Női NB I. A csoport- 2018/2019
2018. november 3. | 16:00
6. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
56 -83
(12-18, 14-30, 15-20, 15-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balogh Gyula, Vida József, Major Ádám (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Balogh Judit : A probléma a fejekben, a szívekben vagy még inkább a felfogásban keresendő. Egy kicsit másról szól a sport, mint amit mi itt látunk és ezt bizony meg kell értenie mindenkinek, mert amíg nem megy, addig ilyen fájó pofonokba fogunk belefutni.

Vendég edző nyilatkozata
Meszlényi Róbert : Próbáltunk egész meccs alatt gyorsan játszani, ez jól sikerült. Nyilván voltak hibák, de összességében nagyon elégedett vagyok a gyorsasággal, a védekezéssel, szépen fejlődik a csapat és reméljük, hogy még tudunk fejlődni tovább.

Hazai játékos nyilatkozata
Vincze Virág : Mi nem kezdtünk jül a meccset, az első félidő nem olyan volt, mint amilyet szerettünk volna. A második félidőben valamennyit tudtunk javítani a helyzeten.

Vendég játékos nyilatkozata
Wentzel Nóra : Nagyon jól tudtuk kezdeni a mérkőzést, nagyon jó ritmusban tudtunk végig játszani, ennek köszönhetjük a győzelmet.


Dobástérkép
ELTE BEAC Újbuda
PEAC-Pécs
ELTE BEAC Újbuda
PEAC-Pécs
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
ELTE BEAC Újbuda
PEAC-Pécs
52%
69%
2p ktáv.
ELTE BEAC Újbuda
PEAC-Pécs
25%
33%
3p táv.
ELTE BEAC Újbuda
PEAC-Pécs
24%
22%
1p bünt.
ELTE BEAC Újbuda
PEAC-Pécs
57%
61%
ELTE BEAC Újbuda PEAC-Pécs
Szerzett labda 9 16
Eladott labda 22 16
Lepattanó 29 39
Gólpassz 13 23
Fault 22 17
VAL 55 133
Statisztika
ELTE BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Papp

Klaudia
X 11 4 8 50 0 6 0 0 4 0 4 18 22 3 5 60 1 4 5 1 12 1 6 2 0 2 -3 40 -27

Suppán

Anna
X 6 1 3 33 0 0 0 1 2 50 2 5 40 1 2 50 4 1 5 4 0 4 1 2 0 1 14 38 -26

Mérész

Beatrix
X 17 3 6 50 5 11 45 0 1 0 8 18 44 1 4 25 7 3 10 1 3 2 3 3 0 2 18 35 -14

Szabó

Dóra
X 11 1 1 100 0 3 0 2 8 25 3 12 25 3 3 100 3 1 4 0 1 4 4 4 0 0 13 34 -23

György

Tímea
X 2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 1 2 4 0 1 0 0 3 25 -13

Mandic

Jovana
4 2 4 50 0 2 0 0 1 0 2 7 29 0 0 0 3 0 3 2 1 3 3 1 1 0 8 15 -14

Vincze

Virág
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 2 3 0 0 0 0 3 8 -5

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 5 -13

Nagy

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dúl

Panka Dulcinea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 56 12 23 52 6 24 25 4 17 24 22 64 34 8 14 57 19 10 29 9 22 22 17 13 1 5 55 200
PEAC-Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vanloo

Julie
X 17 3 4 75 0 0 0 3 9 33 6 13 46 2 2 100 0 0 0 4 6 2 5 3 0 0 16 29 11

Simon

Zsófia
X 10 4 6 67 1 2 50 0 1 0 5 9 56 0 0 0 2 0 2 0 1 3 1 9 0 0 17 29 32

Tetemondova

Katarina
X 12 5 6 83 0 2 0 0 2 0 5 10 50 2 3 67 5 2 7 5 0 3 3 4 1 0 26 27 30

Wentzel

Nóra
X 7 1 2 50 1 2 50 1 1 100 3 5 60 0 2 0 3 0 3 1 0 0 2 1 1 0 11 26 13

Barnai

Judit Eszter
X 10 4 6 67 0 1 0 0 0 0 4 7 57 2 2 100 4 2 6 1 3 1 2 3 1 0 17 25 17

IMOVBIOH

SARAH
22 10 13 77 0 1 0 0 0 0 10 14 71 2 5 40 10 9 19 0 2 2 4 0 1 1 37 25 11

Ruják

Nóra Anna
5 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 3 4 75 1 1 2 2 2 3 4 3 0 0 13 18 16

Tenyér

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 -2 11 11

Pucz

Eszter
0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 0 -3 6 -4

Radonjic

Jelena
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 1 0 0 0 0 1 3 0

Kovács

Kitti Regina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -2

Sarok

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 27 39 69 3 9 33 4 18 22 34 66 52 11 18 61 25 14 39 16 16 17 22 23 5 1 133 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek