Női NB I. A csoport- 2018/2019
2018. december 1. | 18:00
8. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
85 -71
(32-23, 21-15, 18-11, 14-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Minár László Balázs, Goda László (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Pavlovic Milos : Nagyon fontos ez a győzelem számunkra, de nem lehetünk teljesen elégedettek, de elégedetlenek sem, hiszen hosszú-hosszú idő után nyertünk. Meg kell jegyezni azonban, hogy ennél tudunk és fogunk is sokkal jobban játszani. Látszik az előrelépés az elmúlt meccsekhez képest, de még az út elején vagyunk. Javulnunk kell sok mindenben, nem utolsó sorban a hozzáállásban is. AZ MTK-nak szeretnék gratulálni, hiszen jó meccset játszottak velünk.

Vendég edző nyilatkozata
Nagy Dorottya : Erre a meccsre konkrétan nem készültünk, hanem a saját korábbi hibáinkat próbáltuk javítgatni. Szerettük volna úgy kezdeni a meccset, ahogy a Vasas ellen befejeztük: kemény, agresszív védekezéssel. Támadójátékban pedig tovább csiszolni, és jól kiválasztani a helyzeteket, s szerintem ebben előre is léptünk. Az első félidőben különösen jól versenyben tudtunk maradni, szerintem mindenképpen tisztességgel helyt álltunk, talán egy picivel többet is elértünk

Hazai játékos nyilatkozata
Raksányi Krisztina : Győztünk és az a legfontosabb, hiszen ez a lelkeknek nagyon fontos volt. Jobb csapat vagyunk, ez nem kétséges, így a mutatott játékkal nem lehetünk elégedettek, főként nem elhinni hogy jobb csapat vagyunk és ennek megfelelően is játszani.

Vendég játékos nyilatkozata
Weber Fruzsina : Alapvetően sikerült javulnunk, és megcsinálni amit az edzünk kért tőlünk, bár voltak hibáink is. Van még hova fejlődnünk, de alapvetően büszke vagyok magunkra, hogy ilyen jó meccset sikerült játszanunk a Győr ellen..


Dobástérkép
CMB CARGO UNI Győr
MTK
CMB CARGO UNI Győr
MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
CMB CARGO UNI Győr
MTK
55%
48%
2p ktáv.
CMB CARGO UNI Győr
MTK
36%
29%
3p táv.
CMB CARGO UNI Győr
MTK
45%
44%
1p bünt.
CMB CARGO UNI Győr
MTK
95%
78%
CMB CARGO UNI Győr MTK
Szerzett labda 11 9
Eladott labda 16 16
Lepattanó 31 22
Gólpassz 18 19
Fault 22 19
VAL 116 89
Statisztika
CMB CARGO UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

BROWN

Alexis Kiah
X 21 1 2 50 0 2 0 4 7 57 5 11 45 7 8 88 7 0 7 4 1 1 5 5 0 0 34 28 15

Czank

Timea
X 6 2 2 100 1 3 33 0 3 0 3 8 38 0 0 0 4 1 5 3 2 1 1 2 0 0 10 27 25

Spanou

Artemis
X 16 6 10 60 0 0 0 0 0 0 6 10 60 4 4 100 4 2 6 1 2 3 5 1 0 0 23 25 18

Raksányi

Krisztina
X 12 3 5 60 0 0 0 2 3 67 5 8 63 0 0 0 0 1 1 0 1 2 2 1 0 0 12 24 15

Török

Ágnes Zsuzsanna
X 9 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 4 4 100 2 1 3 0 1 4 2 3 0 0 15 23 12

Varga

Zsófia
9 3 6 50 1 2 50 0 0 0 4 8 50 1 1 100 2 1 3 1 2 4 3 2 0 1 12 23 -5

Ruff-Nagy

Dóra
10 0 0 0 1 1 100 2 6 33 3 7 43 2 2 100 2 0 2 2 3 3 1 0 0 0 8 20 2

Baffy

Fanni
2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 2 2 0 3 0 0 4 12 -2

Krnjic

Sara
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 1 0 0 1 7 0

Szabó

Petra Judit
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 6 -2

Szirony

Dorina
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 5 -8

Gray

Reshanda
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 16 29 55 4 11 36 9 20 45 29 60 48 18 19 95 24 7 31 11 16 22 19 18 0 1 116 200
MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Czirják

Noémi
X 4 0 1 0 0 2 0 1 7 14 1 10 10 1 2 50 1 0 1 1 4 3 1 12 0 0 5 33 -7

Szabó

Flóra
X 15 6 10 60 0 0 0 1 1 100 7 11 64 0 0 0 2 0 2 1 0 1 3 0 0 0 17 27 -7

Süle

Krisztina
X 9 1 2 50 2 4 50 1 3 33 4 9 44 0 0 0 2 0 2 1 2 4 1 3 0 0 9 26 -20

Hegedűs

Janka
X 9 0 3 0 2 4 50 0 0 0 2 7 29 5 5 100 3 1 4 0 3 3 3 1 0 0 9 21 -22

Szeitl

Vanessa
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 1 1 0 2 1 0 0 0 0 -1 9 -11

Wéber

Fruzsina
14 3 6 50 0 2 0 1 1 100 4 9 44 5 7 71 3 0 3 1 2 4 9 1 1 0 20 30 0

Bernáth

Réka
8 1 1 100 0 2 0 2 2 100 3 5 60 0 0 0 5 0 5 3 0 0 0 1 0 0 15 30 -4

Baksa

Bettina
7 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 3 4 75 3 0 3 2 1 2 4 1 0 0 15 18 1

Koch

Dóra
3 0 1 0 0 2 0 1 1 100 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 4 -2

Schiroky

Szonja
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 1 1

Dr. Gróf

Tímea Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1
Összesen 5 71 13 27 48 5 17 29 7 16 44 25 60 42 14 18 78 20 2 22 9 16 19 22 19 1 0 89 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek