Női NB I. A csoport- 2018/2019
2018. október 20. | 18:00
4. forduló
NOVOMATIC Aréna 
71 -52
(19-10, 21-15, 15-10, 16-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Farkas Gábor, dr. Mészáros Balázs (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Roberto Iniguez : Nagyon fontos mérkőzés volt az Euroliga rajt miatt. Mindegy milyen összetételben vagyunk a pályán, igyekeznünk kell a legjobb szinten kosárlabdázni. Ma ez 20-25 percen át sikerült, a jövőben még többre lesz szükségünk. Mindenesetre jó úton járunk.

Vendég edző nyilatkozata
Sandro Orlando : Ha tanulunk a mai leckéből, akkor tudunk előre lépni, ha viszont másokban keressük a hibát, akkor lesznek gondjaink a szezon során.

Hazai játékos nyilatkozata
Angela Salvadores : Jó munkát végeztünk védekezésben, végrehajtottuk edzőink utasításait, ez volt a győzelem kulcsa.

Vendég játékos nyilatkozata
Artemis Spanou : Tudtuk, hogy a Sopron egy Euroliga szintű csapat, nehéz dolgunk lesz ellenük. Támadásban és védekezésben is sokat kell még dolgoznunk a játékunkon.


Dobástérkép
Sopron Basket
CMB CARGO UNI Győr
Sopron Basket
CMB CARGO UNI Győr
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
CMB CARGO UNI Győr
39%
48%
2p ktáv.
Sopron Basket
CMB CARGO UNI Győr
45%
20%
3p táv.
Sopron Basket
CMB CARGO UNI Győr
38%
22%
1p bünt.
Sopron Basket
CMB CARGO UNI Győr
88%
88%
Sopron Basket CMB CARGO UNI Győr
Szerzett labda 9 8
Eladott labda 12 16
Lepattanó 37 31
Gólpassz 19 13
Fault 19 20
VAL 109 71
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Turner

Yvonne Nicole
X 11 0 1 0 0 0 0 3 5 60 3 6 50 2 2 100 2 0 2 0 4 1 2 4 0 0 12 28 14

Dupree

Candice Joanna
X 11 3 6 50 2 4 50 0 0 0 5 10 50 1 2 50 1 4 5 1 0 0 5 2 1 0 19 27 25

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 4 0 2 0 1 1 100 0 4 0 1 7 14 2 2 100 4 1 5 1 1 2 1 6 0 0 10 26 20

Zahui

Amanda
X 11 1 3 33 0 1 0 3 3 100 4 7 57 0 0 0 6 3 9 1 2 2 3 1 0 0 20 22 13

Czukor

Dalma
X 2 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 2 2 100 0 1 1 3 0 3 1 0 0 0 3 17 4

Határ

Bernadett
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 7 0 7 2 2 4 1 2 0 0 13 24 8

Crvendakic

Aleksandra
16 1 1 100 1 2 50 2 6 33 4 9 44 6 6 100 3 2 5 1 1 4 5 1 1 0 23 22 12

SALVADORES ALVAREZ

ANGELA
1 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 1 2 50 1 0 1 0 2 0 1 1 0 0 -2 14 4

Dubei

Debóra Franciska
9 0 0 0 0 0 0 3 6 50 3 6 50 0 0 0 1 1 2 0 0 3 1 1 0 0 10 12 5

Varga

Kamilla
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 3 5 -1

Weninger

Virág
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 3 -9
Összesen 5 71 7 18 39 5 11 45 11 29 38 23 58 40 14 16 88 25 12 37 9 12 19 20 19 2 0 109 200
CMB CARGO UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Spanou

Artemis
X 4 2 5 40 0 2 0 0 2 0 2 9 22 0 0 0 7 1 8 1 3 3 2 2 0 2 7 27 -16

BROWN

Alexis Kiah
X 0 0 2 0 0 0 0 0 5 0 0 7 0 0 0 0 0 1 1 2 1 0 2 4 0 0 1 25 -9

Krnjic

Sara
X 13 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 7 8 88 2 2 4 1 3 1 6 1 0 0 19 25 -9

Török

Ágnes Zsuzsanna
X 8 0 3 0 0 0 0 2 3 67 2 6 33 2 2 100 3 1 4 0 3 2 1 1 0 0 7 23 -16

Raksányi

Krisztina
X 2 0 1 0 1 1 100 0 1 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 1 2 2 1 0 0 4 19 -10

Gray

Reshanda
11 4 4 100 0 0 0 0 0 0 4 4 100 3 3 100 6 1 7 2 2 5 3 0 0 0 21 20 -12

Ruff-Nagy

Dóra
5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 1 0 1 1 2 1 0 2 0 0 4 17 -13

Czank

Timea
7 0 0 0 1 2 50 1 4 25 2 6 33 2 3 67 3 0 3 0 1 0 1 1 0 0 6 17 -9

Laklóth

Anna
2 1 1 100 0 2 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 0 4 1 0 0 0 3 15 1

Varga

Zsófia
0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 1 0 0 -1 11 -3

Szabó

Petra Judit
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1

Baffy

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 52 11 23 48 2 10 20 4 18 22 17 51 33 14 16 88 25 6 31 8 16 20 19 13 0 2 71 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek