7 18 39 1 1 100 2 1 3 0 1 4 1 3 0 3 11 29 -25

György

Tímea
X 3 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 1 1 100 2 0 2 1 0 1 2 2 0 0 6 22 -12

Angyal

Nikolett
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 0 0 -2 10 -7

Szabó

Dóra
9 1 1 100 1 4 25 1 3 33 3 8 38 2 3 67 2 1 3 1 3 4 3 1 0 0 8 16 2

Kovács

Vanessza
8 2 5 40 2 3 67 0 0 0 4 8 50 0 0 0 0 2 2 2 1 5 1 2 0 0 10 16 -6

Vincze

Virág
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 2 0 1 1 0 1 0 14 -5

Beckley

Jacinta Anne
2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 2 0 0 0 0 0 9 -13

Mandic

Jovana
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 2 1 1 0 0 4 7 -8

Tóth

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 6 -5

Nagy

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 -3
Összesen 5 76 18 41 44 7 17 41 5 14 36 30 72 42 11 12 92 13 7 20 10 13 25 18 16 0 4 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek