Női NB I. A csoport- 2018/2019
2018. november 3. | 18:00
6. forduló
NOVOMATIC Aréna 
100 -45
(23-14, 28-11, 29-12, 20-8)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Söjtöry Tamás, Válé Flórián, Menyhárt Ferenc Tamás (Nagy József)

Hazai edző nyilatkozata
Roberto Iniguez : Igyekeztünk ma is megtisztelni ellenfelünket, és szurkolóinkat azzal, hogy jó teljesítményt nyújtunk. Gratulálok az MTK-nak, a fizikális különbség ellenére 40 percen át mindent beleadtak. Tetszett, ahogy dolgoztak. Ami minket illet. Nagyon nehéz hét előtt állunk, igyekszünk ezekre a legjobban felkészülni!

Vendég edző nyilatkozata
Nagy Dorottya : Gratulálok a lányaimnak, hogy bírták a soproniak tempóját! Ez ellen az agresszív védekezéssel szemben fel tudtuk venni a kesztyűt, meg voltak a helyzeteink is. Abban javulni kell, hogy ilyen szintű védekezés ellen is jó befejezéseket produkáljunk. Sok büntetőnk volt, ezekkel sajnos nem tudtunk élni, rosszul céloztunk, illetve több lepattanót is engedélyeztünk a soproni kisembereknek. A negyedik negyedben kicsit elfáradtunk, így ott még több helyzet maradt ki. Gratuláok a Sopronnak, remélem hogy tudtuk segíteni a felkészülésüket az Euroligára!

Hazai játékos nyilatkozata
Czukor Dalma : Próbáltuk gyakorlni a játékainkat, új dolgokat is mengéztünk. Igyekeztünk megtenni mindent, amit edzőnk kért, és összpontosítani a védekezésre. Mi fiatalabbak, többet voltunk ma a pályán, és igyekeztünk ezzel élni, megmutatni, hogy lehet velünk számolni.

Vendég játékos nyilatkozata
Czirják Noémi : Fizikális, fárasztó mérkőzés volt. Próbáltuk a saját támadójátékunkat helyre rázni. Azt gondolom, jó felkészülés volt a jövő heti PINKK mérkőzésre.


Dobástérkép
Sopron Basket
MTK
Sopron Basket
MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
MTK
61%
32%
2p ktáv.
Sopron Basket
MTK
40%
0%
3p táv.
Sopron Basket
MTK
57%
40%
1p bünt.
Sopron Basket
MTK
60%
61%
Sopron Basket MTK
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 9 14
Lepattanó 46 20
Gólpassz 26 6
Fault 17 20
VAL 157 38
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Zahui

Amanda
X 23 6 7 86 2 3 67 2 4 50 10 14 71 1 2 50 3 2 5 0 1 2 2 0 1 0 25 27 39

Crvendakic

Aleksandra
X 13 4 6 67 0 0 0 1 5 20 5 11 45 2 2 100 3 2 5 0 1 0 2 3 0 0 16 20 27

Czukor

Dalma
X 7 0 2 0 0 0 0 2 3 67 2 5 40 1 2 50 4 3 7 2 1 1 2 3 0 0 16 18 20

Dubei

Debóra Franciska
X 9 3 4 75 0 0 0 1 2 50 4 6 67 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 5 0 0 15 14 19

Turner

Yvonne Nicole
X 2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 3 0 0 5 12 19

Licskai

Zsófia
10 1 3 33 2 3 67 1 1 100 4 7 57 1 2 50 5 2 7 1 1 4 2 2 1 0 18 28 0

SALVADORES ALVAREZ

ANGELA
21 3 4 75 0 2 0 5 6 83 8 12 67 0 0 0 7 1 8 0 2 0 3 2 0 0 28 20 28

Határ

Bernadett
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 2 0 3 4 7 0 1 2 6 2 0 0 11 17 27

Varga

Kamilla
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 3 0 1 1 2 0 0 7 16 31

Weninger

Virág
6 1 1 100 0 1 0 1 1 100 2 3 67 1 1 100 3 0 3 1 2 2 1 3 0 0 11 16 30

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 5 12 5
Összesen 5 100 22 36 61 4 10 40 13 23 57 39 69 57 9 15 60 31 15 46 8 9 17 20 26 2 0 157 200
MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Flóra
X 5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 2 50 6 3 9 1 4 1 4 1 0 0 14 27 -33

Hegedűs

Janka
X 12 5 8 63 0 2 0 0 1 0 5 11 45 2 2 100 2 1 3 2 1 3 2 1 0 0 13 26 -42

Süle

Krisztina
X 5 1 5 20 0 2 0 0 1 0 1 8 13 3 5 60 0 0 0 2 3 2 4 1 0 0 0 24 -39

Pusztai

Sára
X 3 1 5 20 0 2 0 0 0 0 1 7 14 1 2 50 0 0 0 0 3 1 2 0 0 1 -5 23 -28

Szeitl

Vanessa
X 3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 2 2 1 2 3 0 0 0 0 3 17 -32

Czirják

Noémi
8 1 4 25 0 1 0 2 3 67 3 8 38 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 2 0 0 7 21 -38

Wéber

Fruzsina
1 0 4 0 0 1 0 0 1 0 0 6 0 1 4 25 0 1 1 1 0 3 2 0 0 0 -4 20 -29

Bernáth

Réka
3 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 1 100 2 0 2 2 0 3 1 1 0 1 7 16 -6

Koch

Dóra
5 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 2 100 0 0 0 0 0 3 1 0 0 0 5 15 -14

Baksa

Bettina
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 -1 9 -12

Dr. Gróf

Tímea Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 -2

Schiroky

Szonja
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 45 11 34 32 0 9 0 4 10 40 15 53 28 11 18 61 13 7 20 9 14 20 17 6 0 2 38 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek